Ferenc, Olívia
-2 °C
4 °C

Hazai pályán alázták meg a magyar válogatottat

2002.04.17. 17:30
Megalázó vereséget szenvedett Debrecenben a magyar labdarúgó válogatott Fehéroroszországtól. A beloruszok már az első félidőben eldöntötték a találkozót, amikor - a magyar vezetést követően - tíz perc alatt három gólt szereztek. A félidő zárásaként pedig olyan góllal tették érdektelenné a második negyvenöt percet, mely után Úttörőcsapatokban is személyi változások történnek. A teljesen érdektelen második félidőben magyar sikernek is örülhettünk: ezt sikerült egy jóindulatú büntetővel döntetlenre hozni.
A hasonló - remélhetőleg jobb játékkal kivívott - folytatás reményében 5000 néző gyűlt össze Debrecenben, hogy láthassa legjobbjainkat. A magyar csapatba végül bekerült a hét elején még sérüléssel bajlódó Gera, így Gellei Imre szövetségi kapitány, az általa jelenleg legjobbnak vélt tizenegyet küldhette a pályára.

Az első negyedóra végén magyar előny

A vendégek kezdhették a játékot, és az első percekben nem sok izgalom történt. Ez azonban nem maradt sokáig így, hiszen a 13. perc végén a jobb oldalon felfutó Bodnár pontosan adott középre, és a rövid sarok felé mozgó Kenesei a rosszul kimozduló kapust megelőzve öt méterről a hálóba bólintott.

A mieink öröme azonban nem tartott sokáig, hiszen kevesebb, mint tíz perc elteltével - Kuttor lyukat rúgott - Gleb révén egyenlítettek a vendégek. Két perccel később csak Király bravúrja mentette meg csapatunkat, hogy ne kerüljenek a vendégek előnybe.

Tíz perc alatt kétgólos előnybe kerültek a vendégek

Pár perccel később pedig már a Hertha kapusa is tehetetlen volt. Hatckevics - miután lefutotta Mátyust - középre adott, ahol érkezett az első válogatottságát számláló Kutuzov, aki 6 méterről helyezett a jobb alsó sarokba.

Négy perc elteltével pedig már kétgólos volt a vendégek előnye. Ismét Kutuzov volt eredményes, aki kilépett a lesre spekuláló magyar védők közül, és nem hibázta el a ziccert.

A 36. percben szinte az előző gólhoz hasonló szituációban léphetett ki ismét Kutuzov, ám ezúttal Lisztes szerelni tudta. Hiába cserélt már a félidő lefújása előtt Gellei Imre szövetségi kapitány, a játékrész utolsó percében - sorozatos magyar hibák után - növelték előnyüket a fehéroroszok.

Kuuzov és Romascsenkó mattolta a teljes magyar védelmet, így Haskevicsnek nem volt nehéz dolga, megszerezte csapata negyedik találatát. A magyar együttes az első negyedóra kivételével teljesen szétesett társulat benyomását keltette

Hiába van a két csapat között a FIFA világranglistán húsz helyezés - a mieink javára - a játék képe alapján ebből semmi nem látszott. Lisztesék hiába próbálkoztak, komoly helyzetig nem sikerült eljutniuk.

Elképzelés nélküli magyar csapat

A második játékrész első fele körülbelül olyan izgalmakat hozott, mint annak idején a tévétorna. . . Magyar erőlködés, magabiztos belorusz játék. A mieinken az elképzelésnek a leghalványabb szikrája sem látszott, és ezt az unalmas játszadozást a 75. percben megunták a vendégek.

Belkevics elfutása, majd pontos beadása után Kacsuro négy méterről helyezett a hálóba. A gól érdekessége, hogy az ötösön álló Kuttor, ahelyett, hogy kivágta volna a labdát, visszahúzta a lábát.

A vége előtt öt perccel a román játékvezető - ápolva a magyar-román barátságot megunta a mieink szenvedését és Tóth Norbert esése után tizenegyest ítélt a javunkra. Ezt az idén még tétmeccsen csak a válogatottban szerepelt Fehér Miklós értékesítette.

A kiharcolt büntető annyira felizgatta Tóthot, hogy egy percen belül kétszer is kiállíthatta volna őt törlesztésért a játékvezető.

Véget ért hát egy olyan meccs, ami a lehető legrosszabb időket időzte. Hiába mondta Gellei, hogy az ő csapatában nem fordulhat elő, hogy körömszakadtáig ne hajtsanak a játékosok: most megvalósult. Itt tartunk, papíron "csórók" iskoláznak bennünket hazai pályán, és mi - jobb híján - szemlesütve nézzük.

Bár tegyük hozzá, mit lehet várni akkor, amikor a két kiesőjelölt csapat középhátvédje próbál megóvni minket a góltól. A magyar futball évről-évre igazolja, hogy mindig van lentebb. De hogy ennél is?!

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Értékeljen, nyerjen!

Van kedvenc légitársasága? Írja meg véleményét itt!