Natália
-3 °C
7 °C

Alonso nem lesz Michael Schumacher csapattársa

2005.04.13. 14:42
A Renault csapatfőnöke, Flavio Briatore egy német szaklapnak elmondta, azon dolgozik, hogy meghosszabbítsa Fernando Alonso szerződését. A spanyolt állítólag a Ferrari is csábítja, de Briatore biztos benne, hogy míg Michael Schumacher az olaszoknál van, Alonso nem igazol oda.
A szezon kezdete előtt a spanyol és az olasz sajtó többször állította: Fernando Alonso lesz a Ferrarinál Michael Schumacher utódja. Sőt, idény közben egyre erősödött ennek lehetősége, a madridi lapok már arról szóltak, a fiatal pilóta az idény végén Olaszországba költözik.

A Ferraritól senki nem erősítette meg az értesülést, de Jean Todt csapatfőnök is sokszor elmondta, Alonsót az egyik legnagyobb tehetségnek tartja.

A Monacói GP előtt már be is jelenthetik

Flavio Briatore, a Renault és a spanyol versenyző főnöke kedden a német Motor Sport Aktuell című lapnak adott interjút, és elárulta, szerződéshosszabbítást ajánlanak a világbajnokságban két győzelemmel élen álló sofőrjüknek.

"Meg akarjuk tartani őt, ha minden jól megy, a monacói futam előtt (május 22.) be is jelenthetjük, hogy továbbra is nálunk marad" - nyilatkozta a szerdán ötvenöt éves menedzser.

"Ha jó kocsit kap, maradni fog"

Korábban felmerült, a Ferrarinál akár Michael Schumacherrel együtt is versenyezhetne, ám Briatore szerint ez elképzelhetetlen: "Amíg Michael Schumacher a Ferrarinál versenyez, Alonso nem fogja a kocsijukat vezetni".

Elismerte viszont, hogy a Ferrari, sőt több másik istálló is érdeklődik a spanyol pilóta után. "Nem a Ferrari az egyetlen, amely szívesen látná. Remek versenyző, gyenge pontok nélkül. Egyenletes tempóban képes vezetni, ismeri a saját és autójának képességeit. Meg akarjuk tartani, úgy, hogy ütőképes kocsit biztosítunk neki".

Schumachertől függ a Ferrari jövője

Az olasz szakember szerint jó kocsival bárkit meg lehet győzni, és egyáltalán nem biztos benne, hogy a Ferrari Schumacher távozása után is jó lesz: "Koránt sem biztos, hogy a német visszavonulása után is olyan versenyképesek maradnak, mint az utóbbi években".

A hétszeres világbajnok szerződése a jövő év végén jár le, csakúgy mint márkatársa, Rubens Barrichello megállapodása. Másfél évig még - úgy tűnik - Alonso marad a Renault-nál, de lehet, hogy jövőre már Briatore nélkül: az ő szerződése idén nyáron kifut, és egyelőre nem volt szó hosszabbításról. "Csak az érdekel, hogy megnyerjük a világbajnokságot. A dobogó tetején akarom látni a pilótáimat. Ha a Renault megnyeri a vb-t, visszavonulok és egy lakatlan szigeten fogok élni".

Rákapcsolt a Ferrari
A Ferrari a múlt héten nem sokat körözött a barcelonai teszteken, kedden viszont erősített, Olaszországban kedden kétszázhatvanhét kört tettek meg egy nap alatt a pilótái. Michael Schumacher és a tesztelő Luca Badoer Mugellóban gyekorolt, előbbi százhuszonöt, utóbbi százhárom kört futott, míg a fioranói házi pályán Rubens Barrichello harminckilencet. A két versenypilóta az F2005-öst, Badoer az F2004 M-mel a gumikat tesztelte.

Varázslatos Szicília

Baboci2006 felhasználónk jóvoltából vadonatúj fotók segítségével visszatérhetsz a nyárba!

Ha már erre járok beugrom

..tényleg ez történt, Palau és Mikronézia szigeteit járva úgy döntöttem, hogy Saipanra is átugrom.