Mária
-6 °C
-2 °C

Romario száz napra egy arab klubba igazol

2003.02.22. 18:38
A brazilok világsztár futballistája, Romario valószínűleg Szaúd-Arábiában folytatja pályafutását - 100 napra 1.5 millió dollárért -, miután hazai klubja visszavonná különleges előjogait.
A 37 éves csatár az idén csak háromszor szerepelt a riói Fluminense színeiben, melynek elnöke bejelentette: a jövőben nem jár neki személyes fizikoterapeuta, nem utazhat egyénileg az idegenbeli mérkőzésekre, és nem kap felmentést, a bajnokikat követő edzésnapon.

Az 1994-ben világbajnoki címet szerzett Baixinho (Kicsi) becenévre hallgató csatár eddig is csak elvétve jelent meg a csapat tréningjein, többnyire csak a meccsnapokon találkoztak vele csapattársai.

Egy meg nem nevezett arab egyesület azonban így is 100 napra 1.5 millió dollárt(!) ajánlott fel neki, s úgy tűnik Romario - korábbi fogadkozásaival ellentétben - hétfőn elhagyja szülővárosát. Hivatalosan senki sem erősítette meg, de a brazil sajtó szerint az el-Ittihadról lehet szó, amely a napokban megszerezte az argentin Ariel Ortegát is.

Romariót hazájában sok bírálat érte az utóbbi időben amiatt is, hogy gyakran tűnt fel éjszakai mulatóhelyeken. A 100 nap után minden bizonnyal visszatér a Fluminenséhez, hiszen év végéig ide köti szerződése.