Jön Pastor Maldonado, Monaco specialistája

2012.05.26. 00:47
Nagyon úgy tűnik, hogy Frank Williams öregségére talált egy olyan pilótát, akire építeni lehet. Ráadásul még fizet is mindezért. Főnyeremény, pláne Monacóban, a hétvégi futam helyszínén.

A meglepő nem jó kifejezés arra, mennyire volt váratlan Pastor Maldonado szereplése a Spanyol GP-n: csütörtökön még arról lehetett ismert, hogy Ausztráliában, az év elején az utolsó körben bukott, két hete vasárnap meg megnyert egy Forma-1-es futamot.

Igazából akkor kezdtük kapisgálni a nevét, amikor csak Lewis Hamilton verte meg az időmérőn, majd az angol kizárása miatt már vele kezdődött a futam rajtfelállása.

Pedig Pastor Maldonado nem tűnik őstehetségnek, 26 éves volt, amikor tavaly bemutatkozott az F1-ben. Nem is tehetsége alapján választották ki, hanem mert hazája, Venezuela állami kézben lévő olajtársasága évi több tízmillió euróval támogatja a Williams istállót, aminek fejében a csapat neki adja az egyik autóját.

Maldonado eredményei alapján azért nem is tehetségtelen, sőt. 2003-ban kezdődött együléses-karrierje alatt végigjárta a szamárlétrát: olasz és európai Forma-Renault, olasz F-3000, WSR, Forma-Renault 3.5, majd négy év GP2.

24 győzelem 8 szezon alatt a különböző kategóriákban, két bajnoki cím, egy még a legelején, az olasz Forma-Renault-ban, majd egy az F1 előtti utolsó lépcsőn, a GP2-ben, 2010-ben. Mindkettő meggyőzően, Olaszországban nyolc győzelemmel, a GP2-ben hat futamsikerrel lett bajnok.

Maldonado dél-amerikai, de nem brazil, és ez a stílusán is meglátszik. 2008-ban a silverstone-i GP2-n az esőben lefullasztotta a kocsiját a felvezető körre menet, gyorsan ment a boxban, ezért megbüntették, sárga zászló alatt előzött, emiatt is megbüntették, majd összeütközött Kobajasival az utolsó körben.

Névjegy

Pastor Maldonado 1985. március 9-én Venezuelában született. Többszörös hazai gokartbajnok, 7 évesen indult először gokartversenyen. A GP2 2010-es győztese, 2011 óta az F1 Williams csapat tagja.

Jóval kínosabb ennél 2005-ös monacói ballépése, amikor egy balesethez érve nem lassított le a sárga zászlónál, és elgázolt egy pályabírót, aki súlyosan megsérült. Négyfutamos eltiltást kapott.

A Forma-1-ben tavalyi újoncévében egy pontot szerzett, Spában, bár négy hónappal korábban, Monacóban hatodik volt, amikor Hamilton kiütötte.

Haragudott is az angolra, annyira, hogy még Belgiumban is emlékezett a dologra, és az ottani időmérőn egy levezető körön ráhúzta a kormányt - megbüntették, Hamiltont meg csak figyelmeztették sokadik azévi balhéja miatt.

Idén nagyon jól kezdett a venezuelai, Ausztráliában ötödik volt az utolsó körben, de nem elégedett meg vele, Alonso negyedik helyét akarta, és az utolsó körben durván falra kente a kocsit.

Maldonadót az állam versenyezteti, mint Baumgartnert

Magyarország egyetlen Forma-1-es pilótája 2003 végétől 2004 végéig indult a legmagasabb szinten, Gyurcsány Ferenc sportminiszter 8 éve bejelentette, az állam négymillió dollárral, vagyis 850 millió forinttal támogatja F1-es indulását. Baumgartner Zsolt a Minardihoz, a Williamsnél jóval kisebb csapathoz került be mintegy évi 8 millió dollárért, az összeg másik felét szponzorok adták össze. Akkoriban ez a 8 millió ugyanúgy megmentette a Minardit, amint most Maldonado, illetve Venezuela pénze a Williamst.

Csakhogy Venezuela sokkal többet fizet, Hugo Chavez elnök, illetve az ország olajtársasága, a PDSVA Maldonado legfőbb mecénása. A Williamsszel 2010 végén kötött szerződésükről pontos információ is van: az első évben, 2011-ben 30 millió eurós, közel 9 milliárd forintos összeggel támogatták az istállót, ami a megállapodás 2015-ös kifutására - közben évről évre 5 millió euróval emelkedve - évi 50 millió euróra, majdnem 15 milliárd forintra kúszik fel.

Utána három futamon át sokat nem mutatott, szerzett egy nyolcadik helyet, az volt a legjobb eredménye. Aztán a legutóbbi F1-hétvégére aztán előhuzott valami olyat, ami csak nagy tehetségekben van meg, és Hamilton kiesését kihasználva, saját lobbanékonyságát legyőzve, egészen meggyőzően nyerte meg a versenyt.

Teljesítményének értékét növeli, hogy Bruno Senna ugyanezzel az autóval az időmérőn 18. lett, csapattársa közelébe sem ért egész hétvégén.

Nagyon úgy tűnik, hogy Frank Williams öregségére újra nagyot húzott, és talált egy olyan pilótát, akire építeni lehet, ráadásul még fizet is mindezért, főnyeremény.

Nem mellékesen következik Monaco, amire Maldonado így már reális esélyesként készül: ez kedvenc pályája, kis túlzással lehet a városi kör mesterének nevezni, mert kétszer nyert itt és kétszer második lett a GP2-ben. Meg is mondta, egy kategóriával feljebb is a győzelemre fog hajtani.

"Monaco a kedvenc helyem, az alsóbb kategóriákban mindig dobogón álltam, többször győztem, általában favoritként indultam. Itt volt tavaly a legjobb versenyem az F1-ben is, amíg nem jött Hamilton. Nagy kihívás lesz, de ha koncentrálunk, úgy megyünk, mint Barcelonában, újra lehetséges a kiemelkedő eredmény. Az biztos, hogy minden kanyart élvezni fogok, ez egy különleges pálya."

Jól is kezdett, csütörtökön a száraz, majd a túlnyomóan esős szabadedzésen is az ígéretes ötödik helyen végzett.

Ha nem őstehetség, akkor hogy lehet itt?

Vagy mégis az, vagy különös érzéke van nem csak a vezetéshez, hanem a tanuláshoz is. Az autóvezetés ugyanis tanulható, az ő példája mutatja, hogy még ezen a szinten is. Vannak a született zsenik, a mostani mezőny hat világbajnoka, nekik zsigerből jön az, amit Maldonado a számítógép adataiból, a mérnökök tanácsaiból szed össze vagy ellenfeleitől les el. Ahogy Michelisz Norbert elméletben tanult meg rajtolni, mert nincs lehetősége tesztelni, úgy Maldonado is sok mindent összeszedhet a pályán kívül. Természetesen kivételesen ügyesnek kell lennie, hogy ezt a gyakorlatban is fel tudja használni, valamint kedveznek neki az idei szabályok is. Képes odafigyelni a gumikra, és a sok hasonló képességű autó között ki tudja használni a kis különbségeket, ami Barcelonában annyira kedvezett az ő Williams-Renault-jának, hogy nyerni is tudott.

Maldonadóról is hallhatnak véleményt a Sportgéza Bukótér című rádióműsorában.