tegnap, 18:01 Index Tenisz Mindkét magyar teniszező kiesett hétfőn a budapesti tenisztorna első fordulójában Kedden többek között bemutatkozik Bondár Anna és Babos Tímea is.
július 14., 20:24 Index Európa-bajnokság 2024 Spanyolország negyedszer Európa trónján: Oyarzabal lett a nem várt hős a döntőben A végén Anglia is meghajolt a vörös fúria előtt
július 14., 19:36 Index Úszás Hosszú Katinka korábbi edzőjét másfél évre eltiltották egy kislánynak küldött üzenete miatt A szakember állítja, félreértelmezték sorait.
július 14., 17:39 Index Tenisz Alcaraz eleinte leütötte Djokovicsot, majd az idegek harcában védte meg címét Wimbledonban A harmadik szettben három mérkőzéslabdát rontott a spanyol, de így is történelmet írt.
július 14., 14:30 Index Tenisz Újabb magyar teniszező indulhat főtáblán a rangos budapesti tenisztornán A főtábla küzdelmei hétfőn kezdődnek a Római Teniszakadémián.
július 10., 15:30 Index Európa-bajnokság 2024 Toni Kroos: Annyira fájt a kiesés, még a fiam után sem tudtam futni a kertben A német válogatott visszavonuló klasszisa 2012 óta nem érzett ilyen ürességet az életében.
július 10., 14:37 Index Sport Felavatták az új Olimpiai Emlékfalat a Farkasréti temetőben Az avatóünnepségen megjelentek olimpiai bajnokok, olimpikonok és sportági vezetők is.
július 10., 12:27 Index Európa-bajnokság 2024 Szerződése csapdájában, egyelőre nem szabadulhat csapatától a magyar válogatott játékosa Tavaly még több mint 12 millió eurót fizettek érte.
július 10., 12:06 Index Európa-bajnokság 2024 Elképesztő lista, milyen rekordokat döntött meg a spanyolok csillaga az Európa-bajnokságon Akad néhány statisztika, amelyben nincs párja Lamine Yamalnak.
július 10., 11:31 Index Párizs 2024 Nem indulhat a párizsi olimpián a törökök egyik legnagyobb klasszisa Rióban ezüstérmet szerzett, de emellett van még két olimpiai bronzérme is.
július 10., 11:13 Index Futball A Debrecen sima vereséget szenvedett, a Puskás Akadémia elbukta a győzelmet Mindkét magyar csapat első felkészülési mérkőzését játszotta Ausztriában.
július 10., 10:49 Index Sport Új rekordot állított fel a Keszthely–Balatonkenese távon a magyar kiteszörfös A magyar kiteszörfös 15 perccel gyorsabb volt, mint a korábbi csúcs.
július 10., 10:15 Index Párizs 2024 Nagy skalpot gyűjtött válogatottunk az olimpia előtt, legyőzte a világbajnok csapatot Remek eredménnyel hangolnak az ötkarikás játékokra.
július 10., 09:50 Index Európa-bajnokság 2024 A spanyolok kapitánya Julius Caesarhoz hasonlította a meccs legjobbjának választott csodatinit Emlékeztetett, nagyon óvatosnak kell lenni vele kapcsolatban.
július 10., 09:21 Index Európa-bajnokság 2024 Kylian Mbappé: Az Európa-bajnokság kudarc volt számomra Csalódottan értékelt a franciák világklasszisa a kiesés után.
július 10., 09:00 Index Futball Nincs igazolt labdarúgója, gyakorlatilag megszűnt a Szombathelyi Haladás Az NB III-as nevezést is visszavonták.
július 8., 20:29 Index Tenisz Zverev kétszettes előnyt szórakozott el, Udvardy korábbi legyőzője feladta mérkőzését A nap utolsó mérkőzését a hétszeres bajnok Novak Djokovics játszotta.
július 8., 20:08 Index Sport Női váltónk bronz-, férfi váltónk ezüstérmet nyert az öttusa Európa-bajnokságon A hölgyeknél az aranyérem a briteké, az ezüst pedig a németeké lett.
július 8., 19:55 Index Futball Portugál élvonalból igazolt védővel erősítette meg keretét az Újpest FC Korábban megfordult a Puskás Akadémiában is.
július 8., 18:59 Index Európa-bajnokság 2024 Deschamps: Aki szerint unalmasak a franciák meccsei, ajánlom, nézzen valami mást A franciák szövetségi kapitánya szerint Mbappé 110 százalékosan fog játszani az elődöntőben.
