Melinda, Vivien
2 °C
8 °C

Három perc hiányzott a Manchester továbbjutásához

2001.02.20. 23:27
A Bajnokok Ligájának negyedik játéknapján néhány együttesnek az életben maradás volt a tét. A B-csoportban az eddig egyetlen pontot birtokló, korábbi KEK-győztes PSG-nek csak a győzelem számított elfogadható eredménynek, ám a vetélytársnak, a hét évvel ezelőtti BEK-győztes Milannak ugyancsak égető szüksége volt a pont(ok)ra. A csoport élén álló török Galatasaray La Corunában vendégeskedett, és ők már a döntetlennel is elégedettek lesznek, nyilatkozta a meccs előtt Lucescu, a gárda szakvezetője. Az a A-csoportban a Valencia Manchesterrel, a Korsós Györggyel felálló Sturm Graz a Panathinaikosszal csapott össze.
Öngóllal egyenlített Valencia

A legnagyobb érdeklődéssel várt mérkőzés kétségtelenül a Valencia manchesteri vendégjátéka volt. Hat nappal ezelőtt bokáig érő vízben találkozott egymással a két társulat. A mostani időjárási viszonyok egyértelműen kedvezőbbek voltak, bár az Old Traffordon sokkal jobban kikopott a fű a pálya egyik részén, mint a wimbledoni centerpályán két heti játék után.

David Bechkam (MU)
A Valencia bátran kezdett, Kily González hagyta ki az első helyzetet, aztán a United Neville lövésével jelezte, hogy ők is nyerni, egyszersmind továbbjutni szeretnének. A 12. percben aztán Giggs feltartóztathatatlanul elfutott a szélen, beadását a nagyszerűen érkező Cole a bal sarokba lőtte. (A Valencia hálóját elsőként a trinidadi csatár vette be.) Majd csöndes mezőnyjáték következett, és egy Valencia-villanást. A félidő derekán Mendieta forintos labdát adott Aimarnak, ám a csatár gyatrán kapu mellé gurított. A félidő végéig igazán gólveszélyes helyzet már nem alakult ki.

A Valencia egyre többet birtokolta a labdát a második játékrészben, fölénybe került, ennek ékes bizonyítéka egy újabb Kily lövés volt. A hetvenharmadik percben némileg elszabadultak az indulatok - ám Baraja és Beckham is a pályán maradhatott -, majd Sanchez veszélyeztetett egy távoli lövéssel, kevés sikerrel, fejjel azonban kis híján a kapuba juttatta a labdát. Öt perccel a vége előtt Baraja szöglet utáni fejesét a gólvonalról vágta ki Scholes. A spanyol fölény három perccel a lefújás előtt érett góllá, Vicente beadásába Brown olyan szerencsétlenül ért a labdához, hogy Bartheznek esélye sem volt a hárításra. A döntetlennel a két csapat továbbra is veretlen.

Athénban is nyert a Graz

A csoport második meccsén a Sturm Graz Athénban újabb bravúrra készült. A Panathinaikosz a múlt héten kikapott Grazban, de hazai pályán mindenképpen a görögök voltak az esélyesebbek. Még akkor is, ha Grazban már ismét álmokat szövögettek, ha nyernének a zöldek otthonában, akkor talán még ezt a fordulót is sikerrel vehetnék. A Graz nem kezdett megilletődötten és alaposan lehűtötte az első félidőben a görög fanatikus drukkereket. Schopp a félidő derekán talált be, a grazi odavágón is eredményes Haas pedig már kétgólos vezetéshez segítette a vendégeket.

Korsós György
A görögök - érthetően - nagy elánnal kezdték a második félidőt, a rohamoknak meg is lett az eredménye, Goumas révén szépítettek a hazaiak. Erejükből viszont már az egyenlítésre nem futotta, a Graz védelme ellenállt a rohamoknak. Magyar szempontból érdekesség: Korsós György mindvégig, Szabics Imre a hetvenedik percben lépett pályára.

A jövő héten derülhet ki ennek a diadalnak az értéke, hiszen akkor a Graz a Valenciát fogadja.

A Deportivo teljesítette a kötelezőt

A Deportivo parádés hajrával verte az előző bajnoki fordulóban Nou Campban a Barcelonát, de sok ideje nem maradt a pihenésre, hiszen a Galatasaray ellen feltétlenül nyernie kellett a spanyol bajnoknak, ha tovább akart jutni. A Barcelonát romba döntő Victor ezúttal is elemében volt, és sok kihagyott lehetőség után a negyvenedik percben megadásra késztette a csatár a brazil Taffarelt.

Mircea Lucescu, a törökök román trénere úgy vélekedett a rangadó előtt, hogy nekik nem most, vagyis nem Spanyolországban, hanem otthonukban kell kiharcolni a továbbjutást a következő meccsen a Milan ellen. Irureta jelszava az volt: fegyelmezetten futballozni. Tanítványai meg is fogadták a tanácsát. Ötletesen, de egyúttal fegyelmezetten játszottak. Ennek eredményeként a 73. percben növelték előnyüket, Djalminha büntetőből lőtt a kapuba.

A PSG-n már csak a csoda segíthet

Párizsban a Milan kezdett aktívabban, különösen az ukrán Sevcsenko mozgott bátran. Az ő átadásával húzott kapura Leonardo - közvetlenül a meccs elején -, de a kifutó kapus, Letizi tisztázott. A félidő második felében aztán a hazaiak vették át a kezdeményezést, egy szöglet után esélyük is volt a gólszerzésre, de Ali Benarbia fejese kapu mellé szállt. Aztán lábbal veszélyeztettek a párizsiak, ám ezúttal sem eredményesen. Így hát nem hozott gólt az első játékrész.

A Milan nagy lendülettel kezdte a második felvonást, Sevcsenko ezúttal is volt a legaktívabb, de ő sem tudta a kapuba juttatni a labdát. Ahogy telt múlt az idő, úgy jött fel a PSG, és a 75. percben hirtelen vezetéshez jutott. Maldini szabálytalankodott a tizenhatos előtt. A ,,szabadot" Robert a kapu felső sarkába lőtte. A Milan a mérkőzés hátralévő részében mindent egy lapra feltéve támadott, és a csereként beállt spanyol José Mari az utolsó percben megszerezte az egyenlítést, ezzel életben tartotta a Milan továbbjutási reményeit.

Eredmények
A-csoport:
Manchester United - Valencia CF 1-1 (1-0)
Gólszerző: Cole a 10., Brown (öngól) a 87. percben
Panathinaikosz FC - SK Sturm Graz 1-2 (0-2)
Gólszerző: Schopp a 25., Haas a 42., Goumas a 73. percben

A csoport állása: 1. Manchester 8, 2. Valencia 6, 3. Sturm 6, 4. Panathinaikosz 1 pont.

B-csoport:
Paris SG - AC Milan 1-1 (0-0)
Gólszerző: Robert a 75., José Mari a 90.percben
Deportivo la Coruna - Galatasaray SK 2-0 (1-0)
Gólszerző: Victor 40., Djalminha a 73.percben

A csoport állása: 1. Galatasaray 7, 2. Deportivo 6, 3. Milan 6, 4. Paris SG 2 pont.