Miklós
-7 °C
2 °C

Győzni jöttek a spanyolok

2002.08.20. 16:21
Kapcsolódó cikkek (1)
A már hétfőn Budapestre érkezett spanyol válogatott kedd délután találkozott a sajtó képviselőivel. A bemutatkozó szövetségi kapitány Inaki Saez elmondta: nem vár kiemelkedő teljesítményt a játékosaitól. A szerdán fél kilenckor kezdődő találkozón köszöntik a 75 éves Puskás Ferencet, ebből az alkalomból egykori csatártársa, Alfredo di Stefano is megjelenik az összecsapáson.
Inaki Saez, a világbajnokságon negyeddöntős spanyol labdarúgó-válogatott új szövetségi kapitánya elsősorban arra szeretné felhasználni bemutatkozó mérkőzését, hogy jobban megismerje játékosait és így zökkenőmentes készíthesse fel együttesét az ősszel kezdődő Európa-bajnoki selejtezőkre.

Kísérletezés, de nem felforgatás

Az eredmény csak másodlagos, ennek ellenére természetesen győzni jöttünk - mondta keddi sajtótájékoztatóján a szakember, aki a világbajnokság után, Jose Antonio Camachotól vette át a spanyol válogatott irányítást. - A mostani összecsapás egy hosszú út első állomása, ezért nem várok kiemelkedő teljesítményt a játékosoktól.

A tréner megjegyezte: a szövetség azt kérte tőle, hogy fokozatosan adjon lehetőséget az utánpótlás-válogatott tagjainak, s ő ennek jegyében öt újoncot válogatott be keretébe. - Ez azonban nem jelenti azt, hogy teljesen felforgatom a csapatot, egyelőre a kísérletezés fázisában vagyunk - tette hozzá.

Saez játszott Puskás ellen a Bilbao színeiben

Saez kérdésre válaszolva elmondta: továbbra is Raúl viseli majd a csapatkapitányi karszalagot, hiszen a Real Madrid mindig tökéletességre törekvő csatára profi mentalitásával tökéletesen megfelel a csapatkpítánnyal szembeni elvárásainak.

Tiszteljük Puskás eredményeit, s nagy öröm számunkra, hogy részesei lehetünk az ünneplésének - mondta a spanyol szövetségi kapitány, aki elárulta: az Athletic Bilbao futballistájaként játszott is az Aranycsapat legendás csatára ellen.

A magyar csapat eközben videózott Tatán, és köszöntették Sebők Vilmost, aki a moldávok ellen ötvenedszer volt válogatott.

Magyarország - Spanyolország
Szerda, 20.30; Puskás-stadion
Magyarország:Király - Urbán, Dragóner, Gyepes - Bodnár, Sebők, Miriuta, Lisztes, Lőw - Gera, Tököli
Spanyolország:Iker Casillas - Puyol, Calvo, Marchena, Bravo - Xavi, Orbaiz - Mendieta, Raúl, Vicente - Morientes

Paphos képekben

Ciprusi fotók, fantasztikus élmények. Nézd meg most!

Ha már erre járok beugrom

..tényleg ez történt, Palau és Mikronézia szigeteit járva úgy döntöttem, hogy Saipanra is átugrom.