tenisz
Tudtuk, hogy az idény végén felhagy az élsporttal, de nem gondoltuk, hogy így ér véget karriere.
Rosszul érezte magát a pályán, egyfolytában magyarázott csapata páholya felé.
Bondár Anna és Marozsán Fábián is rontott a világranglistán.
Karnyújtásnyira van attól, hogy utolérje Roger Federert.
Két szettben.
A verseny előtt Novak Djokoviccsal is edzett a magyar teniszező.
Az eset után a kórházban meglátogatta a sérült szurkolót, és még ajándékot is vitt neki.
Legutóbbi versenyén negyeddöntőig jutott.
Még sosem kapott ki a kínai fővárosban.
Ezzel pedig el is veszíti első helyét a ranglistán.
A szerb klasszisnak hazájától távol lett új otthona.
Szőcs Árpád László úgy látja, hatalmas aknák vannak a magyar teniszben.
A családot nyáron tragédia sújtotta.
A címvédő Carlos Alcaraz megszenvedett első fordulós győzelméért.
Marozsán Fábián negyeddöntős búcsújával három pozíciót rontott.
Kiélezett mérkőzés után francia siker született.
A döntőben az elsőként rangsorolt rivális ellen szenvedett vereséget.
A 250-es kategóriájú kínai tenisztornán.
Újabb döntő szettes párbajban.
Ön melyik riválisnak örülne a legjobban?
A hatodik kiemelt magyar teniszező nyolcaddöntőbe jutott.
Luxemburgban nem volt kérdés, melyik csapat a jobb.
Marozsán és Piros is megosztotta érzéseit.
Folytatás szombaton kora délután a páros mérkőzéssel.
A tréner szabadlábon várja a másodfokú tárgyalást.
Peking teniszcsászára visszatér.
Erre a kérdésre is válaszolt a német klasszis.
Az első helyen kiemelt német klasszis Ben Sheltont győzte le négy szettben.
Megszakadt Arina Szabalenka szenzációs sorozata.
A lelátón megint több tucat híresség, celeb ült, Serena Williams is élőben nézte a parádét.
A leendő világelső Jelena Ribakina harmadik Grand Slam-címéért játszhat.
Csapatunk több tagját a visszavágás vágya fűti.
Carlos Alcaraz bomba formában, de az amerikaiakat sem kell félteni.
Exkluzív helyszíni beszámolónk az év utolsó Grand Slam-tornájáról.
A helyiek már hozzászokhattak a jelenséghez.
Augusztusban adott pozitív doppingmintát.
Izgalmas, fordulatos mérkőzést láthattak az Arthur Ashe Stadion nézői.
A döntő szettben már 5:2-es hátrányban is volt a hazai versenyző.
Rengeteg a hiányzó az idei US Openen.
Három szettben búcsúzott.
A magyar teniszező kedden jutott tovább két szettben az első körből.
Fucsovics Márton és Udvardy Panna után újabb magyar játékos búcsúzott New Yorkban.
A négy legnagyobb torna közül hármat megnyert.
Vészesen ott lebeg a visszavonulás gondolata a szerb klasszis előtt. Kérdés, megéri-e folytatni?
Könnyekből a US Open második játéknapján sem volt hiány.
Két szettben kapott ki thaiföldi riválisától.
A 68. pozícióig szárnyalt a monterrey-i nyolcaddöntő után.
A párost és vegyes párost is számolva 23-szoros GS-győztes 2025 júliusában győzött legutóbb.
A 39 éves szerb klasszis váratlan vereségével rengeteg kérdésre választ kaptunk.
A svédek korábbi világelső legendája Roger Federerről is beszélt az Indexnek.
Beiktatták a hírességek közé minden idők legelegánsabb teniszezőjét.
Az alanyi jogon főtáblás Bondár Anna ellenfele is ismert.
Remekeltek éjszaka a magyar teniszezők.
Azt is elárulta a teniszlegenda, hogy valami nagyon meglepőre számít az idei US Openen.
Kedden gálameccsen lép pályára a US Openen.
A 34 éves teniszező ezzel már csak harmadik legjobb magyar lesz a ranglistán.
A US Open-kvalifikáció rajtja előtt különkiadással jelentkezik a Love Game.
„Szomorú és csalódott vagyok, hiszen New York különleges helyet foglal el a szívemben” – írta.
Az egyéni versenyben az első körös vereségért 140 ezer dollár jár majd.
Vendégünk Bogyó Tamás, a Dunakeszi Teniszklub elnöke, és Tóth Zsombor teniszedző.