35 év után visszavonult a magyar sportoló, aki történelmet írt a görögöknél

Nem is lehetett volna aktuálisabb az időzítés, hogy feltárjuk Szidiropulosz Niké történetét, mivel a magyar és görög felmenőkkel egyaránt rendelkező korábbi élsportoló a közelmúltban vonult vissza a vívástól, és neveztek el róla kupát. Ez a megtiszteltetés azért különösen szokatlan, mivel általában posztumusz kitüntetésként szokás elismert sportolókról kupasorozatokat, tornákat, díjakat, trófeákat elnevezni.

Szidiropulosz Niké az élsport után eltávolodott a vívástól, immár életének jelentős részét azok a dolgok töltik ki, amelyekre nem volt elég ideje sportolói pályafutása alatt. A 49 éves korábbi vívó többek között arról is mesélt:

• hogyan ismerkedett meg a vívással;
• mekkora jelentőséget játszott sportolói életében a magyar–görög párhuzam;
• mikor realizálódott benne, hogy profi vívó legyen;
• hogyan került a görög szövetség kötelékébe;
• melyek voltak a fordulópontok a karrierjében;
• miért tartott ki ilyen sokáig profi pályafutása;
• és miben találta meg a kiteljesedést a vívás után.

Honnan indult közös története a vívással?

Anyai ágon magyar, apai ágon pedig görög származású vagyok, de Magyarországon születtem, és a vívást édesanyám vonaláról örököltem. Nagyon fontos szerepet játszott a család életében a vívás, szinte mindenki kipróbálta magát benne, követve mindkét nagybátyámat, akik elismert vívók voltak, főleg Kolczonay Ernő, aki nemzetközileg is nagynevű párbajtőröző volt, többszörös olimpiai és világbajnoki érmes.

Így számomra sem volt kérdés, hogy megpróbálkozom a vívással, még annak ellenére is, hogy csak 13 évesen kezdtem el. Előtte asztaliteniszeztem, de abban nem tudtam annyira kiteljesedni, mint a vívásban.

Dömölky Lídia néni, olimpiai bajnok tőröző volt az, aki az első évben megszerettette velem ezt a csodás sportot, és Kolczonay Ernő – aki fiatal koromban szintén az edzőm volt – fanatizmusa vezetett ahhoz, hogy komolyan foglalkozzak a vívással. Szerencsére ennek megfelelően az eredmények is viszonylag hamar jöttek. Kadet-világbajnokságon ezüstérmes voltam, junior-világbajnokságon pedig ötödik és Európa-bajnoki második helyezést is elértem, tagja voltam a magyar juniorválogatottnak egészen 20 éves koromig.

Ebben a korban kellett volna ugye a juniorból a felnőttbe váltani, de annak idején, 1996 környékén is már iszonyat erős volt a magyar felnőttmezőny. Sorra nyerte a válogatott a világeseményeket, így rendkívül nehéz lett volna bekerülnöm a csapatba.

Ekkor került képbe a görög válogatott?

Igen, felfigyelt rám a görög szövetség, hogy ki ez a magyar színekben versenyző, görög nevű vívó, és megkerestek, hogy mit szólnék hozzá, ha Görögország képviseletében versenyeznék tovább. Természetesen meg kell jegyeznem, hogy a görögöknél közel sem volt akkora hagyománya a vívásnak, mint itthon, és eredményesség terén sem lehetett összehasonlítani a két nemzetet.

Számomra hatalmas megtiszteltetés volt, hogy a görög szövetség hívott, elfogadtam a meghívásukat, megcsináltattam a görög állampolgárságot, és ezek után rögtön az első számú görög vívó lettem.

Melyek voltak az első élményei mint görög vívó?

Nagyon gyorsan történtek az események, mivel 96-ban olimpiát rendeztek Atlantában, és oda már görög vívóként jutottam ki. Nagy álmom teljesült azzal, hogy ötkarikás játékokon vettem részt, és annak ellenére, hogy a 24. helyen végeztem, örökké emlékezetes marad számomra.

