Barbara, Borbála
-6 °C
3 °C

Raikkönent örökre szerződtetné a McLaren-Mercedes

2005.05.13. 08:40
Kimi Raikkönen még csak három futamot nyert a Forma-1-ben, de Ron Dennis, a McLaren-Mercedes csapatfőnöke máris karrierje végéig meghosszabbítaná a jövőre lejáró szerződését.
A finn Kimi Raikkönen vasárnap a Spanyol GP-n még csak élete harmadik F1-es győzelmét szerezte, csapata, a McLaren-Mercedes viszont máris egész karrierjére szerződtetné őt.

Addig marad, ameddig akar

"Küzdeni fogunk Kimiért, hosszabbítani akarunk vele. Sőt, addig marad nálunk, amíg csak akar" - nyilatkozta az istálló csapatfőnöke, Ron Dennis az MTV3 finn televíziós csatornának.

Raikkönen 2001-ben mutatkozott be a Forma-1-ben, 2002 óta van a McLarennél, amellyel akkor öt évre állapodott meg. Igaz, eddig nem nyert sok futamot, de 2003-ban az utolsó nagydíjig versenyben volt Michael Schumacherrel a világbajnokságért, és - Fernando Alonso mellett - a legtehetségesebb fiatal pilóta a mezőnyben.

Todt és Brawn is nagyon kedveli

A Ferrari csapatfőnöke, Jean Todt, és technikai igazgatója, Ross Brawn is többször dicsérte már a 25 éves Raikkönent, így nem kizárt, hogy őt szemelték ki az olasz istállónál Michael Schumacher utódjának.

"Inkább az egyik angol-német istálló fiatal versenyzője tetszik nekünk" - mondta néhány hete Todt, amikor újságírók arról kérdezték, Fernando Alonsót képesnek tartaná-e, hogy átvegye Schumacher helyét.

Mind a hétszeres világelső, mind a finn szerződése 2006 végén jár le, így a váltás - jelen állás szerint - könnyedén létre is jöhetne. Valószínűleg ezért is nyilatkozta a hét közepén Dennis: "Ha nem ajánlunk neki új megállapodást, biztos vagyok benne, hogy másik istállóhoz igazol".

Dennis szerint sokszoros világbajnok lesz

Michael Schumachernek a Ferrari elnöke, Luca Di Montezemolo szintén életre szóló szerződést ajánlott - a német egy sajtótájékoztatón el is árulta, már szóba került a hosszabbítása -, de az F1 kiszámíthatatlansága miatt azonnal lépnie kell a Mclarennek. Főleg, mert csapatfőnökük a jövő többszörös bajnokát látja Raikkönenben: "Megvannak a képességei, hogy sok vb-címet nyerjen. Nem egyet, sokkal többet".

Button jövőre a Williamsnél versenyezhet
A BAR-Honda kétfutamos eltiltása miatt szinte biztosan elveszti jövőre első számú pilótáját, Jenson Buttont. Az angol tehetség már tavaly majdnem a Williams-BMW-hez szerződött, ám akkor az FIA döntése miatt nem igazolhatott el. Idén még a BAR-nál kell folytatnia, ám ha a szeptemberi Olasz GP előtt pontjainak száma kevesebb lesz, mint a vb-éllovas egységeinek 75 százaléka, már átszerződhet a 2006-os idényre. Sőt, ebben az esetben Frank Williamsnek helyet kell biztosítania a 25 éves pilótának, vagyis meg kell válnia jelenlegi sofőrjei közül az egyiktől. Egyelőre nem tudni, Nick Heidfeld vagy Mark Webber helyét veszi-e át az idén eddig nulla pontos Button.