Vilma
-7 °C
4 °C

Varteks-Debrecen 1-3

2003.09.24. 19:56
A Debrecen végig jobban és kiegyensúlyozottabban játszott a Varteksnél, és nyugodtan várhatja a három hét múlva sorra kerülő visszavágót. A Loki góljait Sándor, Kiss és Dombi szerezte.
Két évvel ezelőtt a Debrecen az UEFA-Kupa első fordulójában a francia Bordeaux-val találkozott, most sokkal könnyebb ellenféllel hozta össze a sors, a horvát Varteks-szel. Ennek megfelelően nagyobb reményekkel léptek pályára a mieink, és az első percekben uralták is a meccset.

Sándor másodszorra belőtte

Bajzát lövése a nyolcadik percben kevéssel ment mellé, két perc múlva ismét ő próbálkozott, de másodszorra gyengébben célzott. Az első veszélyes hazai helyzetre a huszadik percig kellett várni, akkor Jolic kísérlete ment mellé.

A félidő fele után előnybe került a Debrecen. Nikolov szöglete Sándor Tamás lőhetett, de elsőre még mentettek a védők, másodszorra azonban már tíz méterről a kapuba csavart. Ezek után a horvátok feléledtek, sorra alakították ki lehetőségeiket, Tomicnak kétszer is bravúrral kellett védenie.

Kiss sem hibázott másodszorra

Nem sikerült kihúzni a félidőt gól nélkül. Jancsevszki szöglete után Safaric Jolicon megpattanó fejese a kapuba ment.

A szünet megtörte a horvát csapat lendületét, felhozta ellenben a Lokit. Tíz perc sem telt el, amikor Bajzát kapufát lőtt, de sokat nem lehetett emiatt búslakodni, mert az 58. percben ismét előnybe került a magyar társulat. Kiss lépett Habi kiváló ütemű passzával, és ha először a kapusba is lőtt, az elé visszapattanó labdát tíz méterről az üres kapuba továbbította.

Dombi adta meg a kegyelemdöfést

A horvátok nem tudtak újítani a folytatásban, az akarat megvolt bennük, de rosszul játszottak. Egy perccel a vége előtt pedig Dombi gondoskodott arról - nem sokkal előbb kiállítottak róla egy védőt -, hogy nyugodtan várja a Debrecen a három hét múlva sorra kerülő visszavágót.

Eredmények:
Dinamo Bucuresti (román)-Sahtyor Donyeck (ukrán) 2-0 (0-0)
Matador Púchov (szlovák)-FC Barcelona (spanyol) 1-1 (0-0)
Ventspils (lett)-Rosenborg (norvég) 1-4 (0-3)
Gaziantepspor (török) - Hapoel Tel-Aviv (izraeli) 1-0 (0-0)
Malatyaspor (török)-Basel (svájci) 0-2 (0-1)
1. FC Kaiserslautern (német)-Teplice (cseh) 1-2 (0-1)
Zimbru Chisinau (moldovai)-Arisz Szaloniki (görög) 1-1 (0-1)
Leiria (portugál)-Molde (norvég) 1-0 (0-0)
Utrecht (holland)-Zilina (szlovák) 2-0 (1-0)
Cementarnica 55 Szkopje (macedón)-RC Lens (francia) 0-1 (0-0)
Wünstenrot Salzburg (osztrák)-Udinese (olasz) 0-1 (0-1)
Valerenga (norvég)-Grazer AK (osztrák) 0-0
Szpartak Moszkva (orosz)-Esbjerg (dán) 2-0 (2-0)
Metalurg Donyeck (ukrán)-AC Parma (olasz) 1-1 (1-0)
Myllykosken Pallo-47 (finn)-Sochaux (francia) 0-1 (0-1)
Bröndby (dán)-Viktoria Zizkov (cseh) 1-0 (0-0)
Hertha BSC (német)-Groclin Grodzisk Wielkopolski (lengyel) 0-0
Genclerbirligi (török)-Blackburn Rovers (angol) 3-1 (2-0)
Maccabi Haifa (izraeli)-Publikum Celje (szlovén) 2-1 (1-0)
CSZKA Szófia (bolgár)-Torpedo Moszkva (orosz) 1-1 (1-0)
Panioniosz (görög)-Nordsjaelland (dán) 2-1 (2-0)
Sartid Smederevo (szerb-montenegrói)-Slavia Praha (cseh) 1-2 (0-2)
Hapoel Ramat-Gan (izraeli)-Levszki Szófia (bolgár) 0-1 (0-0)
Grasshoppers (svájci)-Hajduk Split (horvát) 1-1 (1-0)
La Louviere (belga)-Benfica (portugál) 1-1 (1-0)
Dundee (skót)-Perugia (olasz) 1-2 (0-0)
Odense BK (dán)-Crvena zvezda (szerb-montenegrói) 2-2 (1-1)
Olimpija Ljubljana (szlovén)-FC Liverpool (angol) 1-1 (0-0)
AIK Solna (svéd)-Valencia CF (spanyol) 0-1 (0-0)
APOEL (ciprusi)-Real Mallorca (spanyol) 1-2 (0-1)
PAOK (görög)-Lyn (norvég) 0-1 (0-1)
Austria Memphis (osztrák)-Borussia Dortmund (német) 1-2 (1-1)
AJ Auxerre (francia)-Neuchatel Xamax (svájci) 1-0 (1-0)
Newcastle United (angol)-NAC Breda (holland) 5-0 (2-0)
Heart of Midlothian (skót)-Zeljeznicar (bosnyák) 2-0 (1-0)
AS Roma (olasz)-Vardar Skopje (macedón) 4-0 (2-0)
Southampton (angol)-Steaua Bucuresti (román) 1-1 (0-1)
Manchester City (angol)-Lokeren (belga) 3-2 (1-2)
Villarreal (spanyol)-Trabzonspor (török) 0-0
Sporting Lisboa (portugál)-Malmö FF (svéd) 2-0 (1-0)