Nagyon hirtelen bekerültem a mély vízbe, szinte teljesen váratlanul, és úgy gondolom, hogy sikerült azt kihoznom magamból, ami akkor az ismert körülmények mellett, olyan fiatalon bennem volt. Viszont még nem éreztem át eléggé a súlyát annak, hogy egyetlen vívóként és görög sportolóként képviselem Görögországot.

Aztán 2002-ben felnőtt Európa-bajnoki ezüstérmes lettem Moszkvában, amire nagyon büszke vagyok, főleg, hogy a görög vívás történetében ez volt az első érem felnőttvilágversenyen. 

De minden bizonnyal pályafutásom legnagyobb és legemlékezetesebb eseménye a 2004-es athéni olimpia volt. Görög színekben mint a rendező ország sportolója versenyezhettem ott, ahonnan az olimpiai eszme elindult, ahol már nem egyedüliként, hanem egy nagyszerű vívócsapattal együtt szálltam harcba. Az egész ország biztosított minket a támogatásáról, a világ szeme láttára egy emberként skandálva, hogy „HELLAS, HELLAS”, vonultunk be a megnyitóünnepségen a telt házas stadionba.

Sosem felejtem el ezeket a megható pillanatokat. Mint ahogy azt sem, hogy a női párbajtőrcsapattal majdnem az éremért vívtunk. A négybe jutásért ugyanis a legnagyobb favorit németek ellen léptünk pástra, ahol parádésan vívott a csapat, én különösen, és végig többtusos előnyben voltunk az utolsó pillanatig, ahol végül a hirtelen halálban sajnos egy tussal kikaptunk.

Így a meglepetés, a bravúr nem nálunk született, hanem a mellettünk egy időben zajló Magyarország–Kanada-meccsen, ahol a favorit magyar lányokat verték meg az esélytelen kanadaiak.

Sőt, a görögöknél úgy van, hogy ötkarikás játékokon elért nyolcadik helyezésig olimpiai bajnokoknak tekintik a sportolókat, így minket is ugyanúgy ünnepeltek. A mai napig „olimpionikis”-nak, vagyis olimpiai bajnokoknak hívnak. Ez az eredmény például a magyar vívásban nem számított volna kiemelkedő eredménynek, de a görögöknél kiugró siker volt, nagyon nagy tisztelet övezett minket. És övez a mai napig.

Eredményes szereplésüknek köszönhetően népszerűbb lett a vívás Görögországban?

Ezt így nem jelenteném ki, mivel korábban sem volt hagyománya a görögöknél a vívásnak, így jelentősebb mértékben nem lett népszerűbb a sportág, mint korábban. Azt viszont kiemelném, hogy a fiatalabb generáció számára motiváló hatása volt a sikerünknek, és példaképként tekintettek ránk, ami nagyon jó érzés.

Szerencsére már vannak fiatal görög edzők, akik nagyon elhivatottak, és nyitnak külföldre. Nem szégyellnek tanulni a nemzetközi elittől, aminek látható, fantasztikus eredménye is van. A görög női kardozók egyre jobbak, a világranglista második és harmadik helyén két olyan vívó is van jelenleg, aki komoly eséllyel várhatja a 2024-es párizsi olimpiát.

Utánpótlásszinten is vannak szép nemzetközi eredmények, éppen az én szeretett görög klubomból, aminek a megalakulása óta, nyolc éve lettem a tagja, egyben a húzóneve. Ezt a kis, családias hangulatú klubot Jorgosz Passas edző hihetetlen elszántsággal a semmiből hozta létre. Hatalmas szeretettel és alázattal dolgozik a gyerekekkel, akiknek én vagyok a példaképe. Nagyon szoros viszonyban vagyok velük, most is folyamatosan figyelemmel kísérem őket.

Hogyan folytatódott karrierje az athéni olimpiai után?

