A budapesti triatlonon betegedett le egy magyar olimpikon
Tóth Tamás, a riói olimpián induló triatlonista azt állítja, hogy a hétvégén, az Ironman 70.3 Budapest nevű versenyen a Duna vizétől betegedett meg. A szervezők ivópróbával próbálták bizonyítani, hogy nincs baj a Lágymányosi-öböl vízminőségével, alkalmas sportolásra.
Kedden az Index is megírta, hogy a Magyar Triatlon Szövetség (MTSZ) szerint hétvégén fürdésre és sportolásra is alkalmatlan volt a Duna vize, ezért arra kérték a budapesti verseny szervezőit, hogy vasárnap töröljék az úszószámot, és értesítsék a szombati résztvevőket, hogy a szennyezett víztől betegek lehetnek. A rendezők szerint viszont jó volt a víz minősége. Bővebben itt olvashat erről.
A szerkesztőségünkbe az olimpikon Tóth Tamás juttatott el levelet, azt írta, hogy a víztől lett beteg, amikor váltótagként úszott. „Küzdöttem a versenyen, ahogy szoktam, és küzdöttem utána szombaton és vasárnap hányással, hasmenéssel. Tapasztalt sportolóként meg tudom különböztetni egy versenynél a terheléssel járó egészségügyi tüneteket, az attól eltérőtől."
Tóth elvárta volna a szervezőktől, hogy akár utólagosan is tájékoztassák, milyen vízben úszott. „És nem, egyáltalán nem vicces fertőzött vizet iszogatni, én ezen nem igazán tudok nevetni" – írta a triatlonista arra utalva, hogy a verseny két főszervezője, Kropkó Péter és Csomor Tamás az öböl vízéből merítettek poharukba, amit egy videón meg is örökítettek.