Melinda, Vivien
2 °C
8 °C

Továbbra is nyeretlen Parreirával a brazil válogatott

2003.05.01. 15:19
Az 1994-es Egyesült Államokban rendezett világbajnokságon a végső sikerig jutó kapitány, január óta két kínos döntetlent - Kína és Mexikó - valamint egy poprtugáloktól elszenvedett vereséget tud felmutatni.
A világbajnoki címvédő brazil labdarúgó-válogatott csak gólnélküli döntetlenre volt képes a Mexikóban lejátszott barátságos mérkőzésen. Carlos Alberto Parreira szövetségi kapitány januárban vette át újra a csapat irányítását, s azóta az együttes még egyszer sem tudott győzni. A brazil kapitány azonban nem aggódik csapata állandósuló gyenge teljesítménye miatt.

Parreira január 8-án vette át a világbajnok együttes irányítását a tavalyi vb után lemondott Luis Felipe Scolaritól, de eddigi három mérkőzésén két gólnélküli döntetlen - Kínában és szerdán Mexikóban - született, az elődje által vezetett Portugáliától pedig kikaptak.

- Az első félidőben fásultan játszottunk, ezután sikerült felpörögni, de ez is kevésnek bizonyult a győzelemhez - értékelt a dél-amerikaiak trénere, miután Guadalajarában sem tudta megszerezni első győzelmét.

A válogatottat 1994-ben világbajnoki címre vezető szakember szerint az a pillanatnyi formahanyatlás oka, hogy az európai légiósok fáradtak a rendkívül nehéz idény után. A találkozó érdekessége, hogy a vendégek az első 45 perc során egyszer sem lőttek kapura.

Eredmény:
Mexikó-Brazília 0-0
A világbajnok csapat a Dida - Belletti, Anderson Polga (Luisao, 46.), Edmilson, Junior (Athirson, 63.) - Gilberto Silva (Emerson, 63.), Kleberson, Ze Roberto (Diego, 83.), Ronaldinho - Amoroso (Juninho Pernambucano, 63.), Ronaldo összeállításban játszott.

Paphos képekben

Ciprusi fotók, fantasztikus élmények. Nézd meg most!

Visszatérés a paradicsomba

Egy újabb kaland előszobájába léptünk, mikor kis kocsink megindult Christchurch felé.