Ambrus
-7 °C
3 °C

Schumacher ötszörös világbajnok lehet

2002.07.21. 12:57
A Francia Nagydíjon Michael Schumacher ötödik vb-elsőségéért hajt. A Forma-1 mezőnye azonban 22 helyett csak 19 autóból áll majd.
A délután kettőkor kezdődő Francia Nagydíjon Michael Schumacher megszerezheti karrierje ötödik Forma-1-es világbajnokságát. Ha győz és nem Barrichello vagy Montoya ér be másodikként, akkor a német megszerzi a címet.

Schumacher végső sikerére lehetséges, hogy még várni kell egy hetet, ám az már biztos, hogy Franciaországban a megszokott 22 helyett csupán 19 autó lesz a rajtrácson. A két Arrows, Heinz-Harald Frentzen és Enrique Bernoldi ugyanis nem kvalifikálták magukat a versenyre, míg a jordanes Giancarlo Fisichellát a szombati balesete után nem engedték volán mögé ülni az orvosok.

Érdekesség, hogy szombaton, késő este, miután biztossá vált, hogy az olasz nem vehet részt a versenyen, Eddie Jordan csapatfőnök megpróbált pilótát szerezni a megüresedett autójába, kiszemeltje Heinz Harald Frentzen volt. A dolog pikantériája, hogy a németet tavaly a szezon közepén rúgta ki csapatától az ír milliomos, ám most egyetlen lehetőségként tőle kért segítséget.

Frentzen szívesen be is ült volna a Jordan-Hondába, s a szervezőknek sem lett volna kifogása a beugrás ellen, ám végül az ügyvédek megakadályozták a villámigazolást. Frentzen ugyanis még pereskedik Jordannal a tavaly történtek miatt, s az Arrows vezetői is problémásnak vélték a csapatváltást.

Így tehát összesen három autóval lesz kevesebb a rajtrácson, amely nem csak a Jordannak és az Arrowsnak, de Bernie Ecclestone-nak, a Forma-1 urának is gondot okozhat. A tévétársaságokkal kötött szerződésben ugyanis az áll, hogy legalább 20 autónak el kell indulnia minden futamon, ám vasárnap kettőkor csak 19-en lesznek, vagyis a Forma-1 - mögötte Ecclestone - megszegi a megállapodást.

Ez minden bizonnyal millióiba, kerül majd Ecclestone-nak, aki már kilátásba is helyezte, hogy a jövőben, elkerülendő a hasonló helyzeteket, a legnagyobb istállóknak három autót kellene indítaniuk.

Az effajta problémákkal persze a szurkolók nem foglalkoznak, Michael Schumacher rajongói pedig végképp nem. Kerpenben, s Németország legtöbb városában összegyűltek a szurkolói klubok tagjai, hogy együtt örülhessenek kedvencük sikerének. Maga Schumacher ugyan a hét elején elmondta, jobban örülne, ha csak a következő, hazai, hockenheimi versenyen szerezné meg a vb-címet, ám könnyen előfordulhat, hogy az ünnepre már ma, azaz vasárnap sor kerül.

Ebből pedig természetesen senki nem akar kimaradni, szombat este megérkezett Magny Cours-ba Schumacher felesége, Corinna is, aki unalmasnak tartja a Francia Nagydíjat, ám eddig férje összes vb-győzelmekor jelen volt.

Persze nem csak Schumacher körül forog a világ, szombaton két fiatal pilóta sorsa is eldőlt. Flavio Briatore, a Renault csapatfőnöke bejelntette, hogy csapatánál jövőre Jenson Button helyét a spanyol Fernando Alonso veszi át. Az angolnak emiatt nem túl szomorú, hiszen elárulta, hogy már meg van a szerződése 2003-ra, ám azt még titkolja, melyik csapathoz. A pletykák szerint Button a Toyotához, a Jaguarhoz vagy a BAR-Hondához írt alá, a bennfentesek szerint az utóbbi istállót választotta, melynél Villeneuve csapattársa lesz.

Magny Cours-ban már az összes autó elfoglalta a helyét a rajtrácson, épp Michael Schumacher volt az utolsó, aki elhagyta a boxot. Az időjárás kissé eltér a szombatitól, bár meleg van, a napot felhők takarják el.

Ross Brawn, a Ferrari technikai igazgatója pillanatokkal ezelőtt mondta el, hogy Michael Schumacher úgy döntött, hogy az első számú helyett inkább a tartalék autójával indul.

Barrichello autóját az emelőn hagyták, a brazil nem tudott elindulni a felvezető körre. A kocsit valószínűleg nem tudtják beindítani, s visszatolják a boxba a szerelők.

Rajt: Barrichello nélkül. Montoya, Schumacher, Raikkönen, Ralf Schumacher sorrendben jöttek el. Panis és Sato összeakadt, de visszajöttek a pályára. Barrichello nem tudott elindulni a boxból sem.

3.kör: Schumacher támadja Montoyát, Raikkönen Schumachert, remek, izgalmas csata.

