János, Pál
17 °C
32 °C

Babos Tímeával nagyon kiszúrtak Rióba menet

2016.07.29. 11:33

A magyar teniszező Babos Tímeának elég szerencsétlenül alakulnak az olimpia előtti napok, ugyanis a montreali repülőtéren elkeverték a foglalását, emiatt most vissza kell repülnie Budapestre, és innen kimenni Rióba. 

"A légitársaság, akinél vettem a jegyeket Brazíliába, közölte velem, hogy nem érvényes a repjegyem úgy, hogy volt róla számlám, volt helyem, foglalási számom, biztosításom, tehát gyakorlatilag mindenem megvolt, ami szükséges lehet. Ez tegnap délután történt. Azóta folyamatosan keressük a lehetőségeket, hogy eljuthassak Brazíliába, az egyetlen megoldás pedig a következő: Montreal-Frankfurt-Budapest, innen az olimpiai géppel irány Rio" - írta Facebook-oldalán péntek délelőtt. 

Az egészet csak bonyolítja, hogy az olimpia előtt még egy versenye lesz Florianopolisban, úgyhogy miután megérkezik az olimpiai faluba, repülhet rögtön a verseny helyszínére, majd vissza Rióba. Azért szeretne még a nyári játékok előtt teniszezni, mert "jó lenne még pár egyéni és persze párosmeccset játszani az olimpia előtt".

Ráadásul az olimpiai tenisztornát augusztus 6–14. között rendezik, tehát korán kezd.