Most már nagyobb a gond a Red Bullnál

2014.02.19. 20:25

A jó hír Vetteltől szerda este: "Megoldottuk a jerezi problémákat, a melegedéssel volt gondunk, abból a néhány körből, amit itt futottunk, úgy tűnik, hogy az már rendben van".

A rossz hír Vetteltől szerda este: "De nagyon gyakran, ha megoldasz egy gondot, jön a másik, szóval van még min dolgoznunk a megbízhatóság, a melegedés szempontjából, meg általánosan a kocsival is, úgy nekünk, a Red Bull Racingnek, ahogy a Renault-nak is".

Pontosan az történt ugyanis a második, bahreini teszt első napján a Red Bull Racinggel, amiről a világbajnok beszámolt. Épphogy nagy nehezen sikerült pályára küldeniük a Jerezben kvázi mozdíthatatlan RB10-es modellt, 14 kör után Vettel kicsúszott vele, mert valami történt a hátsó fékeknél. Az Autosport szerint most azok melegedtek túl, ezt meg nem erősítette senki, de az biztos, hogy a kocsi hibája volt a kicsúszás. Vettel így ötödikként végzett, 3,5 másodperccel az ő tavalyi futamkörrekordját megjavító Nico Hülkenberg mögött.

Ami pozitív neki és az RBR-nek, hogy a Renault a Caterhamben hatvannál is több kört futott szerdán problémamentesen, vagyis úgy tűnik, a franciák a saját részüket megoldották. Ezt tükrözi Remy Taffin Renault-mérnök nap végi nyilatkozata is: "Bizonyosan mondhatjuk, hogy úgy tudtunk menni a motorunkkal, ahogy azt akartuk".

Vettel közben magyarázta a bizonyítványt. "Nem lenne sportszerű szétválasztani minket, egy csapat vagyunk, és nagyon sikeresek voltunk együtt (a Renault-val). Nem ilyen indulásban reménykedtünk, de még mindig van egy kis időnk és elég okos emberünk, akik helyre tudják hozni a dolgainkat" - szabadkozott a német. Három hete, Jerezben hasonlóakat mondott, akkor is az időt emlegette, jogosan, 20 nap alatt szinte mindent ki lehet küszöbölni. Most viszont csak három tesztnapjuk van a héten és négy jövő csütörtöktől vasárnapig, hogy kitaláljanak valamit. Utána legközelebb Melbourne-ben, az első szabadedzésen lehet pályára küldeni a kocsit.

Vagyis a tesztszezon majdnem felénél azt sem tudja, mire képe az RB10-es: "Nehéz megítélni, hol tartunk, mert sokat még nem tapasztaltam belőle. Elsőre oké, de menni kellene vele, hogy jobban meg tudjam ítélni a megbízhatóságát, a teljesítményét. Nehéz pár kör után, amikor ráadásul nem is minden megy simán. Nem gondoltuk, hogy ennyi bajunk lesz így az elején, de ez van, és tudom, hogy mindenki 100 százalékkal dolgozik a megoldásokon".

Pánik még egyáltalán nincs az RBR-nél, egy hét alatt is sokat lehet haladni, de most már elkezdte őket szorítani az idő, össze kell kapniuk magukat, mert az ellenfelek, a mercisek és a Ferrari szerdán 70-80 kört futottak, egyenként.