A momentum, ami az evezést a legszebb sportággá teszi

Lát valami furcsát, ha megnézi egy evezősverseny eredményhirdetését?

Elsőre minden ugyanolyannak tűnik, mint más sportágaknál, a potentátok jönnek, gratulálnak, aztán a versenyzők nyakába akasztják az érmeket. Egy valamiben azonban mégis különbözik minden nyári olimpiai sportágtól.

Régi hagyománya van ennek az egyenlősdinek, és praktikus okai is vannak, hogy nem ácsolnak dobogót.

Az egyik ok a tisztelet, ahogy azt négy évvel ezelőtt Matt Smith, a nemzetközi szövetség igazgatója nyilatkozta a BBC-nek. Régi alapérték, hogy a versenyzők egymás teljesítményét is nagyra becsülik, a döntőben mindenki egyenrangúnak számít. Ez tükröződik vissza az eredményhirdetésben is, ami meglehetősen puritánnak tűnik, de ebben rejlik a nagyszerűsége is, egy diákolimpia ceremóniája szinte semmiben különbözik az olimpiáétól.

Az is az evezést könnyen átélhetővé tevő elem, hogy sokszor szinte rögtön futam után hirdetik ki az eredményeket, a versenyzők még csatakosan, lihegve, a döntő izgalmától meg sem szabadulva veszik át az érmeiket.

Dobogó azért sincs, mert nehéz megállapítani egységes méretet, háromtól huszonhét versenyzőt, az egypárevezősöktől a nyolcasokig (plusz kormányos) kéne kiszolgálnia mindenkit.

Régen persze nem csak az evezés volt az egyetlen dobogó nélküli sportág, az 1932-es olimpiától vált általánossá a használata.