Erdei Zsolt Overdose lesz, vagy elegánsan visszavonul?

Úgy néz ki, Erdei Zsoltnak sikerül méltóképpen lezárni karrierjét, március 8-án egy címmérkőzéssel, és minden valószínűség szerint győzelemmel búcsúzhat a profi boksztól. Csak azért az elmúlt majd' három évért kár, ami tele volt spekulációval, szerencsétlen nyilatkozatokkal, meg nem vívott mérkőzésékkel és balesetekkel. Ezek miatt az amúgy csupa szív bokszoló is egyre hiteltelenebbé vált.

Fotó: Beliczay László

Hogy mi történik, vagy mi nem történik a bunyóssal, egyre kevésbé érdekelte az embereket. Ez a róla megjelent cikkeink olvasottságaiból is világosan kiderült. Erdei kezdett olyanná válni, mint Overdose, a magyar csodaló, aminek valamikor ugyan voltak értékelhető eredményei, de aztán már csak a visszatérés és a biztosra vett jó eredmények lebegtetésével próbált tényező maradni, de csak egyre nevetségesebb lett.

A magyar világbajnokról már olyanokat is mondtak, hogy Muhammad Ali óta nem beszéltek és írtak ennyit inaktív bokszolóról. Talán erős a hasonlat, de ha visszanézzük, az elmúlt bő három évben Erdei csak három mérkőzést vívott, és volt egy 22 hónapos meccs nélküli időszaka is, mégis újra és újra a címlapokra került. Ha ez a három meccs világbajnoki övért ment volna, senki sem fanyaloghatna, de így inkább csak kényszeredett karrierhosszabbítási kísérletnek tűnik Erdei elvileg Amerikára kihegyezett megújulása.

Bő három éve még úgy nézett ki, Erdei az Egyesült Államokban újrakezdheti a karrierjét, mert hiába volt a német Universumnál veretlen és védte meg sorozatban világbajnoki övét, nem tudta igazán megkedveltetni ott magát, miközben ugyanabban a súlycsoportban az istálló egy másik bokszolót, a német Jürgen Brähmert kezdte el favorizálni. Erdei így szépen lassan parkolópályára került. Semmiben nem segítették, bár minden joga megvolt a szuperbajnoki címére, az Universum nem is kérelmezte a WBO-nál. A bunyós még azt is vállalta, hogy egy kategóriával feljebb, a cirkálósúlyban versenyez, de így is ellehetetlenült, aztán az Universum is csődöt jelentett.

Erdeinek lépnie kellett. 35 évesen azonban nem a visszavonulás, hanem a folytatás mellett döntött. Lou DiBellát választotta amerikai promóteréül, abban a reményben, hogy új piacot, esetleg dollárban is sokat hozó címmeccseket kap majd.

„Pár kedvező meccs után, előéletének, veretlen múltjának tudatában hamarosan akár dollármilliókért is verekedhet. Természetesen a legnagyobbakkal” – mondta akkor német menedzsere, Christoph Hawerkamp.

A legnagyobbak azonban sosem jöttek össze. Amerikában csak a harcos, megalkuvásmentes bunyót szeretik, a közönség vért akar látni. Erdei azonban nem ez a karakter, hiába technikás bokszoló, nem a látványos győzelmeiről híres. Az első amerikai felhozó meccsén a nem túl képzett kenyai Samson Onyangót is csak pontozással verte. A másodikon, mindeddig utolsón már bizakodásra adott okot, hogy a korábbi WBA-bajnok Byron Mitchellt kiütéssel győzte le.

Fotó: Al Bello

Ekkor jöhetett volna az igazán nagy meccs. Sikerült is egy az elithez tartozó bokszolóval mérkőzést lekötnie Di Bellának, ez már valóban olyan lehetett volna, amiről Erdei és a közönség is álmodozott. Az IBF-világbajnok és tényleg a nagyok közé sorolható Tavoris Clouddal bokszolhatott volna az új edzésmódszerek miatt új testet is kapó magyar sztár. Kézsérülése miatt azonban egy hónappal korábban visszalépett, az őt ezért gyávasággal vádoló Clouddal pedig sohasem mérkőzött meg.

Ahogy egy másik exvilágbajnokkal, Chilembával sem. Ellene edzésen szerzett bordatörése miatt nem bokszolt. Azt nem feltételeznénk, hogy Erdei kamuzott sérüléseiről, de a kitérések nem erősítették imidzsét. Mivel hosszú ideig nem meccselt, a promóterek sem láthattak benne túl nagy fantáziát. Egy ismeretlen, utolsó sikereit 4-5 évvel korábban elért magyart kellett volna valahogy eladni az amerikai piacon.

Ez nem is nagyon sikerült, valószínűleg a Bernard Hopkinst is ígérő Di Bella sem erőltette meg túlságosan magát, így Erdei a monacói tornán bokszolt márciusban az orosz Gyenisz Gracsovval, ahol erősen vitatható pontozással kikapott. Ezzel megsemmisült hibátlan rekordja is, amivel még úgy ahogy piacképes volt. Újra megfordult a fejében a visszavonulás gondolata, de még maradt a bokszban. Hopkins, – aki 48 évesen lett világbajnok – , is bebizonyította, hogy a veterán versenyzőkből is sokat ki lehet hozni. Így akár Erdeinek is lehet(ett volna) még jó pár éve a profik között. 

Fotó: Illyés Tibor

Márciusban a deklaráltan az ő kedvéért betöltetlenné tett WBO Európa-bajnoki övért bokszol, értjük a szándékot, egy nagy bajnok, főleg ha Kovács István révén könnyen tudunk rajta segíteni, megérdemel egy övet, mégse dicstelenül vonuljon vissza. Már csak az a kérdés, hogy ezután mit választ Erdei. Sokat kihagyott, ő maga is azt mondta, nem tudja, milyen állapotban van. Ha még ráhúz néhány évet, kaphat-e olyan ellenfelet, amiért valóban érdemes újabb és újabb felkészülésekbe beleölni az energiáját, vagy maradnak az örök ígéretek és a középszerű bokszolók, akik ellen a mérlegét javíthatja. A fokozott érdeklődés miatt, ami most leginkább a köztévé profi boksz felé fordulását jelenti, valószínűleg ezt az utat járhatja be. 

Erdein kívül jelenleg nincs médiaképes bokszolónk, muszáj lesz vele eladni még egy-két gálát. De, hogy a magyarok hőséből, újra nemzetközileg elismert is hős váljon, azt nehéz elképzelni. Erdei is jobban járna, ha március 8-án tényleg az utolsó mérkőzésén menekülne győzelembe. Mi szurkolunk neki.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!