július 8., 16:45 Index Tenisz Sírva fakadt az ukrán teniszezőnő a wimbledoni teniszbajnokságon győzelme után Gyászszalag volt felsőjén, alig bírta visszafojtani könnyeit a mérkőzés alatt.
július 8., 15:14 Index Futball Még el sem kezdődött a bajnokság, elhalasztották a Ferencváros nyitómérkőzését Itt az első két forduló részletes programja.
július 8., 14:44 Index Futball Megszűnik a Puskás Akadémia európai kupaellenfele napokkal a mérkőzés előtt Ukrán sajtóhírek szerint az újjáalapított klub elődje sorsára jut.
július 6., 14:27 Index Európa-bajnokság 2024 Toni Kroos érzelmes sorokkal búcsúzott a német válogatottól és a futballtól Terjedelmes levelet közölt a szurkolóknak címezve.
július 6., 13:49 Index Európa-bajnokság 2024 A németek legendája saját játékosáról: Mit akar ezzel mutatni? Talán nőnek érzi magát Megtalálta a bűnbakot a kiesés után.
július 6., 11:55 Index Európa-bajnokság 2024 Didier Deschamps: Azt ne mondja senki, hogy nem érdemeltük meg az elődöntőt A franciák középpályása ennél indulatosabban fogalmazott.
július 6., 11:02 Index Párizs 2024 Kizárólag világbajnoki ezüstérmes játékosok alkotják a magyar válogatott olimpiai keretét A keret éles bevetésen állt össze.
július 6., 10:54 Index Európa-bajnokság 2024 A németek szerint kirabolták őket, a spanyolok kiállították volna Toni Kroost Mindkét félnek volt oka panaszkodni.
július 6., 10:21 Index Európa-bajnokság 2024 A spanyolok a csapatmunka sikeréről beszélnek, Toni Kroos elköszönt a futballtól Pályafutása utolsó mérkőzését játszotta a világklasszis középpályás.
július 6., 09:56 Index Tenisz Villámgyőzelem a világelsőtől, tovább menetel a hazaiak kedvence Wimbledonban Mindössze 96 percig tartott a mérkőzés.
július 6., 09:25 Index Európa-bajnokság 2024 Pepe Cristiano Ronaldóról: Fájdalmas volt az ölelése, olyan nekem, mint a testvérem A portugálok rutinos védője letörten nyilatkozott a fájdalmas kiesés után.
július 6., 09:05 Index Vízilabda A magyar válogatott első nekifutásra kikapott az amerikai csapattól Kaliforniában Magyar idő szerint szerda hajnalban ismét összecsapnak a felek.
július 5., 14:33 Index Párizs 2024 Mikler Roland tartalék, keretet hirdetett férfi kéziválogatottunk az olimpiára A szövetségi kapitány szerint nagyon nehéz döntés volt a keretszűkítés.
július 5., 13:36 Index Sport Az eredmény az elsődleges: honosított dél-koreai gyorskorcsolyázók folytatják magyar színekben Egyikük ittas vezetés miatt ellehetetlenült hazájában, a magyar csapat lehetőséget ad neki.
július 5., 12:45 Index Európa-bajnokság 2024 Menedzsere szerint elérkezett az idő, hogy Csoboth Kevin külföldre igazoljon Az Európa-bajnokságon gólt szerző labdarúgó iránt állítólag akadnak érdeklődők.
július 5., 12:35 Index Párizs 2024 Két balátlövő és egy jobbszélső kimaradt: itt van női kéziválogatottunk olimpiai kerete Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány 17 játékossal folytatja a felkészülést.
július 5., 12:17 Index Párizs 2024 Keretet hirdetett férfi vízilabda-válogatottunk, itt a párizsi olimpiára utazó csapat Varga Dénes ezzel beállítja Gyarmati Dezső és Benedek Tibor csúcsát.
július 5., 11:30 Index Európa-bajnokság 2024 Félresikerült befektetésnek titulálják a magyar válogatott játékosának szerződtetését Tavaly nyáron érkezett az élvonalbeli csapathoz, de játéklehetőséghez alig jutott.
július 5., 09:00 Index Európa-bajnokság 2024 Jön a generációk csatája az Eb-n, mindkét szövetségi kapitány rendkívül bizakodó Elmondták, mi dönthet a csúcsmeccsen.