Az olimpia után, ahogyan azt előre terveztem, férjhez mentem, és rögtön gyermeket vállaltunk, így egy-két év kihagyás következett számomra. Nagy volt a boldogság, minden úgy sikerült, ahogy szerettük volna, viszont ennek megfelelően Athén után nem a vívásé volt a fő szerep.

Azt viszont mindig is tudtam, hogy mindenképp vissza akarok térni a pástra. Első gyermekünk, Dimitriosz születése után is visszatértem, aztán amikor 2009-ben megszületett Pinelopi, akkor is újra vívtam, majdnem két év kihagyás után.

Magyarországon folytattam az edzéseket, de Görögországba jártam versenyekre, így elég nehéz volt a teendőimet összeegyeztetni. A férjem nagyon sokat segített, és pótanyaként helytállt a gyerekek mellett, amiért nagyon hálás vagyok, ahogyan mind a négy nagyszülőnek is a sok segítségért.

Nagy motivációt jelentett számomra, hogy mindig én voltam a görögök vezető vívója. Bejártam a világot nemzetközi versenyeken, és igaz, hogy annyi kiemelkedő eredményt nem értem el, amennyit szerettem volna, mégis úgy gondolom, nagyon sokat adtam a görög vívásnak, aminek köszönhetően a fiatalabb generáció tagjai kitartóbbak és motiváltabbak lettek a sportág utánpótlásképzésében.

Ez azért is fontos, mert rengeteg tehetséges fiatal fejezi be a vívást nagyjából 18-20 éves kor környékén, mivel egy olyan döntéshelyzet elé vannak állítva, hogy a sport és a tanulás között kell választaniuk. Ilyenkor jellemzően eljön a pillanat, amikor befejezik a vívást, és elvesznek a tehetségek. Vannak természetesen kivételek, mikor egyes edzők az átlagosnál több energiát fektetnek a munkába, külföldi edzőtáborokat szerveznek, és ezeknek az erőfeszítéseknek természetesen megvannak az eredményeik, de általánosságban még ez nem jellemző a görög vívásban.

Fiatal korában küzdött hasonló, elbizonytalanodásból eredő problémával?

Abszolút nem. Mindig tudtam, hogy komoly szinten szeretnék foglalkozni a vívással, és ennek tudatában jártam edzésekre, készültem a versenyekre egészen fiatal korom óta. Természetesen a kezdeti években még tanultam a vívás mellett, mert azért ez nem egy úszás vagy kajak-kenu, amely az első pillanattól egy egész embert igényel, rengeteg edzéssel és elfoglaltsággal.

Volt időm így a tanulmányaimra is, az akkori nevén Testnevelési Főiskolán vívóedzői szakon végeztem, majd a JATE Budapesti Média Intézetében kommunikáció szakos bölcsészként végeztem, aminek köszönhetően a sportújságírás, riporterkedés világában is kipróbáltam magam.

Érdekes kitérő volt ez az életemben, mert nagyon szerettem írni, riportokat készíteni sportolókkal, de egy idő után már nem fért meg a sportújságírás és a vívás egymás mellett, így teljes koncentrációmat a sport felé fordítottam.

47 évesen vonult vissza végleg a vívástól. Miért maradt ilyen sokáig élsportoló ?

Mint az előbb említettem, az életem volt a vívás, nagyon szerettem, ahogy idősödtem, egyre nagyobb örömömet leltem benne, egyre jobban élveztem az edzéseket, főleg, hogy a magyar válogatott és az MTK mindig lehetőséget adott, hogy velük készüljek, amiért nagyon hálás vagyok. Egyik évben meg is háláltam, az MTK-val csapatban magyar bajnokok lettünk, és érdekesség, hogy ugyanabban az évben egyéniben indulva pedig görög bajnok lettem. Úgy éreztem, hogy ameddig csak tudok, maradok élsportoló, főleg, hogy a válogatott oszlopos tagjaként nem volt okom befejezni.

Teljes egésznek érzi a karrierjét?

