További Futball cikkek
- Két éve úgy tűnt, derékba törik a pályafutása, most a Barcelonához igazolhat
- Kongói csatárt igazolhat a Ferencváros
- A Ferencváros legnagyobb támogatói egyelőre nem határolódnak el a Gazprom miatt
- Újpesten nem kérnek Kubatov „bohócbulijából”
- Elutasították a Premier League-csapat fellebbezését, nem kapja vissza elvett pontjait
A vendégeket karneváli hangulat fogadta |
A vendégeket karneváli hangulat fogadta. Már a kora délutáni órákban folyt a sör, gyülekeztek az emberek, megjelentek a szotyi- és egyéb árusok. A vendéglátó ipari egységek felemelték a kisfröccs árát (amin legjobban az eredeti árakhoz szokott Szentmártoniak bosszankodtak), nyereséget realizálhattak a szervezők is.
Szóval fociünnep. Nem vagyunk manapság hozzászokva. Viszont amit minden PNB- s meccsen észlelhetünk - a bunkó biztonságiak és rendőrök - az innen sem hiányzott. Igaz, úgy illettek a képbe, mint Piroska a Hófehérkébe. A jó kedvet azonban ez sem tudta elrontani. Sőt az eredmény sem.
A Vasas nem nézte le az ellenfelét |
A vége előtt negyed órával a hazai szurkolótábor ,,Szép volt fiúk!" felkiáltással üdvözölte ,,sztárjait" és köszönte meg eddigi teljesítményüket. Mindenesetre ez volt az az összecsapás, ahol nem a végeredmény volt a lényeg. Sőt, még csak nem is maga a meccs. A körítés, a hangulat, a várakozás és lelkesedés visszahozta a ,,Régi idők focija" hangulatát.
Persze a találkozó végén megjegyezték a szurkolók: azért jöttünk, hogy focit lássunk. Jó focit. Ez elmaradt, de attól még folyt a sör, drága volt a kisfröccs, ünnepelt a négyezres közönség.
A másik elődöntőben a Hungária körúton 4-0-ra nyertek a hazaiak a Debrecen ellen. Azt az összecsapást kétezren látták...
| |
|