Ferenc, Olívia
-4 °C
4 °C

Ronaldinho a Barcelonát választja

2003.07.19. 19:04
A brazil klasszis szombat délután a katalán fővárosba érkezett, hogy aláírja öt évre szóló szerződését. A PSG Ronaldinhóért cserébe 25-30 millió eurót kap a Barcától.
Úgy tűnik, a legutóbbi fordulat már az utolsó lesz a majd' két hónapja tartó Ronaldinho-szappanoperában. A brazil klasszis leigazolásáért június eleje óta harcol a Manchester United és a Barcelona, és egészen szerdáig az angol klub volt az esélyesebb a játékos aláírásáért folyó versenyben. Akkor azonban hirtelen fordult a kocka, Ronaldinho, aki már az összes sajtóorgánum, jelenlegi klubja, a PSG, de még a Barcelona elnöke szerint is csak egy aláírásnyira volt az MU-tól, meggondolta magát, és a Barcához pártolt.

Gyorsan megállapodtak a menedzserek

Szombaton reggel már a Barcelona alelnökével, Sandro Rosell-lel tárgyalt a klasszis bátyja és egyben menedzsere, Roberto Assis, aki a legfontosabb kérdésekben hamar meg is egyezett a katalánok második emberével. Az alkudozás a menedzser és Rosell újságírók előtti kézfogásával és egy öleléssel(!) végződött, amiből nyilvánvalóvá vált, hogy megállapodtak a felek.

Ez különösen fontos momemtum volt, hiszen a spanyol sajtó szerint Manchesterben sokallták a menedzser fizetési követeléseit, ezért esett kútba az üzlet.

Ronaldinho Barcelonába szerződésére persze sokkal erősebb bizonyíték, hogy a 23 éves játékos szombaton délután fél hatkor már Barcelonában volt, és a repülőtéren integetett a fotóriportereknek. Ronaldinho az este folyamán alá is írja az öt évre szóló szerződését, és az FC Barcelona futballistája lesz.

Vasárnap orvosi, hétfőn bemutatás

A kontraktus pénzügyi részleteiről egyelőre nem tudni pontosan mindent, annyi azonban már kiderült, hogy Ronaldinho alapfizetése 3 millió euró lesz, és ehhez jönnek még a prémiumok. A játékosért a Barcelona 25 és 30 millió euró közötti összeget utal át a Paris Saint Germainnek, és elképzelhető, bár nem valószínű, hogy átengedi az argentin Riquelmét is.

A világklasszis futballista vasárnap túlesik az orvosi vizsgálaton, majd hétfőn hivatalosan is bemutatják a Nou Camp-ban.