Kubica odacsapott az utolsó körével
További Forma-1 cikkek
- Verstappen Ruandában vette át a világbajnoki trófeát, Micheliszt és Kisst is díjazták
- Fernando Alonso harmadik világbajnoki címről álmodik
- Michael Schumacher zsarolói közül ketten is bűnösnek vallották magukat
- Verstappen újabb címvédésére és Pérez F1-ben maradására sem érdemes most fogadni
- Afrikában teljesíti a rá kiszabott közmunkát a négyszeres világbajnok Max Verstappen
Szerdán helyi idő szerint késő délután Abu-Dzabiban befejeződött a Pirelli gumitesztje, ezzel végérvényesen befejeződött a 2017-es Forma-1-es szezon.
Minden csapat pályán volt a legutolsó napon, a legnagyobb érdeklődéssel Robert Kubica szereplését várták, aki az utolsó két órában kapott lehetőséget a Williams-Mercedesben. A lengyel a jövő évi pilótahelyért megy a csapatnál, a másik felében ellenfele a posztért, Szergej Szirotkin vezette a kocsit.
Az orosz 1:39.947-es idővel zárt 86 kör után, Kubica öt perccel az edzés vége előtt kapcsolt rá igazán, és repesztett
A lengyel ezzel a hetedik idővel végzett, csak 4 századdal maradt el a renault-s Carlos Sainz Jr.-tól. Kubica kedden vezette először az idei Williams-Mercedest, 2017-ben korábban egyszer vezetett ezévi autót, a Renault gépét a Hungaroringen, augusztus 2-án, kollektív F1-teszten. Azelőtt meg 2011 februárjában ment a 2011-es Lotus-Renault-val.
Robert goes P7 with his fastest time of 1:39.485 to end the test. And that’s the last run for the FW40! #F1 #kubica pic.twitter.com/RB0iMXoBti
— WILLIAMS RACING (@WilliamsRacing) November 29, 2017
Legjobb körét Kubica a leggyorsabb, hiperlágy gumin érte el, Szirotkin a lágyat használta, ami kevésbé gyors.
Kubica viszont
A kanadai szerdán ugyan nem ült be, de kedden 1:39.580-ra volt képes, vagyis egy tizeddel elmaradt a lengyeltől. Pedig a kedd gyorsabb volt, az összes istállót nézve csak kettő tudott jobbat szerdán keddi egyéni csúcsánál, a Williamsen kívül a Haas-Ferrari, Romain Grosjeannal.
A napot egyébként a Ferrari és Vettel nyerte, a némettől két másodperccel maradt le Kubica. Vettel a napi második, mercedeses Bottasnál is egy másodperccel jobb volt.
Kubica állapotáról kedden beszélt Paddy Lowe, a Williams technikai igazgatója, kijelentette, a 32 évesnél semmilyen kifogást nem lehet találni fizikumával kapcsolatban.
Nincs kifogás abban a kérdésben. Robert nagyszerű volt. Elégedettek vagyunk a körök számával és úgy összességében a teljesítményével
- idézte az Autosport, miután pilótája 100 kört tett meg.
Lowe elárulta azt is, nem döntenek azonnal róla, Kubica megkapja-e az állást, a héten kiértékelik az eredményeket, aztán karácsonyig bejelentik, kit szerződtetnek.
Összességében megállapíthatjuk, Robert Kubicának óriási az esélye, hogy jövőre a Williams versenyzőjeként - bő hét év kihagyás után - visszakerüljön a Forma-1-be.
Az utolsó nap végeredménye
1. 5 Sebastian Vettel Ferrari SF70H 1’37.551 118 kör
2. 77 Valtteri Bottas Mercedes W08 1’38.490 0.939 141
3. 33 Max Verstappen Red Bull RB13 1’38.736 1.185 132
4. 11 Sergio Perez Force India VJM10 1’38.818 1.267 52
5. 31 Esteban Ocon Force India VJM10 1’39.148 1.597 72
6. 55 Carlos Sainz Jnr Renault RS17 1’39.444 1.893 109
7. 40 Robert Kubica Williams FW40 1’39.485 1.934 28
8. 2 Stoffel Vandoorne McLaren MCL32 1’39.782 2.231 105
9. 20 Kevin Magnussen Haas VF-17 1’39.810 2.259 124
10. 41 Sergey Sirotkin Williams FW40 1’39.947 2.396 86
11. 37 Charles Leclerc Sauber C36 1’40.666 3.115 148
12. 47 Lando Norris McLaren MCL32 1’41.714 4.163 118
13. 28 Brendon Hartley Toro Rosso STR12 1’43.345 5.794 61
14. 10 Pierre Gasly Toro Rosso STR12 1’44.827 7.276 63