2006 szeptemberétől három éven keresztül újra a Magyar Televízióban lesznek láthatók a labdarúgó Bajnokok Ligája legjobb mérkőzései, a köztévé ugyanis elnyerte az úgynevezett 1-es csomagot, ami azt jelenti, hogy minden BL-héten a köztelevízióé az első választás joga, tehát az MTV közvetítheti az általa legjobbnak ítélt meccset, illetve a szezon végi döntőt.
Schulek Csaba főszerkesztő elmondta, hogy tudomása szerint a Viasat, az RTL Klub és a Sport1 szállt ringbe a jogokért, és még nem tudni, hogy a második választás lehetőségét ki szerezte meg. Schulek azonban bármelyik csatornával nyitott az együttműködésre.
A főszerkesztőt Rudi Zoltán elnök tavaly azzal bízta meg, hogy hozza vissza a nagy nemzetközi sportversenyeket a közszolgálat képernyőjére. A Moto Gp, a kosárlabda és a vízilabda után ez a legnagyobb fogása az új vezetésnek.
A szezononkénti 13 csúcsmérkőzés és a BL-döntő kommentálására az egyébként a TeleSportnál vízilabdát is közvetítő - és a jelenlegi jogtulajdonos Viasat3-nál állandó BL-kommentátor - Hajdú B. Istvánt szeretné felkérni a főszerkesztő.