Natália
-3 °C
7 °C

Csak három csapat hibátlan a BL-ben

2005.10.20. 12:00
Kapcsolódó cikkek (1)
A labdarúgó Bajnokok Ligája csoportköréből eddig három forduló ment le - épp a fele - és már csak három csapat hibátlan. Az eddig lejátszott meccseken a Bayern München, az Arsenal és a Lyon még pontot sem vesztett. Ugyancsak három csapat van, amely még pontot sem szerzett (Rapid, az Olympiakosz és az Anderlecht), míg a Lille rúgott gól nélkül is már két pontnál jár.
Félidejéhez érkeztek a labdarúgó Bajnokok Ligája idei csoportküzdelmei. Viszonylag kiegyenlítettek az erőviszonyok, de vannak csoportok, melyekből így vagy úgy, kilógnak együttesek.

A Bayern menetel

Az A-csoport állása
1. Bayern München 3 3 0 0 4-1 9
2. Juventus 3 2 0 1 6-3 6
3. FC Bruges 3 1 0 2 2-3 3
4. Rapid Wien 3 0 0 3 0-5 0

Az A-csoportban egyértelműek az erőviszonyok, a Bayern a Juventus legyőzésével jelentős lépést tett a csoportgyőzelem felé, de az olaszoknak sem kell túl sokat idegeskedniük, meglepetés lenne, ha nem ők szereznék meg az ugyancsak továbbjutást jelentő második helyet. Az UEFA-kupát érő harmadik helyre a Bruges futhat be, lévén, hogy a Korsós Győrgyöt is a soraiban tudó Rapid nem csak hogy pontot nem szerzett, még gólt sem lőtt az eddigi három találkozóján.

Az Arsenal és a többiek

A B-csoport állása
1. Arsenal 3 3 0 0 6-2 9
2. Ajax 3 1 1 1 4-3 4
3. FC Thun 3 1 0 2 2-4 3
4. Sparta Praha 3 0 1 2 1-4 1

A B-jelű csoportból kiemelkedik az angol Arsenal, ami az előzetes várakozások alapján nem is számít meglepetésnek. Annál inkább az a svájci Thun szereplése, amelynek a "félidőben" reális esélye mutatkozik a továbbjutásra. Ez talán merésznek tűnik, de számukra a cseh Sparta megelőzése - ami egyenes utat jelent az UEFA-kupába - is hatalmas bravúr lenne.

Nagy a harc a második helyért

A C-csoport állása
1. Barcelona 3 2 1 0 6-1 7
2. Udinese 3 1 1 1 5-2 4
3. Panathinaikosz 3 1 1 1 2-4 4
4. Werder Bremen 3 0 1 2 2-5 1

A C-csoportból már a sorsolás pillanatában kiemelkedett a spanyol bajnok Barcelona, amely az első két körben hozta is a "kötelezőt", a Torghellével felálló Panathinaikosz ellen azonban pontokat vesztett. Ennek ellenére meglepő lenne, ha nem az első helyen jutna tovább, míg a második, még BL-t érő helyre szinte egyforma esélyekkel pályázik a másik három csapat.

Ahol még minden zavaros

A D-csoport állása
1. Manchester United 3 1 2 0 2-1 5
2. Benfica 3 1 1 1 3- 4
3. Villarreal 3 0 3 0 1-1 3
4. Lille 3 0 2 1 0-1 2

A Manchester United gyengélkedésének köszönhetően az egyik legkiegyenlítettebb a D-csoport, amelyben a három döntetlennel bíró Villareal is csak két ponttal van elmaradva az éllovas angoloktól. Ennél is érdekesebb, hogy a Lille úgy szerzett két pontot - és ezzel nincs jelentősen lemaradva - hogy még gólt sem lőtt a sorozatban.

Kiegyenlített erőviszonyok

Az E-csoport állása
1. AC Milan 3 1 2 0 5-3 5
2. Fenerbahce 3 1 1 1 7-6 4
3. PSV Eindhoven 3 1 1 1 1-3 4
4. Schalke 04 3 0 2 1 5-6 2

Hasonlóan kiegyenlített az E-csoport is, amelyben úgy tűnik, bárki bárkit megverhet, ennek ellenére a döntetlen a legnépszerűbb eredmény. Az előzetesen toronymagas esélyesnek kikiáltott Milan is botladozik, így jelenleg lehetetlen megmondani melyik két együttes végez az élen.

Majdnem papírforma

Az F-csoport állása
1. Lyon 3 3 0 0 6-1 9
2. Real Madrid 3 2 0 1 6-5 6
3. Rosenborg 3 1 0 2 4-6 3
4. Olympiakosz 3 0 0 3 3-7 0

Az A-csoporthoz hasonlóan az egyik legtisztább képet mutatja ez a négyes, és a végelszámolásnál is valószínűleg hasonló sorrenddel kell számolni. A Real a siralmas idénykezdet után kezd belelendülni, de a csoportelsőséghez szükséges lenne számára az imponáló Lyon bukása is.

Angol uralom

A G-csoport állása
1. Chelsea 3 2 1 0 5-0 7
2. Liverpool 3 2 1 0 3-1 7
3. Real Betis 3 1 0 2 2-6 3
4. Anderlecht 3 0 0 3 0-3 0

A G-csoport az angolok egyértelmű fölényét jelzi, hiszen mindkét gárda megverte két másik riválisát, míg egymással döntetleneztek. Az elsőség is valószínűleg köztük dől el, míg a harmadik helyre a Betis pályázhat, lévén, hogy a Juhász Rolandot sérülés miatt nélkülöző Anderlecht még gólt sem szerzett.

Kialakulóban a szlovák csoda

Az H-csoport állása
1. Internazionale 3 2 0 1 2-2 6
2. Rangers 3 1 1 1 3-3 4
2. Artmedia Bratislava 3 1 1 1 3-3 4
4. FC Porto 3 1 0 2 6-6 3
Az előzőleg leírt és biztos kiesőnek vélt szlovák Artmedia az Intertől ugyan kikapott, de másik két riválisától idegenben(!) szerzett négy pontot. Ha ezt a teljesítményét a folytatásban is tudja tartani, reális esélye van a továbbjutásra. A tavalyi győztes Porto már-már elszállt, de az Inter elleni győzelme életben tartotta továbbjutási reményeit.