Kilóra megveszik a sportot, ezzel feledtetnék a borzalmakat

GettyImages-974431634
2020.01.16. 21:21
Szaúd-Arábia az utóbbi hónapokban látványosan belehúzott nagy presztízsű sportesemények szervezésébe. A futball Spanyol Szuperkupától bokszvilágbajnoki címmérkőzésen át a Dakar-raliig mindent megrendez, és kisgömböcként falja be az újabb és újabb olyan tornákat, amelyek az arab világban nem tekinthetőek hagyományosnak. A szaúdiak nem is feltétlenül lelkes sportrajongók, a hirtelen támadt érdeklődés inkább átlátszó eszköz, hogy elterelje a figyelmet a Hasodgzsi-gyilkosságról, és javítson az emberi jogokat korlátozó ország renoméján. Van rá pénzük.

Már a Közel-Keleten is több helyen kitalálták, hogy a jól működő profi sport kiválóan reprezentálja a hatalmi ambíciókat, és üzletileg is kifizetődhet. Két Öböl-ország, az Egyesült Arab Emírségek és Katar évtizedek óta sokat öl a sportba. Elég eredményesen, mert már olyan nagy eseményeket szereztek meg, mint például egy Forma–1-es futam vagy éppen a futball-világbajnokság. Katarban a reprezentációs szándékhoz társadalmi, egészségügyi víziót is kapcsoltak, nemcsak az fontos, hogy hány érmet nyernek a katariak a világversenyen, de a rendszeres testmozgás felé is akarják terelni az ország lakóit.

Valami hasonlót találtak ki Szaúd-Arábiában is, de az említett országokhoz képest mintha beragadt volna a rajtnál az iszlám királyság. A koronaherceg, Mohamed bin Szalmán csak 2016 novemberében utasította az ország sportért felelős testületét, hogy hozzon létre egy sportágfejlesztési alapot, amivel felpezsdítik a helyi sportéletet.

Ambiciózus program született, a futballklubok privatizálása mellett 40 ezer új munkahely megteremtését is kitűzték. A technokrata jövőt elképzelő ország azokat a szektorokat próbálja megerősíteni, amelyek függetlenek az olajkitermeléstől. 

Szaúd-Arábia korábban nem tette fel magát a sporttérképre. Bár relatíve sikeres futballválogatottja volt, inkább csak tradicionális sportágak voltak népszerűek, mint ló- és teveversenyek vagy az íjászat, a kosárlabda és az atlétika is megmozgatta az embereket.

Az ultrakonzervatív állam részben liberalizálódó és modernizálódó világképébe viszont már minden belefér. Érdemes gyorsan átfutni, hogy a közelmúltban milyen események kerültek a szaúdiakhoz:

  • Jelenleg is fut a szaúd-arábiai homokdűnéken a Dakar-rali, ami Afrikából száműzve évekig a dél-amerikai kontinensen ment, most került új helyszínre.
  • Szeptemberben a brit Amir Khan bokszolt világbajoki övért Dzsiddában, majd decemberben Rijádban vívta meg nehézsúlyú bokszvilágbajnoki meccsét Andy Ruiz és Anthony Joshua.
  • Az ország más küzdősportokban is erősített, leszerződtek a pankrációshow-kat szervező World Wrestling Entertainmenttel. Évente több gálát is tartanak majd, októberben például egy korábbi nehézsúlyú bokszbajnok, Tyson Fury is ott bohóckodott. 
  • De Szaúd-Arábia angolszásznak tartott sportágakban is nyomul, 2020 októberében a World Snooker Tour-sorozatba tartozó versenyt rendez, és a szervezettel tíz évre írt alá szerződést.
  • Idén a golf European Tour egyik állomása is az Öböl-országban lesz.
  • Futballban is erősítettek, az Olasz Kupa-döntőt és a négycsapatos Spanyol Szuperkupát is elvitték Szaúd-Arábiába.
  • Már profi országúti kerékpárban is terveznek egy körversenyt.
  • 2018-ban már volt Forma-E-futam az országban, de egyre komolyabb a szándék, hogy Forma–1-es versenyt is rendezzenek. Nem lenne meglepő, ha pár éven belül licencet szereznének.

Az ország azért is halmozhatja az eseményeket, mert a késői eszmélés miatt a futball globális piacáról kiszorultak. Miközben a francia PSG katari tulajdonban van, az Egyesült Arab Emírségek az angol Manchester Citybe vásárolta be magát, és Kína is egyre több patinás klubban szerez részesedést, vagy tűnik fel szponzorként, addig Szaúd-Arábiának nincs hasonló érdekeltsége. Otthon kell megteremtenie az imázsát, ehhez persze külföldre is nyúlnak.

A szaúdiak aktívan építkeznek az Egyesült Államokban is, egy lobbiszervezeten keresztül az ország nagykövete, Reema Bandar al-Szaúd hercegnő találkozott, az NBA (kosárliga), az MLS (futball-liga) és a World Surf League és a Forma–1 képviselőivel is. Arról tárgyalt velük, hogyan lehetne a királyságba exportálni az általuk szervezett eseményeket. 

