Pillanatok alatt elfogytak a jegyek a Litvánia elleni Eb-selejtezőre.
A szeptemberi Európa-bajnoki selejtezőt rendezik szurkolók nélkül.
Már aktívan foglalkozik pályafutása utáni életével.
A küldöttség első érmét szerezte meg a horvát fővárosban.
Németh Zsanett bolgár színekben folytatja az éremgyűjtést.
Az eset után Azerbajdzsán hazahívta Jerevánból a küldöttségét.
A britek és az írek közösen rendeznének, és ugyanúgy tíz helyszínnel terveznek, mint az olaszok. A törökök sorozatban hatodszor kandidálnak.
Olaszország hazai pályán szenvedett vereséget.
2023.03.23. 12:24 Módosítva: 2023-03-24 07:17:49
Sorozatban harmadszor juthat ki az Eb-re a nemzeti együttes.
Legalábbis egy statisztikákkal foglalkozó cég elemzése szerint.
Gátasunk abba akarta hagyni, szerencsére lebeszélték.
Márton Anita és edzője gyilkos feltételt támasztott.
A sportág felnőtt elitmezőnyének egyik szakágát legutóbb 1970-ben láttuk vendégül, most 38-40 országból érkezhetnek versenyzők.
Nem marad el a fedettpályás Európa-bajnokság.
2022. december 27., 11:01
Szöllősi Imre, a kétszeres ezüstérmes olimpikon 82 éves volt.
2022. november 17., 16:35
A 11. helyen végzett a magyar válogatott, a legnagyobb baj pedig az, hogy ez nagyon közel van a realitáshoz.
2022. november 16., 13:39
Az FA közleménye szerint a szigetországiak beadták az előzetesen szükséges dokumentumokat az UEFA-nak.
2022. november 15., 18:12
Ezúttal nem mentálisan, hanem fizikailag maradt alul a magyar válogatott Svédország ellen.
2022. november 12., 11:04
Dániában a női kézilabda sokáig nagyon hasonló cipőben járt, mint most nálunk, azonban az elmúlt egy-két évben ismét visszatértek a világelitbe.
2022.11.09. 18:17 Módosítva: 2022-11-10 15:42:00
Fejben előrelépett a nemzeti csapat, viszont a tízgólos különbség így is a realitást tükrözi.
Az elmúlt évtizedek egyik leggyengébb játékát produkálta a magyar válogatott, aminek elsősorban mentális okai vannak.
Egyelőre még keresi önmagát a magyar női kézilabda-válogatott.
A magyar kerékpáros egy ideig vezetetett is, de a végén két holland riválisa megelőzte.
A magyar csapat nagy lépést tett a középdöntőbe jutás felé.
2022.11.04. 05:42 Módosítva: 2022-11-04 12:53:49
Az olimpiai kvalifikációs Európa-bajnokságra az elmúlt évtizedek egyik leggyengébb keretével utazik ki a magyar női kézilabda-válogatott.
A családalapításra koncentrál.
Szerbia, Montenegró, Bulgária és Litvánia vár majd a mieinkre az Európa-bajnoki selejtezőben.
2022. szeptember 22., 09:23
Szomszédos országok rendezését azonban nem ellenzi az UEFA elnöke.
2022. szeptember 18., 19:42
A sötét felhők dacára jött az éremeső.
2022. szeptember 9., 19:28
Gurisatti Gréta nagy valószínűséggel bebiztosította a gólkirályi címét Izrael ellen.
2022. szeptember 6., 19:39
Ivkovics Sztojan alakulata továbbra is nyeretlen az Európa-bajnokságon.
2022. szeptember 6., 16:28
Biztosan éremért játszhat Varga Zsolt együttese a Splitben zajló kontinenstornán.
2022.08.31. 11:51 Módosítva: 2022-09-01 06:13:56
Kezdődik minden idők legerősebb, legszínvonalasabb Európa-bajnoksága.
2022. augusztus 25., 16:07
Pénteken utazik Zágrábba a magyar csapat.
2022. augusztus 21., 11:18
Rendkívül eredményes napot zártak a magyarok, 5000 méteren is született magyar-arany.
2022. augusztus 17., 10:57
Szerdán délután fejeződnek be a római Európa-bajnokság medencés versenyei.
2022. augusztus 17., 09:36
Magyarország jelenlegi legjobb úszója három arany- és két ezüstérmet nyert a római úszó-Eb-n.
2022.08.16. 06:21 Módosítva: 2022-08-17 06:15:10
Edzője szerint a siker titka, hogy emberszámba veszik.
2022. augusztus 14., 17:40
Arról is beszélt, hogy indul-e a 2024-es párizsi olimpián.
A tokiói olimpián hetedik helyet elérő Bicsák Bence is a csapatban.
A kontinens legjobbjának is megválasztották, 91 éves volt.
Mario Balotelli találatánál csak az ünneplése volt „szerényebb”.
Southgate állása a mieink elleni 4–0-s vereség után megingott.
A világbajnok támadó úgy érezte, nem áll ki mellette a szövetség súlyos hibája után.
A szövetség elnöke úgy látja, ettől függetlenül nem lenne szabad az orosz játékosokat büntetni.
A 20 éves dzsudoka vazarival nyerte a haramdik helyért rendezett összecsapást.
Ez lesz az utolsó olyan kontinenstorna, amin tizenhat csapat szerepel.
Muszukajev Iszmail simán legyőzte azeri ellenfelét a döntőben.
Két magyar döntős bunyóban az U23-as Eb-n.
Elszabadultak az indulatok a debreceni mérkőzésen.
2021. december 15., 17:44
Folytatja együttműködését az UEFA és a CONMEBOL.
2021.11.19. 06:21 Módosítva: 2021-11-20 06:11:59
Christian Eriksen esetétől a tükörsima vb-kijutásig.
2021. november 17., 13:50
Budapesten is robbantott volna.
2021. november 15., 21:03
Az MTVA történelmi szerződést kötött az UEFA-val.
Az Eb-döntőben hibázó három színes bőrű játékost szidalmazta.
Két Európa-bajnokságon is szerepelt, összesen 44-szer öltötte magára a címeres mezt.
Nyíregyháza belvárosát több helyen lezárják, a város és Tokaj között is lassulhat a közlekedés.
Mielőtt leválasztották a száráról, 1226 kilót nyomott.
Bátyja a 24. helyet szerezte meg.
Ezzel mentett pontot a nemzeti csapat.