Hegyikerékpár versenyt rendeznek a föld alatt
A tavalyi siker után ismét megrendezik hegyikerékpárosoknak Budapesten az Underworld Kupát: a verseny jelentős szakasza a főváros alatti több, mint 150 éves pincerendszerben fut.
A versenyen azok állhatnak rajthoz, akik augusztus 10-ig neveznek a második Underworld Kupára. Az augusztus 13-i viadalon profi és amatőr versenyzők egyaránt indulnak majd. A Mouintanbike Challenge versenysorozat negyedik futamaként megrendezett hegyikerékpáros verseny egy kőbányai sportközpontból indul - tudatták a szervezők.
Az öt különböző futamban - amelyen amatőrök és profik külön csoportban versenyeznek - 70 induló állhat rajthoz futamonként. A pincerendszer - ahol a versenyzőknek át kell tekerniük - átlagban két-két és fél méter magas és három-hat méter széles járatokból áll, de vannak ennél szűkebb, izgalmasabb részek is. A nevezők a nem mindennapi verseny élményen túl számos értékes ajándékkal lesznek gazdagabbak. Az érdeklődőket a helyszínen kiállító sporteszközgyártók is várják.
Idén a kupa nem ér véget az eredményhirdetéssel, este hét órától jó hangulatú összejövetellel várják a résztvevőket a versenynek helyet biztosító sportközpontban.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Sport
Varga Csaba a 8091 méter magas Annapurna meghódítására indul
Pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók igénybevétele nélkül készül megmászni a hegyet.
március 17., 19:16
- Sport
Olyan ember miatt indult gyászszünettel a futballmérkőzés, aki meg sem halt
Elképesztően kínos helyzetbe került az élvonalbeli klub egy téves infó nyomán.
március 17., 18:41
- Sport
Jócskán belenyúlt Marozsán Fábián, nehéz sorsolást kapott a miami mestertornán
Bondár Anna szintén francia riválissal mérkőzik az első körben.
március 18., 09:46
- Címlapon
Dr. Csernus Imre: Menjenek a p*csába!
Megérintette a halál szele, mégsem változtatott az életvitelén.
1 órája
- Sport
A világ legjobb edzője hétfőtől a magyar szövetségi kapitányok munkáját segíti
Az olasz szakember irányításával a párizsi olimpiáról öt éremmel tértek haza a román evezősök.
március 17., 18:14
- Sport
Három út áll a magyar kerékpársport előtt
Ha Ruandában mégsem lehetne idén világbajnokságot rendezni, készek lennénk beugrani.
március 18., 05:57
- Sport
Gyulay Zsolt: Példaként állítják mások elé a Hungaroring felújítását
A pályát üzemeltető cég nyáron próbálja ki a megújult infrastruktúrát.
12 perce
- Címlapon
Megváltoztatta a rendőrség a keddi tüntetés helyszínét, nem lehet demonstrálni az Erzsébet hídon
Hadházy Ákos számolt be a részletekről.
1 órája
- Címlapon
Szürreális jelenetek a bolgár ötöslottón: olyan számot húztak ki, amit nem lehetett volna
Utána újra kellett húzni.
10 perce
- Sport
Készen áll arra golftehetségünk, hogy hazai pályán bemutatkozzon a profik között
Jövő hétvégén Zalacsányra figyel a nemzetközi golfvilág – magyar indulóval.
március 18., 11:33
- Sport
Gulácsi mindig is vissza akart térni, Tóth Alex körül feje tetejére állt a világ
Kapusunk kirobbanó formában véd, talán életében nem volt ilyen jó, mint most.
március 17., 16:33
- Címlapon
Diplomás bér diploma nélkül, avagy kik azok az óvodai nevelők?
Ugyanaz a bér, ugyanaz a munka, alacsonyabb képesítés.
