150 éve játszották az első amerikaifutball-meccset, vagy valami olyasmit

2019.11.06. 15:25

1869. november 6-án kiállt egymással a Rutgers és a Princeton egyetemi csapata, és lejátszották egymással a mérkőzést, melyet a legtöbben az első amerikaifutball-meccsként tartanak számon. Pedig gyakorlatilag semmi köze nem volt ahhoz, amit ma amerikaifutballként ismerünk. 

Ez azért volt, mert a szabályokat főleg a Londoni Futballszövetség 1863-as szabálykönyve alapján játszották. A labda nem volt tojás alakú, mint ma, hanem gömbölyű labdával játszottak, a csapatok 25 játékosból álltak, és a labdát sem kézben vinni, sem kézzel passzolni nem lehetett. Rúgni viszont szabad volt, ahogy kézzel és fejjel beleérni is. Vagyis az egész a labdarúgás és a rögbi keverékéhez hasonlított. A mérkőzést egyébként a Rutgers kezdeményezte a 30-40 kilométerre fekvő rivális egyetemmel, és nagyjából ők is határozták meg a szabályokat. Eredetileg egy hárommeccses szériában egyeztek meg, de ebből csak kettőt rendeztek meg végül. 

Ne maradjon le semmiről!

A korabeli feljegyzések szerint az első mérkőzés november 6-én, délután háromkor kezdődött, és nagyjából száz ember volt kíváncsi az eseményre. A Rutgers-csapat tagjai vörös kendőt kötöttek a fejükre, így különböztették meg magukat. Mindkét csapat egy-egy játékost állított fel az ellenfél kapujának közelében, aztán a mezőny két részre oszlott: tizenegyen voltak a fielderek, akik a saját térfelükön védekeztek, és tizenketten a bulldogok, akik a támadást vezették. A felek minden egyes pontszerzés után térfelet cseréltek, és kemény, fizikális csata bontakozott ki. 

A mérkőzést 6-4-re nyerte a Rutgers annak köszönhetően, hogy játékosaik technikásabbak voltak, és látványos cseleket mutattak be, olvasható az egyetem honlapjának beszámolójában. A legenda szerint a Rutgers-játékosok a győzelem után a város széléig kergették a meglepett vendégeket, akiknek fogalmuk sem volt arról, hogy miért teszik ezt velük a hazaiak. Egy héttel később a Princeton otthonában találkoztak ismét, ott is a hazai csapat nyert, és ezzel le is zárult az első egyetemi amerikaifutball-bajnokságnak nevezhető valami. A Columbia Egyetem volt a következő intézmény, amely csapatot állított ki, és megmérkőzött a Rutgersszel 1870-ben, és még abban az évben ismét találkozott egymással a Rutgers és a Princeton, de a meccs olyan erőszakos volt, hogy 1871-ben nem is rendeztek egyetlen mérkőzést sem. 1872-ben tért vissza a sport, amikor a Columbia és a Yale először találkozott egymással. 

A következő években váltakozó szabályok szerint játszott egymással a sport iránt érdeklődő néhány egyetem, leginkább attól függően, hogy kik voltak a házigazdák. Ahhoz, hogy a ma is ismert sporthoz hasonló, egységesen szabályokon alakuló sportág alakuljon ki, még éveket kellett várni, és komoly viták előzték meg

Az áttörést a hetvenes évek közepe hozta meg, amikor a játék eltolódott a rögbi irányába, majd a Harvard, a Yale, a Princeton és a Columbia képviselői találkoztak egymással 1876 novemberében, hogy egységes szabályrendszert alkossanak meg. Az alapot főleg az akkori angol rögbiszabályokon alakult, azzal a különbséggel, hogy a csapatok itt már touchdownt szereztek.

A Harvard, a Princeton és a Columbia a találkozó után megalapította az első szövetséget, az Intercollegiate Football Associationt, amelyhez csak 1879-ben csatlakozott a Yale, mert nem tudtak abban megegyezni, hány játékosa legyen egy csapatnak. Az Intercollegiate Football Association volt az első szervezett törekvés abba az irányba, amely a ma is ismert sportágat eredményezte. 

150 évvel a később a Rutgers csapata játszik viszonylag erős főcsoportban az egyetemi bajnokságban, igaz, ott leginkább pofozógép szerepet töltenek be. Az idei szezonban eddig két győzelmük mellett hét vereségük van.