Judit
3 °C
6 °C

BL-döntő: a Real kilencedik, a Leverkusen első sikerét várja

2002.05.15. 11:10
Szerdán este befejeződnek a Bajnokok Ligája küzdelmei. A legrangosabb európai labdarúgó kupa fináléjába Real Madrid és a Bayern Leverkusen jutott. Mind a nyolcszoros győztes spanyolok mind pedig és az első sikerükre áhítozó németek számára a serleg elnyerésén kívül is hatalmas tét, mivel már korábban lemaradtak a hazai bajnoki aranyról és nemzeti kupában is elbukták a döntőt. Igy a glasgow-i mérkőzés az utolsó lehetőségük, hogy győzelemmel búcsúzzanak az idei szezontól.
Utolsó felvonásához érkezik szerdán este a labdarúgó Bajnokok Ligája. A sorozat fináléjába a nyolcszoros győztes Real Madrid és az eddig még bajnoki címet sem nyert német Bayer Leverkusen került. A találkozóra Skóciában, pontosabban, Glasgow-ban kerül sor magyar idő szerint 20.45 órakor, a játékvezető a svájci Urs Maier lesz.

Madridban csak a győzelem az elfogadható

Madridban egyértelmű az elvárás: mindenképpen meg kell nyerniük a BL-serleget a Királyi gárdának. Nem csak az előzetes esélyek alapján, hanem presztízs okokból is: az egyesület idén ünnepli fennállásának századik évfordulóját, és a szurkolók aligha tudnák megbocsátani, ha a centenáriumot bajnoki vagy kupagyőzelem nélkül zárnák kedvenceik.

Pedig ez könnyen elképzelhető, hiszen a bajnokság már befejeződött: a aranyérem a Valenciának jutott. A kupában sem játak szerencsével a fehérmezesek, mivel a döntőt a Deportivo ellen veszítették el.

Mindeni a fedélzeteten

A vezetőedző, Del Bosque- a leverkuseni kollégájával szemben, aki nélkülözni kényszerül a sérült Nowotny mellett az eltiltott Zé Robertót is- a lehető legjobb kezdőcsapatát küldheti pályára. A kapuban a vb-keretből kimaradó Cézar áll, a védelemben nem lesz meglepetés, míg a középpályán Figo, Zidane, Helguera, Makelele négyes szál szembe a németekkel. A támadósort természetesen a két életveszélyes csatár, Raul és Morientes alkotja.

Várható összeállítások

Glasgow, Hampden Park, 20.45 óra, v: Urs Maier (tv: m1, Sport1)
Bayer Leverkusen: Butt- Sebescen, Zivkovic, Lúcio, Placente,- Schneider- Ramelow- Ballack, Bastürk, Neuville,- Brdaric
Vezetőedző: Klaus Toppmöller
Real Madrid: César: Michel Salgado, Hierro, Pavón, Roberto Carlos, Makelele, Helguera, Zidane, Figo- Raul, Morientes
Vezetőedző: Vicente Del Bosque

Felemás érzésekkel készülődnek a nagy napra Leverkusenben. Míg a piros-fekete alakulat remekelt a bajnok Ligájában menetelt addig a német bajnokságban és kupában sem tudta begyűjteni a végső győztesnek járó serleget. A Bundesligában a hajrában buktak el- emlékezetes mérkőzésen szenvedtek vereséget Nürnberben 1-0-ra-, míg az elmúlt héten a kupadöntőben is jártak pórul: a Schalke 4-2-re múlta felül Topmöller gárdáját.

Oroszlánként küzdenek>

A Leverkusentől a szezon végén a Bayern Münchenhez távozó Michael Ballack szerint is órisi lehetőség kapujához érkzett a német gárda: "A szerdai az utolsó lehetőség, hogy nyerjünk valamit - fogalmazott. - Ígérem, mindent megteszünk a sikerért, "csípni" és "harapni" fogunk a pályán."

Reiner Calmund klubmenedzser hasonlóan harcias hangulatban várja az összecsapást. "Elvárom a játékosoktól, hogy minden erejüket összeszedve küzdjenek Világszerte egymilliárd néző látja majd a BL-döntőt, amelynek ugyan nem mi vagyunk az esélyesei, de az utolsó pillanatig küzdenünk kell"- mondta Calmund.

Óriási az érdeklődés

Maga a helyszín, a glasgowi Hampden Park harmadszor ad otthont a legrangosabb európai kupasorozat döntőjének. Először 1960. május 18-án a Real Madrid 7-3-ra nyert az Eintracht Frankfurt ellen, míg 1976. május 12-én a Bayern München 1-0-ra győzte le a St. Étienne-t. Harmincnyolc évvel ezelőtt két, máig is élő csúcs született: 134 ezer néző előtt a Real Madrid cspatában szereplő Puskás Ferenc négy gólt szerzett.

A érdeklődés most is óriási, természetesen telt ház, több mint ötvenezer néző várja majd a csapatokat. A két csapat szurkolótábora egyenlő mértékben 14100-14100 jegyet kapott a találkozóra. A szervezők kiemelt figyelmet fordítanak a biztonságra: 1500 rendező igyekszik megakadályozni a legkisebb rendbontást is.

Egy kis statisztika
Az eddig lejátszott BEK-, majd BL-finálékban az olasz, az angol és a spanyol együttesek szerepeltek a legjobban, 9-9 győzelemmel. Az olaszok közül az AC Milan 5, az Internazionale és a Juventus 2-2 alkalommal bizonyult a legjobbnak. Anglia képviseletében az FC Liverpool 4, a Nottingham Forest és a Manchester United 2-2, míg az Aston Villa egy győzelmet szerzett. Spanyolországból a csúcstartó Real Madrid 8, az FC Barcelona 1 sikerrel büszkélkedhet. Német klub eddig hatszor nyert: a Bayern München négyszer (1974, 1975, 1976, 2001), a Hamburger SV és a Borussia Dortmund 1-1 esetben bizonyult a legjobbnak. Spanyol siker tavalyelőtt (Real Madrid), német 12 hónappal ezelőtt (Bayern München) született utoljára. Magyar együttes soha nem jutott BEK-döntőbe. A Vasas (az elődöntőben: Real Madrid-Vasas 4-0, 0-2) az 1957-58-as, a Győri ETO (az elődöntőben: Benfica-Győr 4-0, 1-0) az 1964-65-ös, míg az Újpesti Dózsa (az elődöntőben: Bayern München-Újpest 1-1, 3-0) az 1973-74-es kiírásban került a legjobb négy közé.