Mária
-6 °C
-2 °C

Michael Owen Newcastle-be igazolt

2005.08.30. 14:14
A világ egyik legsikeresebb futballklubjából az angol bajnokság kiesőhelyén álló együtteshez igazolt Michael Owen: a Real Madrid egy éves igazolt csatára a Newcastle-lal írt alá négyéves szerződést.
Véget ért a nyári átigazolási szezon egyik leghosszabb története: a mellőzötté vált Michael Owen egy év után elhagyta a Real Madridot. Az angol válogatott korábbi aranylabdás azonban nem a Manchester Unitedet, nem is korábbi egyesületét, a BL-győztes Liverpoolt, hanem a Newcastle Unitedet választotta.

A Real Madrid jó üzletet csinált Owennel


Michael Owen

Ez azt jelenti, Owen a következő szezonig csak a nemzeti csapatban lép pályára nemzetközi találkozón, a Newcastle ugyanis csak a tizenegyedik helyen végzett az előző idényben és elindulhatott ugyan az Intertotó-kupában, de a spanyol Deportivo ellen kettős vereséggel esett, nem jutott el az UEFA-kupáig.

A huszonöt éves támadóért tizenötmillió fontos klubrekordot jelentő összeget fizetett az egyesület és négy évre kötelezi el magát. A vételár azt jelenti, hogy a Real a tavaly a Liverpoolnak kifizetett nyolcmillió fontos vételár majdnem kétszeresét kapta vissza, sőt, gyakorlatilag a csatár fizetését is fedezi az összeg.

A klub a régi fényében akar tündökölni

Owennek még át kell esnie az ilyenkor szokásos vizsgálatokon, ám ezt követően már a United játékosának mondhatja magát.

"Alan Shearer leigazolása óta ez a legbüszkébb pillanat az életemben. A Newcastle szurkolói gólokat akarnak látni, és Michael egy igazi gólvadász. Nagyon értékes futballista, akire építhetünk a jövőben, és remélem hamarosan ismét régi fényében tündököl majd a klub" - nyilatkozta Freddy Shepherd tulajdonos.

Owent a szombaton és jövő szerdán esedékes válogatott mérkőzések után mutathatják be Newcastle-ben.