Judit
-2 °C
8 °C

Montoya megelőzte Schumachert

2002.09.14. 14:23
A Ferrari rajongói arra számítottak, hogy Monzában, az olasz istálló második otthonában kedvenc vörös autóik valamelyike indulhat majd az élről. Álmukat azonban Montoya összetörte, legyőzte Michael Schumachert, s a Német GP óta először, megszerezte az első kockát.
Pénteken Monzában a ferrarik taroltak a szabadedzésen, Michael Schumachert és Rubens Barrichellót szinte megközelíteni sem tudták az ellenfelek. Szombat délelőtt azonban változott a kép: Montoya a vörös autók elé került.

A Williams-BMW pilótája ugyan mindössze kilenc ezreddel futott gyorsabb időt Schumachernél, ám a lényeg, hogy partiban volt az ötszörös világbajnokkal, vagyis az időmérőn remek párbajra lehetett számítani.

A kolumbiai dolgát azonban megnehezítette, hogy a Ferrari a kvalifikáción vetette be először legújabb motorját, amely a mezőnyben egyedüliként képes - állítólag - 900 lóerős teljesítményre, s ez 50-nel több, mint a második legjobb BMW erőforrásáé.

Szintén Schumacher mellett szólt, hogy a csapathoz szombaton megérkezett Ross Brawn technikai igazgató, aki pénteken krónikus hátfájása miatt csak angliai otthonából követte az eseményeket.

Itáliában a szeptember még nyári hónapnak számít, gyönyörű, meleg napsütésben indult az edzés, ennek ellenére a pilóták inkább maradtak az árnyékos és hűvös boxokban.

Húsz perc elteltével még csak Mark Webbernek volt mért köre, Schumacher, Coulthard és a többi menő ekkor öltözködött és a sisakját igazgatta.

A tréning 22. percében aztán mintha csak kötelező lett volna, szinte az összes pilóta egyszerre gördült az aszfaltra. Barrichello viszont hamar el is hagyta azt, amikor levágta az egyik sikánt.

Az első repülő körök után a pole pozícióra legesélyesebb két pilóta, Michael Schumacher és Juan Pablo Montoya állt az élre, a ferraris 1:21:016-ot futott. A kolumbiai csupán másfél tizeddel volt lemaradva, míg a harmadik Ralf Schumacher három tizeddel volt lassabb a bátyjánál. Az utánuk következők, De La Rosa, Villeneuve és Irvine már egy másodpercen kívül volt a világbajnokhoz képest.

Barrichello, már a második repülő körét futva feljött harmadiknak, Raikkönen pedig ötödiknek, félmásodpercnyire Michael Schumachertől. A világbajnok azonban javított idején, három tizedet, öccse azonban fél szekundumot, s ezzel átvette az ideiglenes első kockát. Sőt, miután Montoya felzárkózott csapattársa mögé - negyedórával a vége előtt - már nem volt Ferrari az első sorban.

Harmadik kísérletekor Barrichello csak az idején tudott javítani, a pozícióján nem, így maradt a negyedik kockán. Ralf Schumacher 1:20:542-es köre megdönthetetlennek tűnt. Raikkönen és Coulthard nem tudott beleszólni a pole-ért folyó csatába, a két McLaren a harmadik sort foglalta el.

Ralf Schumacher feladata volt a leghálásabb, neki saját magával kellett versenyeznie az első helyért, de harmadik gyors körében nem tudta legyőzni önmagát. Ennek ellenére természetesen maradt az élen.

Montoyának azonban sikerült az, ami a csapattársának nem: 1:20:264-gyel átvette a pole-t! Michael Schumacher köre szintén ígéretesnek tűnt, ám a pálya közepén sok időt veszített, így nem került előrébb. Sőt, a németet még márkatársa, Barrichello is lehagyta.

Az ötszörös világbajnok persze hamar összeszedte magát, s utolsó gyors körében felzárkózott Montoya mellé, de célját, az első rajtkockát nem sikerült elérnie.

Már csak alig több, mint két perc volt hátra az edzésből, amikor Raikkönen és Sato összeütközött, s a szervezők leállították a tréninget. A finn előzte a japánt, ám figyelmetlenek voltak, a két kocsi összeért, s nagysebesséű ütközés után a kavicságyban kötött ki.

A maradék időre az élmezőnyből csak a két Williams jöhetett ki, ugyanis a ferrarik már teljesítették a maximális 12 körüket. Ralf Schumacher viszont nem tudott javítani, így maradt minden változatlanul: Montoya idén hetedszer indulhat az élről. Sőt, a kolumbiai egy 17 éves Forma-1-es rekordot is megdöntött, 1:20:264-es körében ugyanis átlagban 259,827 km/h-s sebességgel haladt. Montoya Keke Rosberg 1985-ös, silverstone-i, szintén Williamsszel futott csúcsát múlta felül.

Michael Schumachernek a Ferrari otthonában meg kell elégednie a második kockával, mögüle pedig öccse, Ralf, illetve csapattársa, Barrichello indulhat vasárnap.

Raikkönen az ötödik, Irvine a hatodik kockával kihozta a maximumot a McLarenből és a Jaguárból, mindkettőjük teljesítménye dícsérhető. Az már nem biztos, hogy Coulthard örül a hetedik helynek, az viszont igen, hogy De La Rosa boldog a nyolcadikkal.

Az Olasz GP rajtsorrendje:

1 J. Montoya Williams 1:20.264
2 M. Schumacher Ferrari 1:20.521
3 R. Schumacher Williams 1:20.542
4 R. Barrichello Ferrari 1:20.706
5 K. Räikkönen Mclaren 1:21.163
6 E. Irvine Jaguar 1:21.606
7 D. Coulthard Mclaren 1:21.803
8 P. De la rosa Jaguar 1:21.960
9 J. Villeneuve BAR 1:22.126
10 M. Salo Toyota 1:22.318
11 J. Trulli Renault 1:22.383
12 G. Fisichella Jordan 1:22.515
13 A. Mcnish Toyota 1:22.521
14 F. Massa Sauber 1:22.565
15 N. Heidfeld Sauber 1:22.601
16 O. Panis BAR 1:22.645
17 J. Button Renault 1:22.714
18 T. Sato Jordan 1:23.166
19 M. Webber Minardi 1:23.794
20 A. Yoong Minardi 1:25.111