Ez egy érdekes kérdés, mert attól függ, ugye, hogy honnan nézzük. Minden vívó életében az egyik legnagyobb cél, hogy olimpián szerepeljen, és képviselje a nemzetét. Nekem ez szerencsére sikerült, sőt, ugye, Athénban nagyon jó eredményt értünk el csapatban. Természetesen szoktam azon gondolkodni, hogy mennyi minden maradt bennem, és mit érhettem volna még el. Leginkább azt emelném ki, hogy ha fejben másként csináltam volna dolgokat fiatalon, akkor lehet, hogy ebben az egészben nem „csak” olimpiai szereplés lett volna, hanem esetleg egy érem, vagy sorolhatnám tovább. Mindig azt éreztem, hogy több van bennem, így nehéz lenne azt mondanom, hogy teljes lenne a karrierem.

A vívás tipikusan egy olyan sport, amelyben nagyon fontos szerepe van a fejnek, sok dolog fejben dől el, és csak úgy lehetsz sikeres, ha elhiszed, hogy legyőzheted az ellenfeledet, és ezzel egy időben minden más külső tényezőt maximális mértékben kiszorítasz. Sportágunkban csak olyan vívók lehetnek sikeresek, akik ezeket a dolgokat összehangoltan és hatékonyan viszik véghez.

A nevét viseli immár a női felnőtt Görög Kupa. Mit jelent számára ez a kitüntetés?

Hatalmas megtiszteltetés, az elején el sem tudtam hinni, hogy tényleg rólam nevezik el a versenysorozatot. Főleg annak ismeretében, hogy általában ehhez hasonló kitüntetéseket posztumusz szoktak ítélni sportolóknak, így ez még különlegesebb kontextusba helyezi az egészet.

Mikor ott vagyok a görög vívók között, és bemondják a rólam elnevezett kupa nevét, az mindig rendkívüli érzés. Nagyon örültem, amikor még sportolóként háromszor elnyertem a kupát, az pedig nagyon különleges volt, amikor már névadóként én adhattam át a legjobbaknak járó elismeréseket. Megtiszteltetés számomra, hogy ott lehetek közöttük, drukkolhatok nekik, és látom, hogy a vívók számára is ez egy hatalmas dolog. Motivációt jelent számukra az, hogy ott vagyok velük, így ennek ismeretében mondhatom, hogy magára a vívásra kerek történetként tekintek.

Visszavonulása után gondolkozott az edzősködésen?

Annak ellenére, hogy elvégeztem a vívóedzői szakot, sosem fordult meg bennem komoly gondolatként, hogy élsport után edzőnek álljak. Nagyon szeretek gyerekekkel foglalkozni, és még aktív pályafutásom során felmerült, hogy kipróbáljam magam az edzői világban, de egyszerűen nem fért volna bele az életembe. Rengeteg időt vitt volna el, és annyi minden más van az életben, amivel szerettem volna foglalkozni, hogy kicsit inkább eltávolodtam a vívástól.

Ha az élsport után edzőnek állok, akkor megint nagyjából ott tartottam volna, mint aktív pályafutásom során: a hétvégék nagy részét elvitték volna az utazások és a versenyek, hétköznap délutánonként pedig az edzések, így úgy voltam vele, hogy szeretném magam más dolgokban inkább kipróbálni.

Mint például?

Már élsportolói karrierem utolsó éveiben megismerkedtem a masszázs világával, ami azért is érdekes, mivel kiskoromban már voltak erre utaló jelek, hogy én majd szeretnék ezzel a területtel is megismerkedni. Testvéremet régen rendszeresen masszíroztam, és mondtam neki, hogy én majd egyszer masszőr leszek, de elfelejtődött. Aztán nagyjából 10 évvel ezelőtt, még profi pályafutásom alatt megismerkedtem a masszázs világával, elkezdtem masszőrködést tanulni, annak tudatában is, hogy megalapozzam a vívás utáni életemet.

Több évig csak talpreflexológia-masszázst alkalmaztam a vendégeimnek, Legnyicky Gábor terapeutával együttműködve, akitől rengeteget tanultam, és máig az ő birodalmában, a Matrix Holistic Centerben dolgozom.

