Árpád
-2 °C
9 °C

Elkészítették a Bajnokok Ligája csoportbeosztását

2001.08.23. 17:58
Kapcsolódó cikkek (1)
Monte-Carlóban elkészítették a labdarúgó Bajnokok Ligája első körének csoportbeosztását. A harminckét csapat nyolc négyes csoportba került, melyekből az első két helyezett gárda jut tovább a második körbe, a harmadik helyezettek az UEFA-kupában folytathatják. A jelenlegi beosztás nem végleges, mivel az FC Tirol megóvta a Lokomotív Moszkva elleni mérkőzését, így az UEFA döntésétől függően az orosz csapat helyett az osztrákok lehetnek tagjai az A-csoportnak. Az első játéknap mérkőzéseit szeptember 11-én és 12-én rendezik, míg az utolsó fordulót október 30-án és 31-én játsszák.
A kaszinóvárosban megtartott sorsolás több érdekességet hozott. A BL-címvédő Bayern Münchent ezúttal elkerülte legendás szerencséjük, hiszen meglehetősen nehéz csoportba kerültek. A bajorok a H-csoportban küzdhetnek a továbbjutásért két kelet-európai alakulattal a Szpartak Moszkvával, a Sparta Prahával, valamint a holland Feyenoorddal.

BL-címvédő Bayern München

Minden sorsolás után a szakértők és szurkolók kedvelt elfoglaltsága, hogy megnevezzék a legerősebb csoportot. A "halálcsoport" titulusra ezúttal jó eséllyel az A-csoport pályázhat, ahol a kontinentális örökranglista élén álló Real Madrid, az olasz bajnok AS Romával, valamint az orosz Lokomotív Moszkvával és a belga Anderlechttel mérkőzik.

Hasonló erősségű a B-csoport, melyben a tavalyi szezonban UEFA-kupát nyert angol Liverpool az ismét megerősödött Dortmund, a mindig életveszélyes ukrán Dinamo Kijevvel és a portugál Boavistával találkozik.

A csoprtbeosztás

A-csoport: Real Madrid (spanyol), AS Roma (olasz), Lokomotiv Moszkva (orosz), RSC Anderlecht (belga)
B-csoport: FC Liverpool (angol), Borussia Dortmund (német), Dinamo Kijev (ukrán), Boavista (portugál)
C-csoport: Arsenal (angol), Real Mallorca (spanyol), FC Schalke 04 (német), Panathinaikosz (görög)
D-csoport: SSC Lazio (olasz), Galatasaray (török), PSV Eindhoven (holland), FC Nantes (francia)
E-csoport: Juventus (olasz), FC Porto (portugál), Rosenborg Trondheim (norvég), Celtic Glasgow (skót)
F-csoport: FC Barcelona (spanyol), Olympique Lyon (francia), Bayer Leverkusen (német), Fenerbahce (török)
G-csoport: Manchester United (angol), Deportivo La Coruna (spanyol), Olimpiakosz Pireusz (görög), OSC Lille (francia)
H-csoport: Bayern München (német), Szpartak Moszkva (orosz), Feyenoord (holland), Sparta Praha (cseh)

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Pihenjen Szép kártyával!

Egy kis lazítás Önnek is jár! Íme a Szép kártya elfogadóhelyek.