A kierőszakolt növekedés hátterében több elemző szerint nem feltétlenül gazdasági pragmatizmus van, hanem a sporttal a nem túl jó országimázst is akarják javítani, és elterelni a figyelmet a felettébb kínos és durva ügyekről.

Erre a tevékenységre született meg a sportwashing kifejezést, ami nagyjából a sporttal való tisztára mosást jelenti. Bár van néhány előremutató engedmény, mint például az, hogy 35 év után újra kinyitottak a mozik, és már a nők is vezethetnek autót Szaúd-Arábiában, az emberi jogok továbbra is csorbulnak. Mohamed bin Szalmánt is inkább csak kamureformernek tartják, mint valódi változásokat hozó vezetőnek.

„Szaúd-Arábia hírhedt a nők és etnikai csoportok rasszista elnyomásáról. Mi lenne alkalmasabb arra egy női birkózómeccsnél, hogy ezt a képet megváltoztassa?" – mondta a New York Timesnak Philippe Nassif, az Amnesty International (AI) közel-keleti és észak afrikai részlegének jogi igazgatója.

Az AI ismeretei szerint továbbra is korlátozzák a szólásszabadságot, gyakori a civil aktivisták letartóztatása és bebörtönzése, Szaúd-Arábiában tömegesen végeztek 2019 áprilisában síita tüntetőket, míg az egész világsajtót lázban tartó brutális Hasogdzsi-gyilkosság minden jel szerint a koronaherceghez kötődik. A civil aktivisták rendszeresen kibertámadások áldozataivá válnak, telefonjaikra kémprogramokat telepítenek, több női jogokért kiálló jogász is börtönbe került, többeket meg is kínoztak.

A szaúdiakon ott van még a jemeni intervenció terhe is. A 2015 óta tartó háborús konfliktus humanitárius katasztrófához vezetett a szomszédos országban. A harcok miatt összeomlott az egészségügy és az ivóvízellátás, működésképtelenné vált Jemen. Az éhezés és a járványok miatt több tízezren haltak meg. Mindezzel nyilván nem reklámozza magát Szaúd-Arábia, de aki nem dugja homokba a fejét, az ismeri ezeket az anomáliákat. A sportolók egy része morális problémaként éli meg ezt a helyzetet, és van is, aki nem kér ebből. Roger Federer is lemondott egy teniszmecset, hiába kínáltak neki dollárban milliós összeget, és a golfozó Rory McIlroy is tudatosan marad távol az European Tour-állomástól.

A promoterek és a menedzserek viszont nem nagyon moralizálnak, mert a szaúdi pénz mindent visz, és az eddig kiaknázatlan piac is ígérete is felülírja azt, hogy emberjogi kérdésekkel foglalkozzanak.

Mindeközben hisznek abban, hogy Mohamed bin Szalmán Vision 2030 terve tényleg megmozgatja és a sport irányába tereli a helyi fiatalokat. „Legalább fél tucat olyan ország van, ahol emberi jogi problémák vannak. Vagy azt mondod egy fejlődő, átmeneti állapotban lévő országnak, hogy nincs közöm hozzátok, vagy inkább kommunikálsz velük, és megpróbálsz előrejutni. A sport megfelelő időben segíthet ezt elérni, de időbe telik" – mondta a BBC-nek Barry Hearn, a World Snooker Tour elnöke.

A sznúkerjátékosokat is eléggé motiválják, a szaúdi tornán 2,5 millió fontot dobnak majd szét, míg a győztes 500 ezer fontot kap. Annyit, amennyi a világbajnoki címért is járt.

A bokszban utazó Eddie Hearn (az előbb említett Barry fia) piaci szempontokat figyelembe véve protestál. „Ha Szaúd-Arábia és a régió más országai elkezdenek befektetni a sportba, az egész játszma megváltozik. Ha nem vesszük észre a sport potenciálját ezekben a régiókban, mindannyian idióták vagyunk, a közönség 70 százaléka 24 év alatti." Amikor Amir Khan címmeccse Rijádba került, nem rendítette meg.

„Egy csomó pénzt bedobtak, és végül is, mi pénzdíjért küzdünk. Hülyeség lett volna részemről, ha nem ragadom meg ezt a lehetőséget”

– mondta a bokszoló.

A pénztől persze nincs mindenki elájulva. A Spanyol Szuperkupa időpontját és lebonyolítási módját a szaúdiak kedvéért változtatták meg. Négycsapatos minitornává vált, és augusztusról januárra került. A Barcelona edzője, Ernesto Valverde meg is mondta, nem tetszik neki az új rendszer. „A lényeg, hogy a futball üzletté vált, és az üzlet bevételeket kíván. Ez az egyetlen ok, amiért itt vagyunk."

(Borítókép: FIFA elnök Gianni Infantino, Panama miniszterelnöke Juan Carlos Varela,  Mohammed Bin Salman és Nicolas Sarkozy balról-jobbra a 2018-as FIFA labdarúgó-világbajnokság megnyitóján Moszkvában / Fotó: Alexei Druzhinin/POOL/TASS)