A masszázs kiváló útkezdet volt a vívás után, egy idő után hozzátanultam a sportmasszázst, majd kapcsolatba kerültem egy amerikai–kínai fizikoterapeutával, aki Magyarországon járt, és elsajátítottam a saját módszerét, a Ming-módszert, amitől új fordulatot vett az életem.

A fascia, vagyis az izompólya terápiájáról van szó, ami alapvetően nagyon speciális gerinc- és izompólyastretching-gyakorlatokból és fasciamasszázsból áll. Ezt a technikát először magamon alkalmaztam, aminek köszönhetően 40 éves kor felett olyan fizikai állapotba kerültem, mint fiatal versenyző koromban, vagyis minden fájdalmam elmúlt, nem kellett félnem a sérülésektől, ami hatalmas mértékben hozzájárult, hogy ilyen sokáig versenyezhettem. A fascia gondozásának a fontossága egyre jobban kezd ismertté válni, terapeuta- és orvosi szinten is. 

Idővel bevettem a saját terápiámba is, és konkrétan ezeket a módszereket, nyújtásokat tanítom másoknak is, mert véleményem szerint nagyon sok műtétet meg lehetne előzni ezzel, továbbá sportolóknak ez hatalmas kincs. Úgy látom, egyre jobb megítélésben részesül a közvéleményben, így reményeim szerint egyre nagyobb teret nyer ez a technika a masszázs világában.

Jelenleg megtalálta a kiteljesedést ebben?

Abszolút, életem szerves részét teszi ki immár a masszázs világa és az ezzel kapcsolatos dolgok. Visszautalva még a fasciamasszázsra, elmondhatom, hogy az ebben használt módszerek, nyújtások kivitelezése még csak írott formában volt elérhető, de haladva a korral, elkészítettem ennek a videós megfelelőjét, amelyen két évig dolgoztam, és éppen nemrégen készült el. Most már ennek a területnek van a legnagyobb szerepe az életemben.

Természetesen a 35 év vívást nem tudom és nem is akarom kitörölni az életemből, a mozgás iránti vágy ugyanúgy megvan bennem, de maga a vívás már nem hiányzik. Mint ahogy mondtam, annyi minden más van az életben, amivel szeretnék foglalkozni, hogy a vívás már nem képezi napjaim szerves részét. Viszont hetente strandteniszezek, amit eszméletlenül élvezek, és ki tudja, talán a párostársammal elindulunk majd az amatőr seniorbajnokságban is, hogy a versenyek jelentette izgalom azért ne tűnjön el teljesen az életemből. Bár a lányunk kézimeccseinél nagyobb izgalom nem nagyon van!

A masszázson kívül milyen területek foglalkoztatják?

Mindig is egészséges életmódot folytattam, híve vagyok annak, hogy a lehető legegészségesebb alapanyagokból a saját főztünket fogyasszuk, így a gasztronómia világa mindig a szenvedélyem volt. Imádok főzni, és a családom, barátaim rendszeresen megerősítettek benne, hogy tényleg nagyon jól főzök!

Otthon szinte teljesen a görög konyhát viszem, mert a mediterrán diéta elismerten a legjobb a világon, és véleményem szerint is a görög életvitel sokkal egészségesebb, mint a magyar. Mindig ügyeltem arra, hogy azt adjuk a testünknek, ami jó hatással van ránk. Ennek megfelelően például a gyógyszereket, ha lehet, messzire kerültem, és a gyermekeimnek sem adtam soha. Az egészséges életmód a szenvedélyem, így még kicsit visszakanyarodva a masszázsra, fontos volt, hogy olyasmit tanuljak, amivel segíteni tudom testünk egészséget.

Az utóbbi időben egyre több dolog megtalál az életben, kapcsolatba kerültem a BodyHack nevű csapattal. Tagjai ugyanúgy az egészséges életmód nagykövetei, és csupa olyan dologgal foglalkoznak, ami testünk és lelkünk fejlődését szolgálja.

