Shearer okozott sérülést
A londoniak trénere, Jose Mourinho az FC Barcelona elleni szerdai BL-nyolcaddöntő miatt pihentetett néhány sztárt, sőt a második játékrész nagy részét emberhátrányban játszotta csapata. A szünetben ugyanis a portugál szakember három futballistát lecserélt, majd a negyvennyolvcadik percben Alan Shearer becsúszása után a balhátvéd Wayne Bridge súlyos sérülést szenvedett, így megfogyatkozott a Chelsea.
A fővárosiak ezután sem adták fel, mindent megtettek az egyenlítésért, de ez nem sikerült, a szerencse nem szegődött melléjük. A lefújás előtt a kapus Carlo Cudicini piros lapot kapott, így a hazaiak kettős emberelőnyben zárták az összecsapást, de már nem tudták újab góllal kihasználni. A győztes találatot a hatodik percben szerezte Kluivert.
A Tottenham és a Blackburn pótvizsgázik
A Chelsea még elhódíthat három trófeát, ha megnyeri a BL-t, a Premier League-et és jövő vasárnap az FC Liverpool elleni döntővel a Liga Kupát, a britek által külön számontartott "Nagy triplázás", vagyis a BL-, a Premier League- és az FA Kupa-diadal viszont így már nem sikerülhet.
Vasárnap a Chelsea mellett még két másik Premier League-szereplő botlott - igaz, nem búcsúzott -, a Tottenham Hotspur és a Blackburn Rovers ugyanis csak döntetlent játszott alsóbb osztályú ellenfelével szemben.
Burnley (II.)-Blackburn Rovers 0-0
Tottenham Hotspur-Nottingham Forest (II.) 1-1
Everton-Manchester United 0-2 (0-1)
Arsenal-Sheffield United (II. osztályú) 1-1 (0-0)
Bolton Wanderers-Fulham 1-0 (1-0)
Charlton Athletic-Leicester City (II.) 1-2 (1-1)
Southampton-Brentford (III.) 2-2 (2-1)
A döntetlenre végződött párharcokban megismételt mérkőzés dönt a továbbjutásról.
Az időpontok: március 1, Blackburn Rovers-Burnley (II.), Brentford (III.)-Southampton, Sheffield United (II.)-Arsenal
március 2.: Nottingham Forest (II.)-Tottenham Hotspur
A negyeddöntő sorsolását hétfőn tartják.