Mária
-7 °C
3 °C

Szentes: Erre játszottunk

2003.11.27. 19:13
"Az első meccsen dőlt el a továbbjutás" - mondta a meccs utáni értékelésében a Debrecen vezetőedzője, Szentes Lázár.
A várakozások ellenére a görög PAOK Szaloniki nem szorította be az igen taktikusan játszó Debrecent. A vendégek teljesítményéről igen sokat elárul, hogy mindössze egyszer lőttek kapura. Árnyalatnyi mezőnyfölényük így keveset ért.

A Loki szakvezetője, Szentes Lázár a meccs utáni értékelésben elmondta, hogy pontosan ilyen meccsre számított. "Nem játszottunk 0-0-ra, de az alaptaktikánk tényleg az volt, hogy ne kapjunk gólt. Nem kaptunk, így továbbléptünk" - magyarázta.

"Egyértelmű, hogy az első meccsen dőlt el a továbbjutás" - jelentette ki. Hozzátette: nem lepte meg, hogy a görögök a vártnál passzívabbak voltak, mert nem számított arra, hogy nekik rontanak. "Akkor lett helyzetünk, amikor kinyílt a riválisunk, kár, hogy nem lőttük be" - értékelt.

"Nem foglalkoztunk a statisztikával, hogy tizennyolc éve nem érte meg magyar csapat a tavaszt, de nagyon boldog vagyok, hogy nekünk sikerült ez a bravúr" - összegzett.