Én is több ilyen módszert bevettem a mindennapi életemben, például a hidegterápiát, amely egy természetes vizekben való terápia. Megtanultam, hogy milyen hasznos és jó folyamatok játszódnak le bennünk, mikor hideget adunk a testünknek. A csapat minden szombaton merülést szervez a Balatonban, bemelegítéssel és légzésterápiával együtt. Én például első alkalommal hét percig voltam a jéghideg vízben, ami meghatározó élmény volt számomra.

És említettem ugye a légzésterápiát, amit én is magamévá tettem, különböző fajta légzések kombinációját sajátítottam el, amelyek lelki és testi szinten is rengeteg pozitív hatással bírnak. Ezek gyakorlása hozzásegíti az embert, hogy még jobban megismerje önmagát, és közelebb kerüljön ahhoz, amilyen valójában. 

És van még egy meghatározó új terület, amit tanultam, a böjt csodája. Valóban megtapasztaltam a különbséget, hogy a szünet nélküli, állandó táplálékbevitel nem hagy időt a szervezetnek regenerálódni, és milyen jó, ha néha békén hagyjuk. Egy napon belül az időszakos böjtöt alkalmazzuk, ahol 16-18 órára felbontva a napot, egy kiválasztott nyolcórás időablakban étkezünk csak. Lassan egy éve étkezem így, plusz már három alkalommal 48, illetve 72 óra teljesen vezetett, kontrollált böjtöt csináltam végig a csapattal, csak vízzel és elektrolitokkal. Csodálatos újjászületése ez a testnek és persze a léleknek is. Ezekbe a dolgokba igyekszem belevonni a családomat is. 

Egyébként a családi életben is ragaszkodik a sporthoz?

Természetesen, meghatározó szerepet játszik a sport és a mozgás az életünkben. A gyerekeimet is úgy neveltem, hogy a sport nagyon fontos része a mindennapoknak, és a tanulás mellett sportoljanak. Nem szabtuk meg nekik, hogy melyik sportágat válasszák, de nyilván rákérdeztem, hogy akarnak-e vívni, amire az volt a válasz, hogy nem, így nem erőltettem ezt a területet.

A fiam 10 évig futballozott, aztán úgy döntött, hogy abbahagyja, és most a kick-box világában találta meg önmagát. A nagylányom kézilabdázik, és már korosztályos válogatott szinten űzi a sportágat. Nagyon fontosnak tartom, hogy fiatalkorban is aktívan sportoljanak a gyerekek, főleg úgy, hogy a digitális világ térnyerésével egyre több időt töltenek a fiatalok a digitális platformokon, és ebből kell mindenképpen kiszakadniuk a sport adta lehetőségekkel.

Zárásként, mik a legfontosabb céljai a következő évekre?

Sok olyan dolog van az életben, ami nagyon érdekel, és ezeknek köszönhetően új ajtók nyílnak ki a világban. Elsődlegesen most azt mondanám, hogy minél több embert szeretnék hozzásegíteni az egészséges életmódhoz, és felhívni a figyelmüket arra, hogy 

Nagyon fontosnak tartom a pozitív szemléletet, és a nehézségekre úgy kell tekintenünk, mint feladatokra, amelyeket meg kell oldalni, és nem összeroskadni alattuk, ez az én szemléletem. Igyekszem minél több sportolónak és civilnek átadni azt a tudást és azokat a módszereket, amelyeknek köszönhetően sokkal tovább élhetnek fájdalommentesen, mert szerintem ez az egyik fontos része a boldog élethez vezető útnak. Fontos felhívni a figyelmüket arra, hogy ne hagyják figyelmen kívül a testük jelzéseit. Titkos vágyam Görögországban egy csodás környezetben egy helyet létrehozni, ahol kisebb csoportoknak egy-két hetes elvonulásokban mindezt át tudnám adni.

És ahogy Zorba mondja: Táncolni kell, a zene majd csak megjön valahonnan!

(Borítókép: Szidiropulosz Niké. Fotó: Németh Kata / Index)