Judit
3 °C
6 °C

A Debrecen közel a továbbjutáshoz

2003.11.06. 22:38
Kapcsolódó cikkek (1)
A még egyetlen versenyben lévő magyar kupacsapat a Debrecen, az UEFA-kupában bátor játékkal 1-1-es döntetlent harcolt ki a görög PAOK Szaloniki vendégeként, így bizakodva várhatja a három hét múlva sorra kerülő visszavágót.
"Csak abban az esetben lehet esélyünk, ha kilencven percen keresztül tudunk koncentrálni"- mondta a találkozó előtt Szentes Lázár, a debreceniek edzője. Nos, csapata a mérkőzés elején igen bátran játszott, már saját térfelén letámadta a görög együttest. Az ígért hazai rohamok is elmaradtak, így főleg a középpályán folyt a játék, mindössze egy érvénytelen gólra futotta a PAOK erejéből.

Gyors válasz a hazai vezetésre

Az első negyedóra után nem sokkal aztán teljesen váratlanul előnybe kerültek a hazaiak. Hagan iramodott meg a jobb oldalon, pontos beadását a második hullámban érkező Karadimosz senkitől sem zavartatva fejelte tizenkét méterről a magyar kapuba. A gól után az addig szunyókáló görög szurkolók is felébredtek, és voltak percek, amikor túl tudták kiabálni, a végig remek hangulatot teremtő háromszáz debreceni szurkolót.

Mielőtt azonban nagyon belemelegedtek volna, egyenlített a Debrecen. Dombi kapott zseniális labdát Sándor Tamástól, azonban meg sem próbált kapura törni, inkább megvárta amíg elécsúszik egy védő, és átesett a lábán. Az egyébként jogos tizenegyest Éger a jobb kapufára lőtte, szerencsére a kipattanó labda Kissről Bajzát elé pattant, aki félmagasan a kapu bal oldalába lőtt.

Enyhe hazai fölény

A félidő hátralévő részében a görögök enyhe mezőnyfölénybe kertültek, azonban úgy tűnt, inkább egy tizenegyest akarnak kiharcolni, mint a kapuba találni. A második negyvenöt percben is a hazaiaknál volt többet a labda, de próbálkozásaikat nem kísérte szerencse.

A 60. perc környékén kissé beszorult a magyar csapat, többször is csak szerencsével sikerült megóvni Tomic kapuját a góltól. A 62. percben Nikolov, a lefújás előtt nem sokkal pedig Habi mentett önfeláldozóan. A heves görög rohamok között a Lokinak is volt több lehetősége kontrákra, ezek azonban kimaradtak.

Ezúttal "velünk volt" a játékvezető

Az utolsó percekben kissé felforrósodott a hangulat, hiszen a hazaiak kétszer is a magyar együttes kapujába találtak, a játékvezető azonban les címén mindkét esetben érvénytelenítette a találatot. Az igazsághoz tartozik, hogy míg az első esetben jogosan, az utolsó utáni pillanatban tévesen ítélt a horvát bíró, aki így összesen három gólt nem adott meg a PAOK-nak.

Ezzel az eredménnyel a Debrecen bizakodva várhatja a három hét múlva sorra kerülő visszavágót, ott akár egy gólnélküli döntetlen is elég lehet a továbbjutáshoz. Ami annyit jelentene, hogy a Videoton 1985-ös sikere után ismét "megélné" egy magyar csapat a tavaszt.

UEFA-kupa: PAOK Szaloniki--Debrecen 1-1 (1-1)
PAOK Szaloniki: Atmacidisz - Feutchine, Vokolosz, Udeze - Hagan, Hasziotisz (Voszkaridisz 71.), Kucisz, Vangelisz (Kucopulosz 56.), , Karadimosz (Szpaszics 65.), - Szalpingidisz, Jiaszumisz

Debrecen: Tomic - Nikolov, Éger, Szekeres T. (Flavio Pim 60.), Selymes - Dombi (Sumudica 87.), Kiss Z., Habi, Böőr - Sándor T., Bajzát (Halmosi 66.),

Gólszerzők: Karadimosz (17.) ill. Bajzát (24.)
Sárga lap: Vokolosz (25.), Hasziotisz (49.), Hagan (68.) ill. Tomic (52.), Szatmári (54.), Flavio Pim (64.), Sándor T. (73.)