Barbara, Borbála
-5 °C
3 °C

A lapok szerint az egyik legjobb volt Bukrán

2001.01.08. 15:24
Az Angol Kupa idén már harmadik évszázada íródó történelmében a legritkább az olyan mérkőzés, amikor nem késhegyre menő küzdelmet látunk. Európában ez a legnagyobb múltra visszatekintő sorozat, szabályai is eltérnek a kontinens egyéb viadalaitól, a kiírásban ugyanis nincs helye a hosszabbításnak, vagy a tizenegyeseknek. Amennyiben döntetlennel zárul a meccs, újrajátsszák.
A Sport1 jóvoltából szemtanúi lehettünk három rangadónak is, de ami magyar szempontból is érdekes volt az a Walsall-West Ham United összecsapás, hiszen a házigazdás soraiban ezúttal is helyet kapott az egyszeres válogatott Bukrán Gábor.

És Bukrán ezúttal is megállta a helyét, az angol lapok t értékelték a kapus mellett csapata legjobbjának, de a West Hamből is csak a két gólt szerző Kanouté kapott nála jobb osztályzatot. Apró siker, de annál örömtelibb siker.

Bukrán irányította a harmadosztály második helyezett együttesét, nagyszerű labdákat adott, szinte valamennyi veszélyes helyzetben benne volt. Az első félidő utolsó percében negyven méteres szlalom után adott forintos labdát a portugál vendégjátékosnak, ő azonban a kihagyhatatlan helyzetben addig pepecselt, míg odalett a lehetőség.

Mindez 1-1-es állásnál és lélektanilag rendkívül fontos pillanatban, hiszen előnnyel mehettek volna az öltözőbe a játékosok. Ehelyett maradt a döntetlen, a jobb erőkből West ham felülkerekedett a hazaiakon. 3-2-re nyertek, de az utolsó néhány percben forró pillanatokat kellett átélnie a "kalapácsosoknak". Bukránnak volt még egy lehetősége, de az utolsó pillanatban szerelték a tizenhatoson belül.

Szóval, megállta a helyét a Premier Liga egyik élcsapata ellen, a West Ham jelenleg a nyolcadik. Emellett az is figyelemre méltó, hogy egy harmadik ligás együttes mennyire képes megszorongatni az első osztálybelit. Azt szokták mondani, hogy akkor jó egy ország bajnoksága, ha nincs egetverő különbség az osztályok között.

Magyarországon mindezt mesterségesen hajtották végre, de ha eredmény, sebaj. Mindazonáltal kíváncsi lettem volna, hogy melyik magyar élvonalbeli csapat lett volna ilyen iramú találkozót játszani a West Ham-mel. Egy magyar azonban ott volt, ő bírta a hajtást... Meg is emelte az árát 25 ezer fonttal az egyik kérője, a Wigan Athletic. Így már 175 ezret kell leszurkolnia annak, aki a soraiban szeretné látni őt. Csak így tovább.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Egzotikus élmények!

Amiről eddig álmodni sem mert. Luxus nyaralás, a világ legcsodálatosabb tengerpartjain.