Mária
-6 °C
-2 °C

Villeneuve kész a visszatérésre

2004.06.10. 12:07
Az 1997-ben világbajnok Jacques Villeneuve-öt tavaly menesztette a BAR istálló és mivel nem talált magának helyet másik csapatnál, kénytelen volt kihagyni az idei szezont. Májusban viszont felmerült, hogy hamarosan visszatérhet egykori csapatához, a Williamshez, csütörtökön pedig kijelentte, ha kell akár már a pénteken kezdődő Kanadai Nagydíjon a volán mögé ül.
A kanadai Jacques Villeneuve 1997-ben világbajnok lett a Williams istállóval, ám utána hat szezonon keresztül nem tudott versenyt nyerni, és a tavalyi év végén akkori csapata, a BAR nem hosszabbított vele szerződést. Sőt, nagy meglepetésre a harminckét éves versenyző egyetlen másik alakulatnál sem talált helyet magának, így kénytelen volt kihagyni az idei szezont.

Néhány hete viszont fölmerült, hogy a Williams visszavárja egykori bajnokát, mert az idény végén Juan Pablo Montoya biztosan, Ralf Schumacher pedig várhatóan elhagyja az angol gárdát.

A brit sajtó már azt is tudni véli, hogy Villeneuve július 20-án egy jerezi teszten ki is fogja próbálni a Williams-BMW-t, bár ezt eddig mindkét fél tagadta.

A legendás Gilles Villeneuve fiának visszatérését erősíti viszont, hogy a pilóta a pénteken kezdődő Kanadai Nagydíj előtt egy helyi sajtótájékoztatón kijelentette: készen áll, hogy visszatérjen a Forma-1-be.

"Minden nap keményen edzek és már beszereztem - a saját költségemre - két sisakot és két fehér overállt is arra az esetre, ha versenyeznem kellene - jelentette ki a tízszeres futamgyőztes. - A Forma-1-ben sosem lehet tudni, mi történik a következő pillanatban, ezért ha valamelyik csapat hívna fizikailag és szellemileg is készen állok rá, hogy azonnal a volán mögé üljek."