Vilma
-7 °C
4 °C

Ecclestone 110 éves szerződése

2001.03.24. 14:17
A délfrancia Paul Ricard pályán bemutatta autóját a Forma-1-be 2002-ben bekapcsolódó Toyota. Nem sokkal messzebb, Barcelonában a teszteken Schumacher volt a leggyorsabb, míg az aszfalttól távol Bernie Ecclestone 110 évre kötött megállapodása a szenzáció.
Pénteken a csapat két pilótája, a finn Mika Salo és a skót Allan McNish leplezte le a Toyota Forma-1-es gépét, mely piros-fehér színekben pompázik. Az istálló csak 2002-ben indul majd a versenyeken, az addig időt teszteléssel töltik a sofőrök, hogy minél felkészültebben szállhassanak majd harcba jövőre.

Mika Salo
A Száguldó Cirkusz mezőnyében a japán márka lesz a második olyan alakulat, mely mind a motort, mind a kasztnit saját gyáregységeiben készíti el, erre ugyanis eddig csupán a Ferrari volt képes. A távol-keletieknek van is miből építkezniük, mert már főszponzort is találtak, mégpedig az amerikai Kellog's-ot, amely többszáz millió dollárral járul hozzá a költségvetéshez. A főhadiszállás egyébként Kölnben, a Toyota Team Europe központjában lesz, innen egy kis tréningre gyorsan átruccanhatnak majd a versenyzők bármelyik Forma-1-es aszfaltcsíkra.

A kocsi hajtóműve egy 90 fokos elrendezésű, tízhengeres, természetesen 3000 köbcentis erőforrás, mely a kölni műhelyekben készült el, 19 hónapnyi munka után. A sebességváltó hat sebességes, félautomata, a gumikat azonban nem a japán Bridgestone, hanem a francia Michelin szállítja majd.

A kasztni André De Cortanze irányításával született meg, ő az a mérnök, aki a nyolcvanas-kilencvenes években igen sikeres Peugeot rallye -és prototípus- programját is irányította. A Forma-1-ben pedig dolgozott a Subernél és a Ligiernél.

A sofőrpárost a Salo-McNish duó alkotja, közülük előbbit azt hiszem nem kell bemutatni. Utóbbi ezzel szemben viszonylag ismeretlen név, hiszen még egyetlen F-1-es futamon sem indult. Néhány éve a Forma-3000-ben, majd az utóbbi időben hosszú távú versenyeken vett részt az Audival és a Toyotával. Talán érdekes lehet megemlíteni, hogy a kilencvenes évek közepén ő volt a Reynard Forma-1-es projektjének tesztpilótája, azonban az amerikaiak sosem érkeztek meg a cirkuszba. Reméljük, a japánokkal több szerencséje lesz a 32 éves skótnak, habár már most hallani olyan pletykákat, hogy jövőre a Toyota csupán Salónak ajánl majd pilótaszerződést...

Barcelonában ez alatt a jelen F-1-es tagjai rótták a köröket, s tesztelték az április 29-től, épp az itteni GP-től ismét legális kipörgésgátlót és más elektronikai eszközöket.

lg_schumacher_ap_01
A legjobb időt Michael Schumacher érte el, aki emellett sikeresen teljesített egy 76 körből álló nagydíj-szimulációt is. "Fontos tréningen vagyunk túl, leginkább az új elektronikát és a gumikat próbálgattuk" - mondta Schumi, majd gyorsan rátért a "traction kontrol" várható hatásaira. "Nem hiszem, hogy ez a szerkezet változtatna az erőviszonyokon, nagyjából minden marad a régiben. Amint látjuk, a McLaren megtorpant a fejlődésben, a Williams folyamatosan javul, de a Ferrari mindannyiukat megelőzi. Azonban résen kell lennünk, mert Ron Dennis csapata előbb-utóbb fel fog támadni."

Ez a feltámadás, azt hiszem nem pénteken kezdődött el, ugyanis Coulthard a kavicságyban végezte a napot. Hakkinen ugyan a harmadik időt futotta, ám jókora hátránnyal áll Schumi és a második Panis mögött. A kétszeres finn világbajnok egyébként pontos magyarázatot adott a McLaren és saját maga gyengélkedésére. "A kasztnival is van baj, de hiányzik a feleségem is. Erjának otthon kell lennie a kisfiammal, ezért nem kísérhet el a futamokra. Jelenlétére, valamint a beszélgetéseinkre pedig szükségem lenne, a csapattagok nem tudják pótolni őt. Az utóbbi három évben mindenhová velem tartott, nélküle sosem nyerhettem volna kétszer is világbajnokságot" - szomorkodott Mika.

Minden bizonnyal sokkal vidámabb volt pénteken Bernie Ecclestone, mert az általa birtokolt és irányított SLEC nevű társaság 2110(!)-ig, azaz további 110(!) évre megszerezte a Forma-1-es futamok közvetítési jogait a Nemzetközi Autósport Szövetségtől, az FIA-től. Kissé megdöbbentő, hogyan juthat valaki a huszonegyedik század szabad versenytől hangos Európájában ilyen időtartamú szerződéshez, ám ha az üzletfelekre tekintünk, rögtön rájövünk a válaszra.

Max Mosley
Az FIA elnöke Max Mosley, Bernie legjobb barátja és első számú alattvalója, a világszervezet alelnöke pedig maga Ecclestone. Magyarul Mr.F-1 - valószínűleg jutányos áron - eladta magának a dollármilliárdokat érő közvetítési jogokat. Kérdés azonban, mit szól majd ehhez Mario Monti, az EU esélyegyenlőséget hangoztató komisszáriusa, aki a közelmúltban már jó néhány alkalommal nézeteltérésbe került Bernie-vel.