Árpád
-1 °C
9 °C

Bajnokavató a 94. percben

2001.05.20. 14:41
Összesen tizenhetedik, zsinórban harmadik Bundesliga-bajnoki címét szerezte a Bayern München labdarúgócsapata. A bajorokat most sem hagyta cserben hagyományos szerencséjük, és a 94. percben szerzett góllal biztosították be helyüket a dobogó legmagasabb fokán. A magyar érdekeltségű csapatok közül a Hertha az 5. lett, míg a Cottbus és a Stuttgart éppen hogy, de bennmaradt az élvonalban.
A Schalke öt percig ülhetett a trónon

Öt percig bajnoknak érezhette magát a sokak szerint a szezonban legjobb teljesítményt nyújtó Schalke 04. A gelsenkircheni legénység fordulatos mérkőzésen győzte le - és ezzel a másodosztályba küldte - az Unterhaching gárdáját. A leggyengébbnek tartott müncheni alakulat a 27. percben már két góllal is vezetett, de a Schalke a félidő utolsó két percében egyenlített.

A második játékrész közepén ismét az Unteraching vezetett, de az utolsó negyedórában három gólt vágva, 5-3 arányban megnyerték a mérkőzést, és várták a híreket Hamburgból a Bayern vendégszerepléséről.

A bajorok egészen a 89. percig páholyban érezhették magukat. Nekik és a hazai HSV-nek is voltak próbálkozásaik, de a kaput egyik fél sem tudta bevenni. Az utolsó előtti percben azonban egy beívelés után Barbarez fejelt Kahn kapujába. Ebben a percben Gelsenkirchenben örömtüzek gyúltak, és a nézők a pályán ünnepelték a csapat első bajnoki címét. Csak két dologgal nem számoltak, hogy Hamburgban hosszabbít a játékvezető, és a Bayern hagyományosan nagy szerencséjével.

Egy perc alatt a mennyből a pokolba

A bajorokat nem hagyta cserben szerencséjük, és a 94. percben (!) szerzett góllal megszerezték a hőn áhított salátástálat
fotó: www.fcb.de
Történt, hogy egy becsúszó szerelés után Schober, a hamburgiak kapusa, megfogta a labdát. A játékvezető viszont hazaadásnak minősítette az esetet, és közvetett szabadrúgást ítélt a müncheniek javára a tizenhatoson belülről. Mindezt a 94. percben. Effenberg legurítását pedig Patrik Andersson vágta a hazaiak kapujába, ezzel megszerezve a Bayern München tizenhetedik bajnoki címét. Ez a már öt perce ünneplő Schalke-híveket egy pillanat alatt a mennyből a pokolba taszította. Akik pár perce még egymás nyakába kapaszkodva énekeltek és ünnepeltek, most egymás nyakába kapaszkodva zokogtak.

Hamburgban ugyanakkor hatalmas ünneplésbe kezdtek a Bayern hívei. Az esetet legtalálóbban Klaus Fischer, a Schalke egykori válogatott játékosa fogalmazta meg: "Ma is kiderült, hogy a futball istene bajor". A Bayernre szerdán még vár a Bajnokok Ligája döntő, ahol azonban nem bízhatnak mindent a szerencséjükre.

Jövőre is lesznek magyar érdekeltségek a Bundesligában

A magyar érdekeltségű csapatok közül a Hertha győzelemmel zárta a szezont, így Király és Dárdai csapata jogot szerzett, hogy ősszel az UEFA Kupában indulhassanak. Az Unterhaching vereségével nyilvánvalóvá vált, hogy sem a Stuttgart (Lisztes), sem pedig a Cottbus (Sebők, Mátyus, Miriuta) nem tud már kiesni. Sebőkék azért még biztosítékul megverték Münchenben az 1860 München együttesét, és mivel Lisztesék kikaptak a már kiesett Frankfurttól, megelőzték őket.

A bajnokság végeredménye:
1. Bayern München 63 pont,
2. Schalke 62,
3. Borussia Dortmund 58,
4. Bayer Leverkusen 57,
5. Hertha BSC 56,
6. Freiburg 55,
7. Werder Bremen 53,
8. Kaiserslautern 50,
9. Wolfsburg 47,
10. 1. FC Köln 46,
11. 1860 München 44,
12. Hansa Rostock 43,
13. Hamburger SV 41,
14. Energie Cottbus 39,
15. VfB Stuttgart 38,
16. Unterhaching 35,
17. Eintracht Frankfurt 35,
18. VfL Bochum 27

Az ősszel a Bayern München, a Schalke, a Borussia Dortmund és a Bayer Leverkusen a Bajnokok Ligájában, a Hertha BSC és a Freiburg az UEFA Kupában indulhat, míg az Unterhaching, az Eintracht Frankfurt és a VfL Bochum kiesett.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Értékeljen, nyerjen!

Van kedvenc légitársasága? Írja meg véleményét itt!