Nem hajráztak az aranyért, megbeszélték, ki lesz a világbajnok gyaloglásban
Kína a pekingi atlétikai világbajnokság hetedik napján nyerte az első aranyérmét. A húsz kilométeres női gyaloglásban az ezüst is az övék lett. A két kínai gyalogló együtt ért célba, megbeszélték, hogy melyikük nyer.
A 20 kilométeres táv hajráját nézve, az a legfurcsább, hogy nincs is hajrá. A második helyen célba érő Lu Hsziu-cse (Lu Xiuzhi) mintha teljesen belenyugodott volna abba, hogy ő ma itt nem nyerhet. Mint később kiderült, menetközben döntötték el a helyezéseket Hung Liuval (Liu Hong).
A páros már négy kilométer után meglépett a többiektől, 26 másodperces előnyt hoztak össze a féltávig, és később sem nagyon lassultak. Volt lehetőségük csak magukra figyelni. Amikor a 20 km végén befordultak a stadionba, óriási ovációt kaptak a hazai közönségtől.
„Mindketten szerettük volna az aranyat. Beszéltünk arról, hogy legyen-e vérre menő hajrá, de akkor azt monta a kis húgom. «Érjünk be a stadionba egymás mellett». Ezért nem lett nagyon kiélezett a vége" – mondta Liu Hung, aki az idősebb és a jobb eredményei jogán kaphatta meg az első helyet. Júniusban világrekordot gyalogolt ezen a távon. Neki ez volt a negyedik vb-je, az doppingbotrány miatt távollévő oroszok miatt favoritnak számított. Korábbi három vb-jén egy ezüstöt és két bronzérmet nyert.
Lu Hsziu-cse először indult vb-n, állítása szerint nagyon örült az ezüstéremnek is. A harmadik az ukrán Ljudmila Oljanovszka lett. Madarász Viktória a 15. helyen végzett.