Ferenc, Olívia
-2 °C
4 °C

Raikkönen is meglátogatta a kórházat

2001.09.08. 12:07
Burti után Raikkönen is balesetet szenvedett, a finnt is kórházba kellett szállítani, ám a kivizsgálás után saját lábán távozhatott. A brazil állapota javul, ám idén már nem állhat rajthoz. Helyettese Badoer vagy az F-1 első cseh tagja, Enge lehet.
Luciano Burti után egy újabb Forma-1-es pilótának kellett meglátogatnia a kórházat: Kimi Raikkönen, a Sauber pilótája Magny Cours-ban, tesztelés közben szenvedett balesetet. Szerencsére a finnt csak kivizsgálásra kellett az egészségügyi intézménybe szállítani, onnan már saját lábán távozott, s biztos, hogy rajthoz állhat a jövő hétvégi Olasz Nagydíjon.

Burti idén már nem áll rajthoz

A vasárnapi ütközését csodával határos módon megúszó Burti azonban - annak ellenére, hogy állapota szépen javul - biztosan nem lesz ott Monzában, sőt, egyre valószínűbb, hogy a szezon hátra lévő összes futamát ki kell hagynia. Az orvosok szerint ugyanis a teljes és tökéletes regenerálódáshoz legalább két hónapra van szükség, és semmi értelme, hogy a brazil felesleges kockázatot vállaljon.

Enge az első cseh a Forma-1-ben

Burti helyére két versenyző pályázik eséllyel: Luca Badoer, a Ferrari tesztpilótája és Tomas Enge, az F-3000 egyik menője. Előbbi mellett szól a tapasztalat, s az, hogy a prostok Ferrari-motort használnak, utóbbi viszont már hivatalosan is a Prost GP tagja, a négyszeres világbajnok tesztpilótának szerződtette őt. A kontraktus megkötésével Enge lett a Száguldó Cirkusz első cseh nemzetiségű tagja.

Raikkönen elhagyja a Saubert

Egy hír erejéig térjünk vissza még Raikkönenhez. Peter Sauber csapatfőnök csütörtökön hivatalosan is elismerte, hogy a McLaren szerződési ajánlatot tett a finnek: Kimi 2002-ben az angolok harmadik számú pilótája lenne, egy évvel később pedig minden bizonnyal Hakkinent váltaná az egyik ezüst nyíl volánja mögött.

Amint arról már beszámoltunk, a McLaren mellett a Ferrari is érdeklődik Raikkönen iránt, így még nem biztos, hogy Ron Dennisnek sikerül őt megszereznie. "Öt héten belül kiderül, hol folytatja jövőre Kimi" - nyilatkozta Peter Sauber, aki a finnt valószínűleg Fernando Alonsóval, a Minardi 19 éves spanyol versenyzőjével akarja pótolni.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Utazás aggodalom nélkül?

Utazása előtt sose feledkezzen el utasbiztosításáról!