Luca, Ottilia
2 °C
5 °C

Négy orosz atlétát tiltottak el négy évre

2016.10.13. 22:57

Dopping miatt öt orosz gyaloglót eltiltott csütörtökön a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS). A CAS közleménye szerint mind az öt atlétát - Elmira Alembekovát, Ivan Noszkovot, Mihail Rizsovot, Vera Szokolovát és Gyenyisz Sztrelkovot - tavaly júniusban ellenőrizték az oroszok szaranszki edzőközpontjában, szervezetükben az eritropoetin nevű vérképzést elősegítő hormon (EPO) jelenlétét mutatták ki. Eltiltásuk egyaránt négy évre szól. Az érintettek minden eredményét törölték, amit tavaly június 2. és július 15. között értek el. Az ebben az időszakban kapott érmeiket, díjaikat, pénzjutalmukat vissza kell adniuk. A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) tavalyi vizsgálata megállapította, hogy az atléták és edzőik megpróbálták megakadályozni a mintavételt, de nem jártak sikerrel. Alembekova legjobb eredménye a női 20 kilométeres gyaloglás aranyérme a 2014-es zürichi Európa-bajnokságon. Rizsov 50 kilométeren második lett a 2013 világbajnokságon. Noszkov bronzérmet szerzett ugyancsak 50 kilométeren a 2014-es kontinensviadalon, Sztrelkov ugyanezen a versenyen 20 kilométeren bronzérmes volt. Szokolova 2003-ban aranyat ünnepelhetett az ifjúsági világbajnokságon. A szankciókat azért a CAS hozta, mert az Orosz Atlétikai Szövetség (VFLA) tagságát az országot sújtó doppingbotrány miatt felfüggesztette a nemzetközi szövetség (IAAF). (MTI)