Juan Pablo Montoya
4.kör: Montoya 1,5 másodperces előnyre tett szert, Schumacher egy kicsit szintén ellépett Raikkönentől. Ralf Schumacher, Coulthard, Buttont,Massa, Trulli a további sorrend. Panis futotta a leggyorsabb kört.

6.kör: a helyzet nem változott, de a mezőny nem szakadt szét.

7.kör: Massát áthaladó büntetéssel sújtották, mert kiugrott a rajtnál. A brazil letöltötte és visszatért a pályára.

8. kör: Alex Yoong szokásához híven megpördült, de vissza tudott állni a versenybe.

9. kör: az első három pilóta körül belül azonos köröket fut, a különbség szinte elhanyagolható köztük.

10.kör: Massa ismét a boxban, valószínűleg túllépte a megengedett sebességet az előző büntetésének végrehajtásakor.

11. kör: Montoya futotta a leggyorsabb kört.

13. kör: még a hatodik Button lemaradása is csak 6,4 másodperc. Mögötte Trulli, majd Irvine jön a Jaguárral.

14.: Raikkönen 1:16:170-nel futotta az eddigi leggyorsabb kört.

15. kör: Már Schumacher a leggyorsabb.

16. kör:Raikkönen 1:16 alá ment.

17.: Mindenki maximumot nyom, előzésre nincs lehetőség, sajnos. Schumacher kivár, semmi sem kényszeríti arra, hogy siessen.

20: kezdődnek a lekörözések. Button a boxban, az angol kereket cserélt és tankolt.

21: Trulli azt tette, amit Button egy körrel előbb.

22: Panis pit stop-olt, gond nélkül. Villeneuve előzte McNisht, de a skót azonnal vissza vette a pozíciót.

23: Coulthardé a leggyorsabb kör.

24: Ralf Schumacher a boxban, tankolt és kereket cserélt.

25: Montoya is a boxban volt, gond nélkül vissz is jött. Michael Schumacher pillanatnyilag világbajnok ötödször is. Sato kiállt.

26:Montoya negyediknek jött vissza, Schumacher a boxban volt, megelőzte Montoyát.

27: Raikkönen letudta a boxkiállását, Coulthard vezet, Schumacher második, Montoya harmadik.

28: Coulthard is tankolt, a rend visszaállt, Schumacher vezet 3,5 másodperccel Montoya előtt.

29: A vezetőt kivéve pontosan vissza állt a kerékcserék előtti sorrend. Schumachert lehet, hogy megbüntetik, mert szabálytalanul tért vissza a boxból a pályára.

31: Schumacher már hat másodperccel vezet. Panis beállt a garázsába és feladta a versenyt, műszaki hiba miatt.

32: a visszajátszásból kiderült, hogy Schumacher tényleg ráment a záróvonalra. Úgy húsz centiméterrel lépte át, meg fogják büntetni, át kell majd haladnia a boxutcán.

35: Schumacher letöltötte a büntetését, harmadiknak jött vissza.

36: Az FIA célját elérte, újra verseny van a pályán, Montoya, Raikkönen és Schumacher között szinte semmi különbség nincs. Villeneuve kocsija is tönkre ment.

40: Leköröznek Montoyáék, az első három mégjobban összerázódhat.

41: Schumacher előzéssel próbálkozott. de majdnem megpördült. Továbbra is Montoya, Raikkönen, Schumacher a sorrend. Mögöttük Ralf Schumacher, majd Coulthard jön.

42: Montoya a boxban, sokáig, 11,6 másodpercig volt kint.

43: Ralf Schumacher is kijött, neki csak 9,6 másodperc kellett. Raikkönen vezet Schumacher előtt.

44: Montoya a negyedik 25 másodperccel a finn mögött.

46: A harmadik Coulthard is csak alig több, mint négy másodperccel van a csapattársa mögött. Trulli tankolt.

48: Schumacher a boxban volt, Montoya elé jött vissza.

49: Raikkönen is tankolt, Schumacher elé sikerült vissza jönnie.

50: Trulli és Salo is kiesett motorhiba miatt. Massa szintén műszaki hiba miatt állt ki. Raikkönennek sikerült meglépnie egy picit Schumachertől.

David Coulthard
51: Coulthard még nem volt kint, így vezet, Raikkönen második, Schumacher harmadik.

52: Schumacher dönthet, ha megelőzi a finnt itt lesz világbajnok, ha nem, Hockenheimben.

54:Irvine kicsúszott, mert leszakadt a hátsó szárnya.

55: Coulthard tankolt, a harmadik helyre, Montoya elé jött vissza. Ha Schumacher megelőzi Raikkönent, világbajnok.

56: Schumacher nem igyekszik, 1,5 másodpercre van a finntől. Coulthard is súrolta a vonalat, meg fogják büntetni.

57: Montoya nagyon le van maradva Coulthard mögött, hátránya 18 másodperc.

59: Coulthard letöltötte a büntetését, de így is vissza jött Montoya elé. Sorrend: Raikkönene, Schumacher, Coulthard, Montoya. Button a boxban, harmadszor is.

