Natália
-3 °C
7 °C

Montoya már nem akar a McLarenhez szerződni

2004.05.25. 10:54
A 2003-as sorozat harmadik helyezettje, Juan Pablo Montoya tavaly novemberben jelentette be, hogy a 2005-től a McLaren pilótája lesz. A jelenleg a Williams alkalmazásában álló Forma-1-es versenyző felülvizsgálná döntését - jövendőbeli csapatának katasztrofális teljesítménye miatt. A McLaren mindössze öt pontot szerzett az idei hat futamon.
"Nagy lehetőséget kaptam az élettől, és én is nagyon bizakodom. Ez egy visszautasíthatatlan kihívás volt" - mondta november közepén a kolumbiai Juan Pablo Montoya, amikor aláírta a szerződését a McLaren-Mercedeshez. Gyorsan hozzátette: világbajnokként szeretne új csapatának autójába ülni, vagyis úgy tervezte, a Williams-BMW-vel megnyeri az idei szezont.

Módosul a Williams menedzsmentje
Kedden délután sajtótájékoztatót tartott a Williams-istálló vezetősége, melyen bejelentették, a továbbiakban Patrick Head lesz a csapat mérnökeinek főnöke, az általa eddig betöltött technikai igazgatói posztot pedig a mindössze harminchárom éves Sam Michael veszi át. Hivatalosan megnyitották továbbá a Williams vadonatúj szélcsatornáját is.

Erre pillanatnyilag igen kevés az esély, hiszen mindössze huszonhárom pontot szerzett - Schumacher ötvennél tart -, ám még ennél is lesújtóbb a McLaren idei szereplése: Coulthard négy, Räikkönnen pedig egy pontot ért el, és utóbbi csak egyszer ért célba az eddigi hat futamon.

Montoya ezek után nyilatkozta az egyik kolumbiai napilapnak, az El Tiempónak, hogy korántsem biztos, hogy a jövő évet a McLarennél kezdi. A 28 éves versenyző szerződéséről semmi konkrétum nem látott napvilágot tavaly, sem az időtartama, sem az összege.

A hírek szerint nem zárható ki, hogy Montoya mégis marad a Williamsnél - igaz ennek várhatóan egyik alapfeltétele az lenne, hogy Ralf Schumacher távozik -, de annak is van realitása, hogy az idén megtáltosodott BAR-Honda pilótája lesz a legutóbbi pontverseny összetettben harmadik helyezettje.

Ha már erre járok beugrom

..tényleg ez történt, Palau és Mikronézia szigeteit járva úgy döntöttem, hogy Saipanra is átugrom.

Varázslatos Szicília

Baboci2006 felhasználónk jóvoltából vadonatúj fotók segítségével visszatérhetsz a nyárba!