Ferenc, Olívia
-4 °C
4 °C

Nyert a Honvéd az UEFA-Kupa selejtezőjében

2004.07.13. 19:19
A Budapest Honvéd 1-0-ra nyert az örmény MIKA Asztarak vendégeként a labdarúgó UEFA Kupa selejtezőjének 1. fordulójában, így egyértelmű továbbjutási reményekkel várhatja a július 29-én az Üllői úton sorra kerülő visszavágót. Az örmény csapat a sportszerűségi verseny alapján jutott a második számú kupasorozatba.
A kiegyenlített első félidőben mindkét csapat előtt adódtak lehetőségek, a vendégek közül a 22. percben Dobos a keresztlécre lőtt 12 m-ről, majd nem sokkal később Budovinszky távoli szabadrúgását védte bravúrral a hazai kapus.

A szünetet követően fölénybe került a Honvéd, de nem tudott előnyhöz jutni a hajráig. 92. perc: Bojtár bal oldali beadását Csobánki 5 m-ről fejelte a kapuba, a hazai hálóőr, Kaszparov még beleért a labdába, de nem tudott menteni (0-1).

A párharc továbbjutója várhatja a selejtező második fordulóját, mely már a főtáblára kerülésért zajlik, s ebben a fázisban kapcsolódik be a másik magyar csapat, a bajnoki ezüstérmes Újpest.

Jegyzőkönyv:
UEFA Kupa, selejtező, 1. forduló, 1. mérkőzés: MIKA Asztarak (örmény)-Budapest Honvéd 0-1 (0-0)
Jereván, Pjunyik-stadion, 4000 néző, v.: Redfern (északír)
gólszerző: Csobánki (92.)
sárga lap: Mikalejan (71.), illetve Bábik (69.)
A Budapest Honvéd összeállítása: Silhavy - Bábik, Vámosi, Budovinszky, Takács - Dobos, Vadócz, Horky (Dancs 64.), Vén - Kozarek (Csobánki 80.), Drobnjak (Bojtár 89.)