18 perce
- Sport
Matekszakos gimnazista oldhatja meg a 24 éve csúcstartó Győrffy Dóra képletét
A rekordjaival kilőtt Bátori Liliannát a magyar atlétika drágakövének nevezik.
március 18., 15:03
- Mindeközben
Nagy Feró A Nagy Duettről: Hál’ istennek, hogy kiestünk, csak egy nyűg volt a nyakamon, Szabó Zsófi szabályosan utált engem
4 órája
- Címlapon
A volt honvédelmi miniszter szerint nem szabadott volna civil kézbe éles fegyvert adni Újdörögdön
Szerinte nagy hibát követett el a minisztérium.
5 órája
- Sport
Kulcsfontosságú hét előtt Magyarország: eldől, van-e helyünk az európai elitben
Az is kiderül, hogy az ősszel észak vagy nyugat felé vezet az utunk.
március 17., 14:22
- Sport
Jakuzziban ünnepelte a Barca a hihetetlen győzelmét, és még a fotóst is beengedték...
Óriási lépés a bajnoki cím felé.
március 17., 07:20
- Sport
Nagy elismerésben részesült az elképesztő teljesítményt nyújtó Gulácsi Péter
A magyar kapus őrületbe kergette az ellenfél támadóit a Bundesliga szombati rangadóján.
március 17., 07:24
- Címlapon
Megnyerte a keresetét Bródy János fia, Dániel
Meghekkelte volt munkahelye számítástechnikai rendszerét.
2 órája
- Címlapon
Az egyik török lap botrányosnak minősítette a magyar szurkolók viselkedését Budapesten
A vendégek zokon vették a hazai drukkerek reakcióját.
1 órája
- Mindeközben
Fekete Pákó súlyosan megsérült a Farm VIP-ban: „Nem tudtam, hogy mekkora bajt okoztam”
7 órája
- Sport
Meccs közben vezették el a rendőrök a magyar sportcsapat vezetőedzőjét
A klub közleményben reagált a történtekre.
március 17., 06:42
- Sport
Sérülés miatt Marco Rossi változást eszközölt a magyar válogatott keretében
Két NB I-es játékos is utólag kapott meghívót a szövetségi kapitánytól.
március 17., 10:11
- Sport
Éleződik a belharc, nyílt levélben követelik Szujó Zoltán lemondását
Jelentős feszültség halmozódott fel a magyar autósportban.
március 17., 08:41
- Címlapon
Beavatkozott a kormány, itt a fordulat az élelmiszereknél
Az árrésstop hatására egyes termékek ára 60 százalékkal is csökkent.
2 órája
- Mindeközben
Váratlan fordulatot vett a Harry Potter-filmek egyik kisdiákját alakító színész élete
tegnap, 20:04
- Mindeközben
Fejes Tamás újabb szerelemprojektbe kezd: Csak olyan dologba vágok, amit szeretek, ami vonz
tegnap, 18:36
- Sport
68 évesen ismét apai örömök elé néz a magyar futball ikonikus alakja
A Honvéd legendája tervezte a babát a nála 25 évvel fiatalabb nejével.
március 17., 09:57
- Sport
Sergio Ramos begyűjtötte karrierje 30. piros lapját, de még messze van az abszolút csúcstól
Ismét túlzásba vitte a keménykedést a rutinos hátvéd.
március 17., 13:15
- Sport
Egyetlen anyaországi jégkorongcsapat maradt talpon az Erste Ligában
Kialakult az elődöntő mezőnye.
március 17., 11:19
- Sport
Dzsudzsák Balázs a válogatottról: Szerintem a világ elitjébe tartozunk
A válogatottsági rekorder úgy látja, szép jövő előtt áll a csapat.
március 17., 13:34
- Címlapon
Felvállalta kapcsolatát Donald Trump volt menye és a világ egyik leghíresebb sportolója
A szerelmesek a magánéletük tiszteletben tartását kérték mindenkitől.
3 órája