Judit
-2 °C
8 °C

Schumacher: Mintha a gyerekem lenne az új autó

2003.05.05. 14:54
A nemzetközi sajtó az új Ferrarit és a szupertehetséges spanyol Alonsót élteti a barcelonai Forma 1-es nagydíjat követően. Coulthard eközben Trullival került szópárbajba, és bízik benne, hogy a következő futamon már ők is bevethetik új fejlesztésű autójukat.
A német sajtó egyértelműen úgy értékeli, hogy a Ferrari kilábalt a válságból. Úgy tartják, hogy az első három futam eredménytelensége után - ebben a körülmények is közrejátszottak - ez a két győzelem jelzi: idén is komoly eséllyel pályáznak az első helyre, Schumacher pedig hatodik világbajnoki elsőségére.

Jean Todt: Megnyugodtam

Értelemszerűen a Ferrari-főnök, Jean Todt is elégedett volt. "Természetesen a szokásosnál idegesebb voltam a verseny előtt, hiszen nem tudhattam, hogy versenykörülmények között mennyire lesz megbízható az új modell. Aztán szerencsére minden a várakozásainknak megfelelően alakult, egy-egy első és harmadik hely, ez szinte tökéletes" - magyarázta.

Schumacher: a régi autóval nem lett volna esélyünk

Schumacher a svájci Blicknek adott nyilatkozatában kiemeli: úgy érezte, mintha a gyereke lenne ez az autó. "A régivel ezúttal alulmaradtunk volna" - hangsúlyozza.

Meglehetősen elmarasztalják ellenben a német lapok a McLarent, amelyik nulla ponttal zárta a spanyol kirándulást, jóllehet a barcelonai ring saját pályájuknak tekinthető, annyit tesztelnek rajta.

Coulthard: eddig szerencsénk volt

David Coulthard meg is fogalmazta: "minél hamarabb versenybe kell helyezni az új autónkat, különben nem lesz esélyünk arra, hogy végig nyílt legyen a világbajnokság. Érthetetlen, miért kell várni a júniusi montreali futamig az új modell bevetéséig. Eddig szerencsénk volt, ezért tudtuk tartani a lépést." Trulli egyébként a skótot okolja a kieséséért, amire Coulthard csak annyit mondott, hogy az olasz hibázott.

A Mercedes vezetői nem tartották rossz lépésnek, hogy nem lőtték vissza a szervezők a rajtot, noha amennyiben megismétlik az indítást, akkor Räikkönen versenyben maradhatott volna.

Lapszemle:
OLASZORSZÁG
La Gazzetta dello Sport: "Diadalmas bemutatkozás. Az F2003-GA világbajnok autó."
Corriere della Sera: "Agnelli fentről köszöni az új Ferrarit"
La Stampa: "Ez a rakéta gyorsabb, mint a kerekei."
La Nuova Sardegna: "Az új Ferrari olyan, mint a cápa a vízben. Michael és Fernando Spanyolország királyai."
ANGLIA
The Guardian: "Új Ferrari, régi Schumacher"
The Times: "Spanyolország köszöntötte az új trónkövetelőt, Michael Schumacher fontos győzelme."
SPANYOLORSZÁG:
El País: "Alonso: 21 éves, foglalkozása: leendő világbajnok"
El Mundo: "Alonso úgy száguldott, mintha senki nem tudná megállítani"
FRANCIAORSZÁG
L,Equipe: "Fernando Alonso bravúros futama, hidegvérrel és hibátlanul."
Libération: "A Forma-1 szurkolói megköszönhetik Fernando Alonsónak, hogy szinte egyedül rendkívül izgalmas versenyt produkált, s elhitette, hogy Michael Schumachert is meg lehet verni."

Varázslatos Szicília

Baboci2006 felhasználónk jóvoltából vadonatúj fotók segítségével visszatérhetsz a nyárba!

Ha már erre járok beugrom

..tényleg ez történt, Palau és Mikronézia szigeteit járva úgy döntöttem, hogy Saipanra is átugrom.