60: Ha semmi nem jön közbe, Schumacher hagyja győzni Raikkönent, s inkább otthon, Hockenheimben lesz világbajnok.

63: Ha nem változik a sorrend, Schumacher Hockenheimben úgy is világbajnok lehet, hogy nem ér célba. Ehhez az kellene csupán, hogy ne Montoya nyerje a német futamot.

66: Ha Montoya ma csak egy pontot szerezne, akkor Schumacher Raikkönen mögött másodikként célba érve is világbajnok lenne.

68: Raikkönen műszaki hiba miatt megcsúszott, Schumacher megelőzte, így pillanatnyilag világbajnok.

70: Schumacher halad karrierje ötödik világbajnoki címe felé. Beállítja Juan Manuel Fangio rekordját.

72: Michael Schumacher győzött, ötszörös Forma-1-es világbajnok. Raikkönen második, Coulthard harmadik, Montoya negyedik, Ralf Schumacher ötödik. Button hatodik.

Az ötszörös világelső a boxban ünnepel, Jean Todtot öleli meg először.

Schumacher és Todt is átvette a győzelemért járó trófeát.

Óriási pezsgőfürdő a dobogón, következnek a nyilatkozatok.

Michael Schumacher: "Nem találok szavakat, ezekben a pillanatokban nehezen tudom összeszedni a gondolataimat. Nem gondoltam a világbajnokságra, nem hittem, hogy ilyen hamar megtörténik. Aztán láttam, hogy Barrichello nem tud elindulni. A verseny jól ment, Montoyával tartottam a lépést, s a boxban sikerült is őt megelőznöm. Ekkor már megfordult a fejemben, hogy esetleg már ma megtörténik, ám utána hibáztam, s ha csak milliméterekkel is, de átléptem a záróvonalat. A győzelem tehát ismét távolinak tűnt, ám a kocsi jó volt, így ismét Montya elé kerültem. Raikkönen azonban még előttem volt, s nem gondoltam, hogy meg tudom előzni. Ennek ellenére tíz körrel a vége előtt növeltem a tempót. Kimi hibázott, nem tudom, miért, mert en nem nyomta annyira, hogy hibáznia kelljen, de tény, hogy lehetőséget kaptam az előzésre, s ezt ki is használtam. Az utolsó öt kör a leghosszabb volt az életemben, szinte képtelen voltam koncentrálni. Az ötödik világbajnoki címért szeretnék köszönetet mondani Luca Di Montezemolo elnök-úrnak, Jean Todtnak, Ross Brawnnak és az egész csapatnak, a szerelőknek, a srácoknak. Szavakkal nem is lehet kifejezni, hogy mennyire hálás vagyok nekik.

Kimi Raikkönen: "Nagyon jó verseny volt, de a végén megcsúsztam egy olajfolton, amelyre semmilyen zászlóval nem figyelmeztettek, így oda lett a győzelem. Legközelebb, remélem az is sikerül, most egy kicsit csalódott vagyok a második hely miatt."

David Coulthard: "Minden jól ment, jöttem fölfelé, már harmadik voltam, amikor véletlenül rámentem a záróvonalra. Szerintem nagyon apró hiba volt, de a rendezők megbüntettek. Az utolsó körökben már nem túl jól az autó, valamilyen problémám volt, erről viszont inkább a szerelőim tudnának bővebben beszélni."

A Francia GP végeredménye:

1. Michael Schumacher Ferrari 1:32:09.837
2 . Kimi Räikkönen McLaren Mercedes 1.1
3 . David Coulthard McLaren Mercedes 31.9
4 . Juan Pablo Montoya Williams BMW 40.6
5 . Ralf Schumacher Williams BMW 41.7
6 . Jenson Button Renault -1 kör
7 . Nick Heidfeld Sauber Petronas -1 kör
8 . Mark Webber Minardi Asiatech -1 kör
9 . Pedro De la rosa Jaguar Racing -2 kör
10. Alex Yoong Minardi Asiatech -4 kör
11. Allan Mcnish Toyota kiesett
12. Eddie Irvine Jaguar Racing kiesett
13. Jarno Trulli Renault kiesett
14. Felipe Massa Sauber Petronas kiesett
15. Mika Salo Toyota kiesett
16. Jacques Villeneuve BAR Honda kiesett
17. Olivier Panis BAR Honda kiesett
18. Takuma Sato Jordan Honda kiesett
19. Rubens Barrichello Ferrari nem indult

A világbajnokság állása 11 futam után:

1.Schumacher M 96 már világbajnok
2.Montoya J 34
3.Schumacher R 32
4.Barrichello R 32
5.Coulthard D 30
6.Räikkönen K 17

A konstruktőr vb állása 11 futam után:

1.Ferrari 128
2.Williams BMW 66
3.McLaren Mercedes 47
4.Renault 15
5.Sauber Petronas 10
6.Jordan Honda 6

Következő futam: Német GP, július 28.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Értékeljen, nyerjen!

Van kedvenc légitársasága? Írja meg véleményét itt!