Tízéves az amerikaifoci legnagyobb csodája, amit senki se látott

Mindennek tökéletesen kell kijönnie, hogy működjön. Még egyszer üres pályán, ellenfél nélkül sem tudnánk ugyanígy megcsinálni, akkor sem, ha akarnánk

– mondta az egyetemi negyedosztályú amerikaifutball-bajnokságban játszó Trinity Tigers vezetőedzője, Steve Mohr, miután csapata 2007. október 27-én minden idők talán legsokkolóbb játékával az utolsó másodpercben legyőzte a Millsaps Majorst.

Tíz éve nagyjából egy teljesen érdektelennek tűnő egyetemi bajnoki meccset játszott egymással a Trinity és a Millsaps – a meccs ugyan lényegében a rájátszásba jutásról döntött a két csapat között, de rajtuk kívül nem sokak számára hordozott jelentőséget a meccs, ahogy ez a többi negyedosztályú bajnokival is lenni szokott.

Kicsit növelte a tétet a Trinity számára, hogy egy évvel korábban hatalmas verést kaptak a Millsapstől, a szurkolók berohantak a pályára, leszedték a kapuvasakat, volt tűzijáték is, ezért is akartak visszavágni, de országos figyelemre így sem számíthattak.

A kvázi érdektelenség igaz is maradt a 60 perces meccs első 59 percére és 58 másodpercére,

Sőt, igazából már az is meglepetés volt, hogy a Trinity egyáltalán bármiféle elkeseredett támadójátékot indíthatott a győzelemért két másodperccel a lefújás előtt, mert a Millsaps pár jó futással lepörgethette volna a maradék két percet a meccsből az utolsó támadással, de ez nem sikerült, át kellett adniuk a labdát a Trinitynek, ami 60 yardra a gólvonaltól még egy játékot indíthatott. Ilyenkor nem két másodperc után ér véget a meccs, hanem a következő játékmegszakításkor (sikertelen passz, szerelés, pontszerzés), ezért húzhatták a végtelenségig a Trinitynél.

Mohr úgy érezte, ilyen távolságról nem lett volna esélyük touchdownt passzolni egy Hail Maryvel (vagyis egy előre felvágott labdával), így egy rövidpasszos játékot választott, arra kérve játékosait, hogy fussanak a szabad területre, majd ha elfogy előttük a hely, passzoljanak hátrafelé – abból ugyanis bármennyit lehet egy játékban, előre lehet csak egyet, de nem feltétlenül éri meg hátra haladni. Az sem baj, ha hátrafelé passz közben földre esik a labda, ilyenkor ugyanis nem számít sikertelen passzkísérletnek a játék, mert papíron nem is passzról beszélünk, erre külön trükk is van.

A játékosok pedig tökéletesen azt tették, amit kértek tőlük: a 11 támadóból összesen 7-en vettek részt az akcióban, az irányító Blake Barmore, négy elkapója és még két támadófalember is, akiket az ilyen elkeseredett játékok alatt azért igyekeznek kihagyni a passzolgatásból. Egyikük, Josh Hooten a meccs után el is árulta, hogy rettegett, amikor hozzákerült a labda. "Az ilyen játékoknál csomószor van, hogy

a kövér srác akar befutni, hogy megszerezze a touchdownt, de 10 yardnál földbe gyalulják. Nem akartam ez a srác lenni.

Amint hozzám került a labda, úgy dobtam el, mint a forró krumplit, és mentem valakit blokkolni."

A többiek számára viszont nem volt ennyire tudatos, mit is csináljanak. "Az irányító szólt a játék indítása előtt mindenkinek, hogy helyezkedjen a labdás játékos mögé, és várja a passzt” – mondta el Mohr. A többi ösztönös megérzés alapján ment.

A tizenharmadik átadásnál volt a legközelebb a sikeres védekezéshez a Millsaps, Ronnie Wheat majdnem le is vitte Michael Tomlint, aki vaktában passzolt hátra, mielőtt a földre zuhant volna. Az, hogy itt sikerült az átadás, lélekben megtörte a Millsaps védőit, a videón jól látszik, hogy többen teljesen meg is álltak, pedig könnyedén mehettek volna a labdás emberre.

Végül az elkapó Riley Curry cikázott be a célterületre a touchdownért – érdekes, hogy az első passzal együtt 16 átadásnál a legutolsó mozzanatig csak 30 yardra tudták megközelíteni a célterületet, tényleg a semmiből nyertek tehát. A játék 62 másodpercen át tartott, a 60 yard megtételéért legalább háromszor annyit rohantak ide-oda a pályán.

Így nézett ki oldalról:

És így a célterület mögül:

A végén mindenki sokkot kapott. Olyan fáradtak voltak a pályán levő játékosaink, hogy ünnepelni sem maradt erejük. Mindenki Curryre ugrott a touchdown után, majdnem megfulladt a rakás alján

– idézte fel Mohr az ünneplés pillanatait.

Miért olyan nagy dolog?

A 15 oldalpassz lényegében megismételhetetlen dolog a pályán hasonló eredménnyel. A Mississippi Miracle-t, vagy ahogy az ESPN hívta, Lateralpaloozát leginkább az 1982-es A Játékhoz (Stanford-California) szokták hasonlítani, de azon csak öt oldalpassz volt – az igazi szépsége, hogy egy kirúgásból, a pályára rohant zenészek között csinálták meg a győztes touchdownt.

Hasonló játék volt még a Hail-Lateral a 2014-es Bahamas Bowlon, a 2015-ös Miami-Duke-on nyolc hátrapasszal összehozott visszahordás és az NFL-es River City Relay a Saints és a Jaguars között.