Klicasz Szpirosz Szotirisz

Klicasz Szpirosz Szotirisz szakmai pályafutását 2018-ban az Eurosport tanfolyamán kezdte, amely után gyakornokként kapott lehetőséget a sportcsatornánál. Az Eurosport hírportálján rendszeresen publikálta írásait, emellett próbakommentálásokon sajátította el a szakmai alapjait többek között Hajdú B. István mellett. Az Indexhez a Metropolitan Egyetem médiatudomány- és kommunikáció szakán végzett tanulmányai alatt került 2021-ben, először gyakornokként, majd diplomát szerzett és főállású sportújságíróként folytatta a munkát. A cégnél töltött évei alatt nőtte ki magát a szakmában, tudósított már Litvániából, Portugáliából, Kanadából, Egyiptomból, Hollandiából, a párizsi Roland Garrosról és berlini Laver-kupáról is.
Nem forgott veszélyben a mexikói bajnokavatás, Kimi Antonelli az F1 új királya Nem forgott veszélyben a mexikói bajnokavatás, Kimi Antonelli az F1 új királya

A piros zászlóval is tarkított futamot Max Verstappen nyerte.

november 1. 23:24

Szoboszlai visszatért, a Liverpool viszont pont nélkül maradt hazai pályán a bajnok ellen Szoboszlai visszatért, a Liverpool viszont pont nélkül maradt hazai pályán a bajnok ellen

Az Arsenal átvette a vezetést a Premier League tabelláján.

november 1. 19:28

Kedves olvasóink, elkezdődött a 2026-os világbajnokság fináléja, a Spanyolország–Argentína, a továbbiakban ide kattintva tudják követni a legfrissebb eseményeket. Köszönjük szépen 39 napon keresztül kitartó figyelmüket!

A mérkőzés előtt nagyjából másfél órával Luis de la Fuente spanyol, és Lionel Scaloni argentin szövetségi kapitány kijelölte kezdőcsapatát a fináléra.

  • Spanyolország: Unai Simon – Pedro Porro, Laporte, Cubarsí, Cucurella – F. Ruiz, Alex Baena, Rodri – Dani Olmo, Lamine Yamal, Oyarzabal.
  • Argentína: E. Martínez – Tagliafico, Montiel, Lisandro Martínez, C. Romero – Rodrigo De Paul, Nico González, Mac Allister, Enzo Fernández – Julian Álvarez, Lionel Messi.

Folyamatosan frissülő, a mérkőzést felvezető hírfolyamunk már elkezdődött. Kezdés 21 órakor.

Spanyolország–Argentína.

Most már olyan messzire ne menjenek, magyar idő szerint este 21 órakor irány New York, kezdődik a világbajnokság 104. mérkőzése, a döntő. 

Melyik csapat nyeri meg a 2026-os világbajnokság döntőjét?