Gyöngyi
9 °C
9 °C

Eddig Hamilton a leggyorsabb Monacóban

2008.05.22. 19:57
A csütörtöki két szabadedzéssel megkezdődött az idei Forma 1-es szezon hatodik futama, a Monacói Nagydíj. Az első edzést a világbajnok Kimi Raikkönen (Ferrari), a másodikat az elsőn a finn mögött végző Lewis Hamilton (McLaren-Mercedes) nyerte. A brit pilóta gyorsabb kört ment, mint Alsono tavaly pole pozíciós ideje volt.

Az eddigi szezonban mutatott formájukhoz képest gyengélkedtek a BMW-k, ugyanakkor remekül ment a Williams pilótája, Nico Rosberg – röviden így foglalhatók össze a 2008-as Forma 1-es világbajnoki sorozat hatodik futamának, a Monacói Nagydíjnak a csütörtöki szabadedzéseinek váratlan eseményei. Egyébként az első helyekért a Ferrarik és a McLarenek küzdenek, egy-egy edzést nyert Raikkönen és Hamilton is.

A délelőtti edzésen a Ferrari finn világbajnoka volt az egyetlen, aki 1:16 alá tudott menni, a 26 kört teljesítő Raikkönen ideje 1:15.948 volt. Mögötte Hamilton (1:16.216) és Kovalainen (1:16.248) végzett, csapattársa, a brazik Massa a negyedik lett (1:16.292). A nagy négyestől csaknem fél másodperccel leszakadva jött Rosberg, majd Kubica, Alonso és Barrichello volt az első nyolcban. A legtöbb kört, 35-öt az utolsó mért idővel záró Vettel (Toro Rosso) teljesített, a legkevesebbet, 13-at a BMW-s Heidfeld.

Délután begyorsultak a McLarenek, így Hamilton megdöntötte Alonso tavalyi pole pozíciós 1:15.726-os idejét, amikor 1:15.140 alatt teljesített egy kört az összesen teljesített negyvenből. Jobbat ment a spanyol tavalyi idejénél a második Rosberg (1:15.533) és a harmadik Raikkönen (1:15.572) is, 1:16-on belülre jutott még Massa és Kovalainen. A legszorgalmasabb a 46 kört futó Timo Glock volt, Alonsónak viszont 27 kör is elég volt a monte-carlói aszfaltcsíkon.

A nagydíj programja szombaton 11-kor a harmadik szabadedzéssel, majd délután kettőkor az időmérő edzéssel folytatódik, a verseny rajtja vasárnap kettőkor lesz. A világbajnoki pontversenyt öt futam után a 35 pontos Raikkönen vezeti a 28-28 pontos Massa és Hamilton előtt. Csapatban a 63 pontos Ferrari áll az élen a 44 pontos BMW-Sauber és a 42 pontot gyűjtött McLaren-Mercedes előtt.