Barbara, Borbála
-5 °C
3 °C

Folytatódnak a Bajnokok Ligája küzdelmei

2003.02.18. 10:07
Több mint két hónapos szünet után kedden és szerdán a 2. csoportkör harmadik fordulójának mérkőzéseivel folytatódik a labdarúgó Bajnokok Ligája. Kedden a Barcelona-Inter, míg szerdán a Manchester-Juventus összecsaspás igérkezik a nap csúcsmeccsének.
A-csoport:

A barcelonai összecsapás már akkor is óriási érdeklődést vonzana, ha "csak" a 3 pont sorsa lenne a tét, a Nou Campban azonban jóval több kérdésre kapnak választ az érdeklődők a lefújás után, s szinte valamennyi a hazaiakkal kapcsolatos.

Az elmúlt hónapok kudarcsorozata Louis van Gaal vezetőedző és Joan Gaspart elnök "fejébe került" a katalán fővárosban, az új tréner, Radomir Antic nemzetközi mérkőzésen ezúttal mutatkozik be a kispadon. A tapasztalt szakember azonnal fényes sikert arathat, ha ugyanis Kluiverték feltámadnak, s megszerzik a győzelmet, akkor beállítják az Ajax Amsterdam európai kupatalálkozókra vonatkozó abszolút rekordját. A hollandok az 1986-87-es és az 1987-88-as szezonban sorozatban 11 összecsapáson diadalmaskodtak a KEK-ben.

Az Internazionale viszont mindenképpen tovább akarja rontani a vendéglátók amúgy sem jó kedvét, s higgadt játékkal el is vihet legalább egy pontot.

A másik mérkőzésen az életben maradás a tét: nagy kérdés, hogy a tavaly döntős, a Bundesligában jelenleg azonban kiesés ellen küzdő Bayer Leverkusen mire lesz képes a Premier League egyik élcsapata, a Newcastle United ellen. A hazaiak vezetőedzőjét, Klaus Toppmöllert vasárnap menesztette a klubvezetés, ideiglenesen Thomas Hörster vette át az irányítást, így kedden is ő ülhet majd a kispadon.

B-csoport:

Az önbizalomhiánnyal egyébként sem vádolható Arsenal hatalmas lelki előnnyel várhatja a londoni párharcot, miután szombaton idegenben nyert 2-0-ra a Manchester United elleni F.A. Kupa-nyolcaddöntőben, s borítékolható, hogy hasonló folytatásra tör az Ajax Amsterdammal szemben is. Erre minden esélye megvan az angol együttesnek, hiszen jóval tapasztaltabb, s nagyobb tudású a fiatal holland gárdánál. Bármelyik csapat nyeri meg a rangadót, nagy lépést tesz a negyeddöntő felé.

Rómában is nagy csata várható, bár a házigazdák nem éppen kirobbanó formában várják a találkozót. Amennyiben Fabio Capello gárdája második hazai meccsét is elveszíti, akkor erre az évre már lemondhat az európai sikerről. Ugyanez vonatkozik a két döntetlennel álló Valenciára is: számukra szintén csak a győzelem jelenthet igazi örömöt.

A keddi program:
A-csoport:
FC Barcelona (spanyol)-Internazionale (olasz)
Bayer Leverkusen (német)-Newcastle United (angol)

A csoport állása:
1. Internazionale 6 pont (7-3),
2. FC Barcelona 6 (5-2),
3. Bayer Leverkusen 0 (3-5),
4. Newcastle United 0 (2-7)

B-csoport:
Arsenal (angol)-Ajax Amsterdam (holland)
AS Roma (olasz)-FC Valencia (spanyol)

A csoport állása:
1. Arsenal 4 pont (3-1),
2. Ajax Amsterdam 4 (3-2),
3. Valencia 2,
4. AS Roma 0

C-csoport:

A második csoportkör tavalyi két fordulójában a Real Madrid szenvedése a legnagyobb meglepetés, így várható, hogy Raúlék mindent elkövetnek a sikerért a dortmundiak ellen. A címvédő spanyol együttes az elmúlt hetekben kezdi visszanyerni formáját - bár vasárnap kikapott az Osasuna otthonában -, így egyértelmű esélyesként várja a németeket. A Realnak mindenképpen győznie kell, mert vereség vagy döntetlen esetén nagy előnybe kerül vele szemben a Borussia.

Az eddig százszázalékos AC Milanra viszonylag könnyű feladat vár szerdán, csak a túlzott önbizalom jelenthet veszélyt. Rivaldoék Moszkvában igyekeznek feledtetni a Lazio elleni hazai pontvesztést.

D-csoport:

Az angliai összecsapás résztvevői jól ismerik egymást, 1996 és 1999 között hatszor találkoztak a BL-ben, az olaszok háromszor, az angolok kétszer nyertek, egyszer döntetlennel zárult az összecsapásuk. Legutóbb a négy évvel ezelőtti elődöntő az M.U. sikerét hozta, s szombatig úgy tűnt: most is esélyesebb. Kérdés azonban, hogy az Arsenallal szembeni kupakudarc milyen hatással lesz Sir Alex Ferguson csapatára?

A torinóiak hosszú ideje eredményes és jó játékkal örvendeztetik meg szurkolóikat, s most is "csak" az a gondja Marcello Lippi vezetőedzőnek, hogy miként tudja pótolni a sérült Alessandro Del Pierót. Ha ez sikerül, akkor még a győzelem sem lehetetlen az Old Traffordon.

A Deportivo La Corunának mindenképpen nyernie kell az idei meglepetéscsapat, a Basel ellen Svájcban, különben elszállhatnak továbbjutásról szőtt álmaik.

A szerdai program:
C-csoport:
Real Madrid (spanyol)-Borussia Dortmund (német)
AC Milan (olasz)-Lokomotiv Moszkva (orosz)

A csoport állása:
1. AC Milan 6 pont,
2. Dortmund 3,
3. Lokomotiv Moszkva 1 (3-4),
4. Real Madrid 1 (2-3)

D-csoport:
Manchester United (angol)-Juventus (olasz)
FC Basel (svájci)-Deportivo La Coruna (spanyol)

A csoport állása:
1. Manchester United 6 pont,
2. Juventus 4,
3. Deportivo La Coruna 1,
4. FC Basel 0