Egycsillagos Barcelona
Frank Rijkaard, az FC Barcelona vezetőedzője szerint csak két - konkrétan meg nem nevezett - játékosa nyújtott elfogadható teljesítményt szerdán Málagában, bár a Mundo Deportivo című barcelonai lap az összes Barca-futaballistának egy csillagos, vagyis a lehető leggyengébb osztályzatot adta.
"Borzalmas esténk volt, a hazaiak szuperjátékkal leptek meg bennünket. Megérdemelten győztek le bennünket, ráadásul mi nagyon lassan futballoztunk. Csak ketten próbálták menteni a becsületüket" - értékelt a holland tréner.
Szombaton a Real következik
Rijkaard számára óriási feladatot jelent, hogy felrázza a csalódott csapatot, mert szombaton (kezdés: 21:30 ó) következik a Real Madrid elleni hazai szuperrangadó. A szurkolók pedig nem viselnék el, ha a Nou Campban újabb vereség következne.
"Gyorsan le kell vonnunk a konzekvenciát, hiszen hatalmas feladat vár ránk - jegyezte meg a tréner.
Az FC Barcelona szerda esti vesztét a korábbi spanyol gólkirály, a meccsen három találatig jutott Salva Ballesta okozta, rajta kívül Diego Alonso és Canabal talált a kapuba. A katalánok 4-0 után szépítettek, Fernando Sanz öngóljával.