Mária
-7 °C
3 °C

Csak Csonttörő veretlen súlycsoportja élmezőnyében

2005.08.22. 14:12
Nagy "Csonttörő" János szeptember 10-én lép ringbe legközelebb. A magyar profi ökölvívó azonban még nem tudja ki ellen bokszol. Ugyanezen a napon lép szorítóba a súlycsoport két másik klasszisa, Erik Morales és Manny Pacquiao is, míg Antonio Barrera egy héttel utánuk mérkőzik. Közülük azonban csak a negyedik helyen rangsorolt Csonttörő veretlen.
Szeptemberben, bő egy hét leforgása alatt ringbe lép a nagypehelysúlyú profi ökölvívók számítógépes világranglistájának első négy helyezettje.

Csonttörő még nem tudja, kivel bokszol

A jelenlegi első, Erik Morales Los Angelesben, a ranglista huszonharmadik helyén álló amerikai Zahir Raheem ellen lép ringbe, míg a harmadik Manny Pacquiao - szintén L.A.-ben - Hector Velazquez ellen mérkőzik. A mexikói öklöző jelenleg huszadik a Boxrec listáján.

Ugyanezen a napon Debrecenben, a Főnix-csarnokban lép a kötelek közé a ranglista negyedik helyén álló Nagy "Csonttörő" János is. A magyar öklözőnek azonban még nem ismert az ellenfele.

Egy héttel később a második helyezett Antonio Barrerára vár minden bizonnyal a legnehezebb mérkőzés. A mexikói a (Nemzetközi Bokszföderáció) IBF bajnokával a jelenlegi tizenegyedik helyen álló ausztrál Robbie Pedennel meccsel.

Csonttörő verhetetlen

A ranglista érdekessége egyébként, hogy az első tizenöt helyezett között, Csonttörőn kívül egyetlen veretlen ökölvívót sem találunk. A magyar bokszoló eddigi huszonkét profi meccse közül valamennyit megnyerte, tizennégyet pedig idő előtt fejezett be.

Az élen állók körbeverése

Az élen állók közül Morales 2002-ben és 2004-ben is kikapott Barrerától. Ez a két találkozó kettejük 2000-es meccsének visszavágója volt, melyet Morales nyert meg. Barrera ezen kívül még '96-ban és '97-ben is kikapott az amerikai Junior Jonestől, valamint 2003-ban Pacquiao-tól is.

A fülöp-szigeteki bokszoló eddig három vereséget számol. Pályafutása tizenkettedik meccsén kikapott saját honfitársától Torrecampótól, majd három évvel később a thaiföldi Medgoen Singsurattól. Ezután hosszú évekig verhetetlennek bizonyult, majd idén márciusban, eddigi utolsó meccsén Morales ellen szenvedett ismét vereséget.