július 4., 12:10 Index Európa-bajnokság 2024 Az Eb után a magyar válogatott újabb kulcsjátékosa válthat csapatot még ezen a nyáron Állítólag szóban már megegyeztek, hogy elválnak útjaik.
július 4., 11:47 Index Európa-bajnokság 2024 Magyar szakember veheti át a román labdarúgó-válogatott irányítását Ő maga is megerősítette, hogy kapcsolatban áll a szövetséggel.
július 4., 11:11 Index Forma-1 A Ferrari fiatal tehetsége hosszú távú szerződést kapott a Formula–1-ben Az még egyelőre bizonytalan, ki lesz a csapattársa.
július 4., 09:23 Index Sport Holtan találták otthonában a 27 éves világbajnok birkózót Utoljára júniusban, Budapesten lépett szőnyegre.
július 4., 09:15 Index Futball Angol sztárcsapat ellen meccselhet a Ferencváros a felkészülési időszakban A bajnokságot majd július végén kezdik a zöld-fehérek.
július 4., 08:44 Index Tenisz Australian Openen döntős, amerikai rivális vár Gálfi Dalmára Wimbledonban Eddig egyszer találkoztak, akkor a magyar teniszező győzött.
július 4., 08:15 Index Futball A magyar válogatott középpályás gólt és gólpasszt szerzett, csapata mégis kikapott Továbbra is komoly hullámvölgyben a Philadelphia.
július 2., 22:36 Index Kosárlabda A négyszeres All Star-kosárlabdázó 34 évesen bejelentette visszavonulását Ahogyan mondta, ez nem egy végleges búcsú.
július 2., 21:21 Index Tenisz Gálfi Dalma három játékot bukva, könnyed győzelemmel nyitott Wimbledonban Egyéniben már csak ő van versenyben a magyarok közül.
július 2., 19:54 Index Európa-bajnokság 2024 Két remek gól és egy védelmi hiba: Hollandiának ujjgyakorlat volt Románia legyőzése az Eb-n Cody Gakpo két találatból is kivette a részét, érvényesült a papírforma Münchenben.
július 2., 17:35 Index Tenisz Több évtizede nem történt ilyen Wimbledonban, rögtön kiesett a címvédő A világranglistán 83. spanyol játékos búcsúztatta a centerpályán.
július 2., 16:16 Index Európa-bajnokság 2024 A magyar szövetséget több mint 30 millió forintra bírságolták az Európa-bajnokságon Mindhárom csoportmérkőzésünk után büntetett az UEFA.
július 2., 15:03 Index Tenisz Piros Zsombor április óta nem nyert mérkőzést, ez a sorozat Karslruhéban szakadt meg Nyolcaddöntőbe jutott a magyar teniszező.
július 1., 23:45 Index Futball Szlovénia tizenegyespárbajra késztette Portugáliát, de az idegek harcát Ronaldóék nyerték Diogo Costa kapus a hős. Mindhárom szlovén tizenegyest megfogta.
július 1., 20:26 Index Tenisz Fucsovics Márton: Hiányoztak a jó szerváim, tenyeres nyerőim, szenvedtem a pályán Marozsán Fábián egyre jobban érzi magát füves borításon, de ez egyelőre győzelmekben nem mutatkozik meg.
július 1., 16:57 Index Tenisz Fucsovics nem bírt a három évvel ezelőtti döntőssel, az első körben esett ki Wimbledonban Egy szettet még nyert a magyar teniszező, de többre nem futotta részéről.
július 1., 15:50 Index Európa-bajnokság 2024 A magyar válogatott középpályása távozik angol klubjától, nem tartanak igényt játékára Nem szerepel a jövőbeli tervekben.
július 1., 14:25 Index Tenisz Marozsán Fábián az első fordulóban kiesett a wimbledoni teniszbajnokságon Négy szettben maradt alul német riválisával szemben.
június 30., 22:51 Index Európa-bajnokság 2024 Spanyolország az újonc kiütésével jelentkezett be végleg az Európa-bajnoki címre Georgia öngóllal előnybe került, de aztán kijött a csapatok közötti jelentős különbség.
június 30., 17:35 Index Futball Elbúcsúztatta két játékosát a Barcelona, aztán rögvest meggondolta magát Állítólag félrecsúszott a kommunikáció, nem ezt akarták közölni.
június 30., 14:49 Index Európa-bajnokság 2024 Eldőlt az olasz válogatott szövetségi kapitányának sorsa a korai Eb-búcsú után Az olasz csapat címvédőként a legjobb 16 között esett ki.